Bár "botlott", bajnoknak tekinthető a BLSE a női B-csoportban

Rövid időn belül kétszer is összecsapott egymással a női Budapest bajnokság B-csoportjának két élcsapata, a BLSE és a BC Csepel. Az első találkozón a "szigetiek" fölényes győzelmet aratva megfosztották veretlenségétől a BLSE-t, de a visszavágón vissza is vágott az éllovas, a csepeliek a ráadásul az "ezüstrangadón" a Törekvéstől is kikaptak. A bajnokságból még 3 halasztott meccs hátra van, s bár a BLSE és a Törekvés is játszik egyszer-egyszer, előbbi már bajnoknak tekinthető.

Színvonalas, nagy iramú, kosarakban gazdag találkozón a Megyeri Tigrisek együttese elsősorban Herjeczki Patrícia (24/3 pont) és Zemlényi Dóra (15/3) ponterős játékának köszönhetően 74-63-ra győzött a Cseh Karolina (19/3), Herczeg Mónika (18), Molnár Krisztina (11) és Erdődi Márta (10) kvartett vezette Külker otthonában.

A teljes dobólista itt elérhető!

A Kölcsey Amazonok időnként felnőtt a feladathoz, s Cornelia Pennica (11) és Szöllősi Dóra (8) jóvoltából egyes - rövid - időszakokban kiegyenlítetté tette a játékot a Diósd ellen, de a papírformának megfelelően simán kikapott 112-31-re.

A teljes dobólista itt elérhető!

Ha szűken is, de minden negyedet megnyerve a Fogas Ildikó (24), Varga Anna (19), Orbán Ildikó trió vezette BEAC Senior 70-58-ra legyőzte a Kiss Lenke KS csapatát, amelyben Opitz Petra 15/3, Opitz Kitti 13/3, Bihari Anna 11/9, Ozsvárt Kata pedig 11/3 pontig jutott.

A teljes dobólista itt elérhető!

A káprázatos, 27-4-re megnyert első negyednek, továbbá Kovács Borbála (19/6), Rajna Zsuzsanna (13/9), Rohodi Anna (11/9) és Gebri Orsolya (11/3) eredményességének köszönhetően a BC Csepel igen simán, fölényesen, 73-45-re verte a találkozó előtt még makulátlan mérleggel, veretlenül álló, ezen az összecsapáson Kiss Diána és Ujváry Judit (12-12) vezette BLSE együttesét.

A teljes dobólista itt elérhető!

Az első félidőben 22 pontos előnyt szerző Híd Unió Wirnhardt Júlia (15), Brauner Gyöngyi (14) és Garai Eszter (10) vezérletével biztosan, 68-44-re verte a Viharos Szenyórák együttesét, amelyből Szilágyi Judit (10) és Gőgös Krisztina (9) bizonyult a két legeredményesebb játékosnak.

A teljes dobólista itt elérhető!

A kosárszerzésben alaposan magára hagyott Májusi Eszter (27/6) vezette Józsefváros otthonában is volt egy extra negyede - jelesül a 28-9-re megnyert második - a BC Csepel csapatának, amely Czakó Renáta (24/15), Gebri O. (20) és Kovács B. (18/6) ponterősségére építve fölényes, 91-46-os győzelmet aratott.

A teljes dobólista itt elérhető!

Remek, fordulatos és rendkívül színvonalas találkozón a záró szakasz előtt még 4 pontos hátrányban lévő, de nagyot hajrázó BLSE Kiss Diána (20), Zám Eszter (16), Kranjecz Zsuzsa (12/3) és Karlócai Daniella (10) vezérletével 83-78-ra győzött a Diósd otthonában.

A teljes dobólista itt elérhető!

Hol nagyobb, hol minimális különbséggel, de a Kléner Kata (27/15), Zsoldos Anita (13/3) duó vezérletével minden negyedet megnyert a Törekvés, amely biztosan, 77-54-re verte az Ozsvárt Kata (16/12) és Kulcsár Henriett (14) vezette  Kiss Lenke KS együttesét.

A teljes dobólista itt elérhető!

Végig nagy fölényben játszva, Herjeczki P. (30), Ungi Boglárka (20), továbbá Morvai Zsuzsanna és Tóth Vivien (16-16) ponterős játéka révén a Megyeri Tigrisek 93-19-re nyert a Kölcsey Amazonok otthonában, amelyből Szöllősi D. volt a legeredményesebb 8 ponttal.

A teljes dobólista itt elérhető!

Ellentétes félidőket és nagy küzdelmet hozott a Kiss Lenke KS - Józsefváros (56-53) összecsapás, amelyen hazai részről ugyan egyedül Fogarasi Krauss Flóra (16) jutott 10 pont fölé, Kulcsár Henriett 8, Kovács Laura és Horváth Adrienn pedig 6-6 ponttal zárt. Ez, s a szünetig szerzett 9 pontos előny végül elég volt a sikerhez a Magdalena Teidelt (22) és Májusi E. (19/3) vezette józsefvárosiak ellen.

A teljes dobólista itt elérhető!

Bő egy héttel azok után, hogy Csepelen nagy verésbe futott bele az addig veretlen BLSE, a visszavágó első félidejében 15 pontos előnyt szerezve Ujváry J. (22), Kranjecz Zs. (16/6) és Kiss D. (10) vezérletével visszavágott, és 68-51-re nyert a Kovács B. (20/9), Gebri O. (20/6) duó vezette csepeliek ellen.

A teljes dobólista itt elérhető!

Két nappal a BLSE otthonában elszenvedett veresége után a Törekvés csarnokában újabb rangadót játszott, s veszített el a Csepel. A hazaiak a 17-9-re megnyert második negyedre, továbbá Kléner K. (17/3), Harangi Barbara (14/6) és Széplaki Márta (10) eredményes játékára építve 65-55-re nyertek. Csepeli részről Gebri O, 23/6, Rajna Zs. 15/3, Kovács B. pedig 12/6 ponttal zárt.

A teljes dobólista itt elérhető!


A bajnokság állása ezen a linken tekinthető meg!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus