A Vasas a BEAC legyőzésével lépett a rájátszás felé

Pasaréten is legyőzte a Vasas a BEAC-ot a női élvonalban, az MTK pedig három negyeden át tartotta a lépést a ZTE együttesével. A férfi NBI-ben a MAFC hazai pályán a Szegedtől, a Vasas pedig Jászberényben kapott ki simán. A női másodosztályban az MTK fiataljai simán verték az NKE együttesét, a BEAC második csapata pedig - erősen tartalékos felállásban - nagy verésbe szaladt bele Tatabányán. A férfi NBI/B-ben a fővárosi együttesek közül csak a múlt héten Hepp-kupát elnyerő Tehetséges Fiatalok Budapest csapata tudott győzni.

A női fővárosi derbin a BEAC "lepattant" a Vasasról, a pasaréti együttes 57-35-re nyerte a lepattanó harcot. Jobban kezdett a Vasas - Mérész Beatrix (9 pont, 4-4 lepattanó és eladott labda) vezérletével 7-0-lal -, ám előbb egységes csapatmunkával feljött, majd a nyitó negyed hajrájában Barnai Judit (8 pont, 9 lepattanó) eredményessége révén fordított a BEAC. A második negyedet 8-0-lal indították a hazaiak, az egyetemiek több mint 4 perc elteltével szerezték első pontjaikat. A félidő hajrája Pusztai Petra (13 pont - 15 mezőnykísérlet -, 4 lepattanó) és a hatalmas mezőnymunkát végző Snezena Colic (10 pont - 15 mezőnykísérlet -, 9 lepattanó, 6 eladott labda, 8 gólpassz) pontpárbaját hozta, szünetben 9 ponttal vezetett a Vasas. A 3.negyed közepén 15 pontosra nőtt a Vasas előnye, s ezzel lényegében eldőlt a találkozó. Egyszer, a 3. negyed végén még 10 pontra, majd a záró szakasz közepén 9-re feljött a BEAC, de Dúl Panka (11/3 pont, 5/6 mezőnyből, 5 lepattanó), Radoslava Bachvarova (9/3 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz) és a lepattanószerzésben jeleskedő Cassandra Rochel (9 pont, 12 lepattanó) vezérletével végül gond nélkül nyerte 66-52-re a fővárosi derbit a Vasas.

Az MTK három negyeden át tapasztalt játékosai - Zsovár Orsolya (17/6 pont, 6 eladott labda, 4 gólpassz), a dupla-duplát elérő Benczurné Turóczi Nikolett (11/3 pont, 11 lepattanó), Székely-Horváth Zsuzsanna (10/3 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz) -, valamint Szabó Bettina (11/6 pont) jóvoltából partiban volta ZTE együttesével, de a záró szakaszra "elfogyott", s 59-54-es egerszegi vezetés után a zalaiak egy 17-2-vel eldöntötték a mérkőzést a maguk javára, s végül 90-61-re nyertek.

A találkozó nagy részében egyénieskedve kosarazó MAFC simán, 85-67-re kikapott a csapatként sokkal jobbnak, szervezettebbnek bizonyuló Szegedtől, így aztán Robbie Sihota 16/12 pontos, 13 lepattanós dupla-duplája, Matija Poscic 12/3 pontja, s 8 lepattanója, valamint Polyák László 55,55%-os találati aránnyal szerzett 14/6 pontja nem sokat ért...

Nem először veszített meccset gyenge harmadik negyede miatt a Vasas férfi együttese, s múlt hét végén is ez történt Jászberényben. A 3. negyedet ugyanúgy 20 ponttal (32-12) veszítette el az Andrew Pacher (17/3 pont, 5 lepattanó), Sam Thompson (14/6 pont, 4 lepattanó), Ryan Wright (14 pont, 4 lepattanó) trió vezette piros-két gárda, mint magát a mérkőzést (97-77).

A Női Amatőr Nemzeti Bajnokság keleti csoportjában a Fülep Csilla (11/9 pont, 4 lepattanó) és Horváth Enikő (10 pont, 2-2 lepattanó és szerzett, 4 eladott labda) vezette MAFC különösen a két középső negyedben játszott alárendelt szerepet, s végül 72-48-ra kikapott a Diósgyőr második csapatától.

A lepattanózást 55-34-re, a DEAC elleni összecsapást pedig 65-52-re veszítette el a Kiss Lenke KS, amelyből egyedül Szabó Enikő (14/12 pont - 17 mezőnykísérlet -, 3-3 szerzett és eladott labda) jutott 10 pont fölé.

A csoport fővárosi összecsapásán a Vágvölgyi Fanni (12/3 pont), Hercze Szandra (11 pont), Gaál Edina (8 pont, 5 lepattanó, 6 gólpassz) vezette NKE együttese csupán az első negyedben volt egyenrangú ellenfele a második szakasztól a Jankó Flóra (19 pont, 6 lepattanó), Horváth Anna (18 pont, 5 lepattanó), Aradi Zsanett (13 pont), Tarnai Kata (12/3 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz, 4 szerzett labda) kvartett vezette MTK fiataljainak, akik fokozatosan növelték előnyüket, és végül fölényes, 92-58-as győzelmet arattak.

A nyugati csoportban a BEAC Tatabányán 1-2 kosaras hölgyet leszámítva nem az NBI-es kerettel készülő játékosaival állt fel, hanem több 15-16 éves, ifjú kosarassal. Ők nem tudták megakadályozni az erősebb, tapasztaltabb játékosok alkotta Tatabánya fölényes (79-25) sikerét. A vendégek legeredményesebb játékosa, Tarnai Klára 6 ponttal, 4 lepattanóval, 3-3 szerzett és eladott labdával zárta a mérkőzést.

A férfi másodosztályban Tiszaújvárosban az első negyed a Molnár Marcell (28/12 pont, 7 lepattanó, 4 eladott labda), Kucsora Csaba (24/15 pont), valamint az igen "izmos" dupla-duplát elérő Pápai Máté (14 pont, 18 lepattanó) trió vezette MAFC-fiataloké volt, akik 10 pontos előnyt szereztek. A folytatásban azonban győzött a tapasztalat és a rutin, végül 86-80-ra kikaptak a fővárosi fiatalok.

Bár Nyíregyházán az Óbudai Kaszások adta a mezőny mezőny messze legeredményesebb játékosát Joseph Prophet (34/6 pont, 4 lepattanó, 5 gólpassz) személyében, mellé időnként csupán Nagy Szabolcs (11/6 pont, 9 lepattanó) tudott felnőni. A második negyedet 35-16-ra, az összecsapást pedig 100-74-re nyerték a hazaiak.

Nagykőrösön az első negyed egyértelműen a Máté Márk (19/6 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz), Kováts Róbert (16 pont, 10 lepattanó, 6 eladott labda), Tóth Bence (13/3 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda, 7 gólpassz), Stefán Dávid (10 pont, 7 lepattanó) kvartett vezette vendég fővárosi gárdáé volt, amely 10 pontos előnyt szerzett. Érdekesen alakult a folytatás, feljött, sőt fordított is a Nagykőrös, amely a hajrában 8 ponttal vezetett, de a Honvéd a végjátékban egy parádés 8-0-lal hosszabbításra mentette a találkozót. A ráadásban aztán a budapesti csapat nem tudta kihasználni a lélektani előnyét, 83-78-as nagykőrösi sikerrel zárult az összecsapás. 

A nyugati csoportban bár az első negyed után még 2 pontos hátrányban volt a Tehetséges Fiatalok együttese a SMAFC ellen, a két középső szakaszt Beák Gábor (21/12 pont, 4 lepattanó, 6 eladott labda), Tóth Dávid (16/12 pont), az ismét hatalmas mezőnymunkát végző Szobi Dániel (14 pont, 6 lepattanó, 5 szerzett labda, 11 gólpassz), valamint a Hepp-kupa döntőjén mutatott jó formáját "átmentő" Buzás Bence (10/6 pont, 5 lepattanó, 3 szerzett labda) vezérletével "uraló" friss Hepp-kupa győztes végül magabiztosan győzött 82-60-ra.

A félidőben 13 pontos hátrányba került a Pápa elleni hazai mérkőzésén a Budafok, amelyből ezúttal hiányzott egy igazi vezéregyéniség. Drevenka Dávid 12/6 ponttal - 16 mezőnykísérletből -, 3-3 lepattanóval, szerzett és eladott labdával, valamint gólpasszal, Verbényi Kálmán 10 ponttal és 6 lepattanóval, Lados Erik pedig 9 ponttal, 5 lepattanóval és 4 gólpasszal zárt a 78-67-es pápai sikerrel végződő találkozón.


Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus