Budapest A: Kétszer is 60-57-re nyert a Tüker MSC Közgáz

Az éllovas Budafok A a sereghajtó Malév otthonában aratott győzelmével erősítette meg vezető pozícióját a Cziffra Mihály Budapest-bajnokság férfi A-csoportjában. Újpesten botlott egyik üldözője a Student, a Tüker MSC Közgáz pedig precíz együttes: a Diósdot idegenben, a Piar csapatát pedig hazai pályán verték 60-57-re.

Malév SC - Szentendrei KHSE 45-60


Az első negyedet 7 ponttal nyerte Sebestyén Zsolt (19)-Kincses Dániel (13/6) kettős vezetésével szinte szárnyalva kezdő Malév. A folytatásban azonban magukra találtak a szentendreiek, akik Horváth Viktor (23/9), Laczkó Bálint (13/3) és Horváth Gergely (10) eredményességére építve már szünetig fordítottak, a 3. negyed után pedig már 10 ponttal vezettek, s végül biztosan nyertek.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2122/hun_bud_fa/1058698

 

TFSE Senior - Újpest MT Öregfiúk 59-66


Három negyed után 4 ponttal még a Pethő Zoltán (27/15) és Borda Szabolcs (12) eredményességére építő hazai gárda vezetett, de csapatként "több lábon álló" újpesti együttes Szondi Bence (15), Kapusi László (11/6), valamint Varga Domonkos és Perczel Zoltán (10-10) találataira támaszkodva 25-14-re nyerve a 4. negyedet fordítani tudott.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2122/hun_bud_fa/1058695

 

Diósdi Sasok - Tüker MSC Közgáz 57-60


Ellentétes félidőket hozó összecsapáson, szünetben 12 ponttal "mentek" a Merl Ferenc (16/6)-Tímár Dávid (15)-Kovács Gábor (12/6) trió vezette vendéglátók. A fordulás nagy fordulatot hozott, a Pintér András (18/6), Temiz Canberk (13/6) és Sziroczák Richárd jóvoltából Közgáz átvette az irányítást, és a záró szakaszban a vezetést is, és szoros, izgalmas végjátékban a hazaiak fölé kerekedett.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2122/hun_bud_fa/1058699

 

Újpest MT Öregfiúk - Student SE 72-64


Az ellentétes félidők mérkőzésén félidőben 19 ponttal a dr. Stánicz Péter (15), dr. Kondor Bence (13) és Gyetvai Péter (11) kosaraira alapozó vendég Student állt jobban. Térfélcsere után azonban Zsurek Lajos (24/9). Szondi B. (16) és Kapusi L. (13) vezérletével átvette az irányítást a hazai együttes, amely egy parádés, 35-15-ös 4. negyeddel a maga javára fordította az összecsapást.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2122/hun_bud_fa/1058687

 

Malév SC - Budafok A 60-77


A szünetig szerzett közel 20 pontos előnyének, valamint Károly Máté (27/9), Herdinánd Balázs (18/12) és Tari Balázs (10) eredményes játékának köszönhetően győzött biztosan az éllovas Budafok a feladathoz és ellenfeléhez szünet után Pápai Balázs (13), Oláh Ádám (12/6), Kincses D. (12) és Tóth Viktor (10) révén felnövő Malév otthonában.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2122/hun_bud_fa/1058682

 

Saskacsák MF - Diósdi Sasok 68-60


A "szárnyasok csatájában" ha szűken is, de elsősorban Széles István (22/12), Oláh Bence (14/3) és Karsai Balázs (10) jóvoltából minden negyedet megnyerve diadalmaskodott a Saskacsák a társai által a pontszerzésben eléggé magára hagyott Merl F. (26/15), valamint Kovács G. (9/9) vezette Diósdi Sasok csapata fölött.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2122/hun_bud_fa/1058707

 

Tüker MSC Közgáz - Piar 60-57


A 26-7-re megnyert első negyedre, valamint nagyrészt T. Camberk (17/3), Molnár Tamás (14/9) és Pintér A. (10/6) kosaraira alapozva győzte le a Közgáz az ellenfelének egy negyed előnyt adó, a második etaptól Bognár Áron (19/3), valamint Takács Tamás és Jeszenkovits Ádám (12-12) vezérletével magára találó Piar csapatát.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2122/hun_bud_fa/1058705

 

TFSE Senior - Student SE 35-85


Az első negyedben a tartalékos hazaiak - akiktől dr. Molnár Benedek (9/3) bizonyult a legeredményesebbnek - még tartották a lépést a Student csapatával, de a második negyedtől nagy, helyenként nyomasztó fölénybe kerültek a vendégek, akik dr. Stánicz P. (20), Harangozó Gábor (18), dr. Kondor B. (17), Vághy Balázs (12) és Bognár Kristóf (9/9) kosaraira alapozva kerek 50 pontos győzelmet arattak.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2122/hun_bud_fa/1058701

 

 

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus