Budapest B: "Treffék" nem tréfálnak

Nagyüzem volt az elmúlt hetekben a Cziffra Mihály Budapest-bajnokság összesen 30 csapatot számláló, s éppen ezért egy 16-os A és egy 14-es B-csoportra osztott B-csoportjában. A 30 együttes közül már csak 2 veretlen, az A-jelűt az E5vös NGRK, a B-t pedig a Treff 07 SE U23-as gárdája vezeti veretlenül. Az A-csoport érdekessége, hogy újabb hosszabbításos meccset nyert meg a Diósd, a B-ben pedig jelenleg a "nagy Treff", a felnőtt gárda is ott van a képzeletbeli dobogón, annak is a 3. fokán.

A-csoport:

Cap City Crew - E5vös NGRK 66-75

A szünetig szerzett 10 pont fölötti előnyére, valamint elsősorban Kerényi D. (24), Szánthó L. (18/6) és Iklódi Zs. (12) kosaraira alapozva őrizte meg veretlenségét az E5vös a remek dobóformát kifogó Takács G. (21/21), valamint Takács A. és Nagy S. (12/6-12/6), továbbá Horváth J. (10) találataira támaszkodó Cap City otthonában.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1183032

 

BEAC Kobak - Budai Mind1 61-70

A 4. negyed közepén csupán 1 pont volt a Hedry Zs. (19/6)-Valuska L. (13)-Vereczkey L. (12/12) trió vezette hazai együttes hátránya, ám a végét jobban bírta a főként Gedei T. (20/9), Kovács M. (11/3) és Kovács A. (11) eredményességére építő Mind1.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1183145

 

Eldorádó KE - TFSE Senior 87-51

Az első negyedet még "elvitte" a leginkább Pethő Z. (13/9), Buda G. (11) és Kondor J. (10) pontjaiban bízó TF Senior, de a két középső szakaszban Bakondi J. (14/3). Rósa L. (13/9), Papp A. és Szabó P. (12/6-12/6), valamint Tóth P. jóvoltából nagy fölényben játszott, és végül biztosan győzött az Eldorádó.

A mérkőzés adatai:
 https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1183197

 

7+SC - Hobbi SK 88-53

Minden negyedet megnyerve aratott Herczeg B. (26). Nagy P. (21/6) és T. Emdadi (19) ponterős játékával magabiztos győzelmet a 7+ a nagyrészt Balogh P. (24/12) és Nagy A- (12) találataira támaszkodó Hobbi ellen.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1183049

 

Budafok B - Diósdi Sasok 76-78

A 4. negyed elején még 13 pontos előnye volt a Gulyás L. (23/15)-Sulán P. (15/9)-Széll G. (14/12)-dr. Dietrich Á. (10) kvartett vezette hazai gárdának, ám a Szundy G. (25), Karácson Zs. (24/9), Tímár D. (15/3) és Kovács I. G. (10/6) eredményességére építő Diósd a rendes játékidő végére ledolgozta hátrányát, és a hosszabbításban - igaz, ebben már van gyakorlata az együttesnek - meg is nyerte a találkozót.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1183033

 

Powear TFT - Színyei KC 56-61

A 21-12-re megnyert 1. negyedre, továbbá leginkább Gorszkij J. (26/3), Bozsik L. (15/6) és Jantner L. (10/3) eredményességére építve győzött a Színyei a Saáry Cs. (17/12)-Balogh L. (11) duó vezette Powear otthonában.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1183031

 

Bravos - Budai Bikák 88-69

Lakos T. (18), Kovács B. (15/9) és Parkánszki S. (15) ponterős játékával 3 negyeden át tartani tudta a lépést a Budai Bikák együttese a hazaiakkal, a végét azonban sokkal jobban bírva Filotás G. (23), Munteán A. (21/6), Vári B, (13/3), dr. Lantos B. (12/3) és Ujvári A. (18) vezérletével közel 20 ponttal nyert a Bravos.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1183138

 

BEAC Kobak - Cap City Crew 76-70

Ellentétes félidőket hozó találkozón a szünetig szerzett közel 20 pontos vezetésének, valamint jórészt Buzás B. (18/9), Herdy Zs. (18/3) és Valuska L. (18) ponterősségének köszönhetően győzte le a Kobak a szünet után elsősorban Takács G. (34/15) és Horváth J. (17/6) jóvoltából alaposan feljavuló Cap City csapatát.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1180839

 

E5vös NGRK - 7+ SC 82-46

Minden negyedet megnyerve aratott a Kerényi D. (22)-Iklódi Zs. (18/12)-Szánthó L. (18/9) trió tagjainak ponterős játékával fölényes győzelmet az E5vös a Nagy P. (17/6) és Laposa D. (11) találataira támaszkodó 7+ ellen.

A mérkőzés adatai:
 https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1183142

 

Törekvés SE - Hobbi SK  68-33

A szünetig szerzett közel 30 pontos előnyének, valamint főként Zsoldos K. (15/6), dr. Zsoldos G. (13), Kecskeméti Z. (12) és T. Ruet (10) eredményességének köszönhetően verte simán a Törekvés a Hobbi csapatát. A vendégektől egyedül Nagy A. (12) jutott 10 pont fölé.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/11831407

 

TFSE Senior - Budai Tripaldupla 65-72

Fordulatos mérkőzésen a parádés 3. negyedére és Buda G. (26/3), Pethő Z. (14/12) és Kondor J. (12) kosaraira alapozva a 3. negyed után 6 ponttal még a hazai gárda vezetetett, ám a záró etapra a jelek szerint a hazaiakból sokat kivett a remek előző periódus, visszavette a játék irányítását a Zalai G. (22)-Csordás M. (19/12)-Papp Á. (14/12)-Németh D. (11) kvartett vezette vendég együttes és végül ellenfele fölé kerekedett.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1183137

 

Budai Mind1 - Eldorádó KE 37-63

Az első negyedet még "kihozta" döntetlenre a hazai gárda, - amelyből egyedül Gedei T. (13/6) jutott 10 pont fölé - de a folytatásban Szabó P. (19/15) és Bogár B. (11/9) vezérletével magához ragadta a játék irányítását az Eldorádó és végül simán nyert.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1183139

 

Budafok B - Powear TFT 53-69

A nyitó és a záró szakaszban jobban, pontosabban játszva tudott nyerni Balogh Á. (13/6), Krasznai T. (11), Zsömle B. (10/6) és Darnai Z. (9/9) eredményességére építve a Powear a Halász L. (20/3)-Széll G. (13/6)-dr. Detrich D. (13/3) trió vezette Budafok B otthonában.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1183143

 

Diósdi Sasok -  Cap City Crew 74-66

Három negyedet szorosan megnyerve, a másodikat pedig egyetlen ponttal elveszítve győzte le Karácson Zs. (24/6), Szundy G.és Kurunczi M. (16-16) és Kovács G. (11/9) vezérletével a Diósd a jórészt K. Ringhi (18), Nagy S. (16/9) és Pfneiszli Cs. (11/9) kosaraira alapozó Cap City együttesét.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1183198

 

Budai Bikák - Hobbi SK 72-40

Minden negyedet megnyerte verte biztosan a Szilléry J. (17)-Kovács B. (11/9)-Galambos M. (11/3)-Szöllősi M. (10/3) kvartett vezette Budai Bikák a főként Nagy A. (12/6) és Balogh P. (11/6) találataira támaszkodó Hobbi együttesét.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1183135

 

E5vös NGRK - Törekvés SE 66-53

Szünetig tudta tartani a lépést az egyedül 10 pont fölé jutó dr. Horváth Á. (11/9) vezette Törekvés a veretlen éllovassal, majd szünet után már egyértelműen a leginkább Koncsár B. (23/3) és Kerényi D. (13) eredményességére építő E5vös akarata érvényesült.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1183193

 

BEAC Kobak - Budafok B 62-32

A szünetig szerzett 25 pontos vezetésének, valamint Hedry Zs. (17/3), Buzás B. (15), Vereczkey L. (12/12) és Németh D. (10) kosarainak köszönhetően verte simán a Kobak a Budafok B együttesét. A vendégektől egyedül dr. Detrich D. (12/6) jutott 10 pont fölé.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1183136

 

TFSE Senior - Bravos 75-87

Az első félidőben szerzett 10 pontos előnyére, valamint Munteán A. (19/9), dr. Lantos B. (17/3), Filotás G. (15/3) és Vári B. (12/6) találataira támaszkodva győzött a Bravos a Buda G. (24)-Merl F. (14/12)-Pethő Z. (13/9)-Végh N. (9/9) kvartett vezette TF Senior otthonában.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1183134

 

Budai Tripladupla-Budai Mind1 45-55

A küzdelmes "budai derbi" első negyedét még az a Tripladupla nyerte 7 ponttal, amelyből végül egyedül Papp Á.(13/9) jutott 10 pont fölé. A Mind1 már a 2. negyedben fordított, s bár onnan is csak 1 játékos jutott 10 pont fölé, Gedei T. (24/9) személyében, szünet után is kézben tartva az irányítást végül 10 ponttal győzött.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1183195

 

Eldorádó KE - Színyei KC 68-66

Csupán egyetlen negyedet nyert meg az Eldorádó, de a 24-15-tel "behúzott" 3. etap, valamint Tóth P. (16), Rósa L. (13/9), Berzy L. (12) és Szabó P. (11/3) eredményessége elég volt a győzelemhez a Bozsik L. (23/6)-Gorszkij J. (12/6)-Hécsei A. (12/3) trió vezette Színyei elleni rangadón.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1183191

 

7+SC Cap City Crew 69-64

Az ellentétes félidőket hozó találkozó szünetében 12 ponttal még a Zsigmond A. (13/9), K. Ringhi (13), Pfneiszli Cs. (12/6) és Tóth B. (11/3) kosaraira alapozó vendég Cap City állt jobban, de a Nagy P. (30/6)-T.Emdadi (15) kettős vezérletével a remek második félidőt produkáló 7+ a maga javára fordította a találkozót.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1183192

 

Powear TFT - Diósdi Sasok 79-70

Ellentétes félidőket hozó találkozón az első negyedben dobott 6 triplára, a szünetig szerzett több mint 30 pontos vezetésére, valamint Krasznai T. (33/18) és Saári Cs. (15/9) ponterős játékára alapozva győzte le a Powear a szünet után Karácson Zs. (16/3), Szundy G. (16), Tímár D. (13/3), Kovács I. G. (11/9) és Kovács II G. (10/6) jóvoltából alaposan feljavult, és végül 10 ponton belülre került a Diósd, de igazán nem tudta szorossá tenni az összecsapást.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1183194

 

Színyei KC - Budai Tripladupla 69-56

Fordulatos mérkőzésen a nyitó és a záró etapban a Gorszkij J. (27/6)-Bozsik L. (11/6) kettős vezetésével sokkal jobban, pontosabban játszó Színyei legyőzte a Németh D. (14/3), Németh Z. (12), de. Vida M. (10/3) és Mayer M. (10) révén két remek középső szakaszt produkáló Tripladuplát.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1183128

 

Bravos - Budai Mind1 83-60

A 27-8-ra megnyert első negyedre. valamint leginkább Filotás G. (20/3), Munteán A. (16/9), Vári B. (11/3) és Andó P. (10) kosaraira alapozva győzte le a Bravos a nagyrészt Gedei T. (26/12), Deák A. (11/9) és Kovács A. (10) találataira támaszkodó Mind1 együttesét.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1183128

 

E5vös NGRK - Budai Bikák 59-56

Küzdelmes, fordulatos találkozón őrizte meg nagy nehezen veretlenségét a páratlan negyedekben az Iklódi Zs. (19) és Kerényi D. (17) ponterőssége révén ellenfele fölé növő E5vös, ám a Budai Bikák szívósan küzdő együttese remek páros negyedeket produkálva Bárány Cs. (15/9) és Szöllősi M. (12/6) vezérletével szorossá, izgalmassá tették a végjátékot, de fordítani nem tudtak.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1183129

 

Cap City Crew - Törekvés SE 42-57

Jól kezdett, és a nyitó etapot 19-11-re "behúzta" a K. Righi (14), Nagy S. (11/3) és Pfneiszli Cs. (10/6) kosaraira alapozó hazai együttes. ám a 2. etaptban a Törekvés írd és mondd 2 ponton tartotta a hazaiakat, fordított, és elsősorban Zsoldos K. (17/3) és Ruboczky Gy. (15/6) jóvoltából kézben tartva a játék irányítását végül 15 ponttal győzött.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1183131

 

TFSE Senior - Hobbi SK 73-76

Izgalmas, fordulatos alsóházi rangadót nyert meg a befejezés előtt bő 3 perccel még 9 ponttal vezető, s elsősorban Nagy A. (17/6), Ondima K. (15/3), Balogh P. (12/3, Szemmelveisz I. (10/6) és Baricska D. (10 jóvoltából a Hobbi. A Buda G. (25)-Pethő Z. (16/12)-Merl F. (12/6)-Kondor J. (12) kvartett vezette TF Senior egy 6-0-lal szorossá tette a meccset, de fordítani nem tudott.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1183127


B-csoport:

Parthus SE - Csepel Bontó B 98-50

Végig nagy fölényben játszva aratott nagyrészt A. Labeckij (23/3), G. Friedman (21), Szikora B. (17/12) és Landauer G. (13/6) eredményességére építve a Parthus a Szabó Á (18/12)-Varga N. (14) kettős vezette Bontó B ellen.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1181044

 

Optofit VKB Vác - Treff 07 SE  49-61

Három negyeden át dr. Sala Á. (15/6) és Medgyasszay I..(11) vezérletével tartotta a lépést a veretlen Treff csapatával a váci legénység, de a jórészt Karsai Cs. (24/3), Matika P. (13/6) és Bartha H. (11/9) kosaraira alapozó vendégek jobban bírták a végét, így 12 ponttal nyertek.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1181049

 

Eötvös Halak - Álló Farkasok 84-57

Az "állati" összecsapás első negyedében még a leginkább Vlajk Á. (13), Podt M. (12), Györe A. (11/3) és Harsányi G. (10) pontjaiban bízó vendég Farkasok gárdája még tartotta a lépést a Halak együttesével, de a második etaptól elsősorban Fövényi Zs. (24/15), Gyimesi R. (14/9), Zoboki Á. (14) és Budai M. (10/6) jóvoltából a hazaiak egyértelmű fölénybe kerültek lés simán győztek.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1181048

 

Kisbojtár - Darazsak Old Boys B 52-61

A 3. negyedet leszámítva Aranyi J. (26/9) és Somogyvári Á. (14/12) ponterős játékával kézben tartva az irányítást győzött a Darazsak B a Lelkes J. (14)-dr. Kamondi Sz. (12/6)-Mészáros N. (10/6) trió vezette Kisbojtár otthonában.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1181043

 

Csepel-Bontó B - BEAC Und Einz 29-85

Végig nagy fölényben játszva győzött Pék Á. (22/6), Péter Zs. (20), Kiss D. (12/3) és Magnusz M. (10) vezérletével közel 60 ponttal a vendég együttes, a hazaiaktól egyedül Szabó Á. (10/3) érte el a 10 pontot.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1181038

 

Monor SE - Treff 07 SE U23 46-68

Minden negyedet megnyerve győzték le leginkább Takács L. (20/12), Jakobicz B. (19/9), Isépy B. (12) és Horváth N. (10/6) kosaraira alapozva a Treff fiataljai az elsősorban Lendér A. (12/9) és Viktor H. (10/6) pontjaiban bízó Monort.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1181047

 

Honvéd Zrínyi SE B - Parthus SE 96-59

Szünet után nagy fölényben játszva verte Láncos G. (20), Gabos Á. (16), Barna M. (14/12), Kovács Á. (14) és Molnár D. (12) vezérletével simán a Zrínyi B a Landauer G. (26/9) és Tanács D. (17) ponterősségére építő, s igazán jól csak a 2. etapban kosarazó Parthust.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1181052

 

Szentendrei KHSE U20 - Regi Waldorf U23 51-48

Hiába adta Vámosi L. (29) személyében a mezőny messze legeredményesebb játékosát az igazán jól csak a 3. negyedben játszó vendég gárda, a 8 ponttal megnyert első félidőnek, valamint nagyrészt Sági A. (16), Laki T. (15) és Pirint G. (10/6) kosarainak köszönhetően a Szentendre diadalmaskodott az alsóházi rangadót.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1181045

 

Treff 07 SE U23 - Szentendrei KHSE U20 81-54

A 26-6-ra megnyert 2. negyedre, továbbá elsősorban Isépy B. (30),Takács L. (17) és Jakobicz B. (13/3) kosaraira alapozva verte simán a Treff U23 a Sági Á. (17)-Laki T. (15), Okrutay G. (10/3) trió vezette szentendrei fiatalokat.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1181053

 

Treff 07 SE - Monor SE 46-54

A 14-7-re megnyert 2. negyednek, valamint főként Viktur H. (14/9), Búzás B. (11/6) és Bódi A. (10) kosarainak köszönhetően aratott némiképp meglepő győzelmet a Monor a jól csak a 3. negyedben játszó Treff otthonában. Hazai részről egyedül a mezőny legeredményesebb játékosa, Sipos G. (16) jutott 10 pont fölé.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1181055

 

Eötvös Halak - Optofit VKB Vác 61-49

Medgyasszay I. (16) és Kiss i. (12) vezérletével szünetig még tudta tartani a lépést a hazaiakkal a Vác, ám térfélcsere után a Fövényi Zs. (26/15)-Zoboki Á. (12/3)-Gyimesi R. (11/3) trió vezette Eötvös fokozatosan elhúzva végül 12 ponttal nyert.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1181056

 

Regi Waldorf U23 - Darazsak Old Boys B 68-102

A szünetig szerzett közel 25 pontos vezetésére, valamint Sulák P. (26/12), Sulák Á. (24/6), Aranyi J. (14/9), Czermann T. (14) és Dauda P. (13/6) kosaraira alapozva nyert simán a Darazsak B a Leleszi M. (14/3), Vámosi L. (12) és Horváth D. (11) találataira támaszkodó Waldorf-fiatalok otthonában.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1181051

 

Álló Farkasok - BEAC Und Einz 51-72

Bár kissé képzavaros, de tény: az első félidőben a Vlajk Á. (19)-Podt M. (12/3) kettős vezette Álló Farkasok csapata még tartotta a lépést a vendégekkel, de a 2. negyedtől Péter Zs. (19/3), Pék Á. (13), valamint Magnusz M. és Jani Z. (10-10) magához ragadta a játék irányítását és biztosan győzött a BEAC U. E. együttese.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1181054

 

Csepel Bontó B - Kisbojtár 55-101

Végig nagy fölényben játszva győzte le Lelkes J. (30), Dapev B. (24/6), dr. Kamondi Sz. (17/6) és Nagy B. (15/9) ponterős játékával biztosan a Kisbojtár a Bárány L. (23/3)-Kovács B. (12).Magyar Z. (10) trió vezette csepeli gárdát.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1181050

 

Monor SE - Darazsak Old Boys B 74-86

A páros negyedekben pontosabban játszva nyert meg Aranyi B. (25), Sulák P. (19/3), Aranyi J. (15) és Czermann T. (12) vezérletévelegy színvonalas találkozót a Darazsak B a Gyuriskó A. (28/15), Püspök B. (20) és Viktor H. (16) ponterősségében bízó Monor otthonában.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1181031

 

Parthus SE - Álló Farkasok 58-64

A 3. negyed után 2 ponttal elsősorban Jakkel P. (19/6) és Szikora B. (18/12) eredményességére építve a Parthus vezetett, de a záró szakaszt az az Álló Farkasok bírta jobban, amelyből egyedül a mezőny legeredményesebb játékosa, Vlajk Á. (25/3) jutott 10 pont fölé, ám a 7 pontot szerző játékosa közül mindenki szerzett legalább négyet.

A mérkőzés adatai:
 https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1181060

 

BEAC Und Einz - Optofit VKB Vác 55-51

Az első 3 negyedben kézben tartva a játék irányítását győzte le a Péter Zs. (19)-Pék Á. (14/3) kettős ponterősségében bízva a BEAC U. E a mezőny legeredményesebb játékosa Medgyasszay I. (25/9) vezetésével nagyot hajrázó váci együttest.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1181062

 

Kisbojtár - Regi Waldorf U23 52-41

A szünetig szerzett 10 pontos előnyének, valamint leginkább dr. Kamondi Sz. (15/6), Nagy B. (14/12) és Mészáros N. (11/9) kosarainak köszönhetően győzte le küzdelmes mérkőzésen a Kisbojtár a főleg Leleszi M. és Vámosi L. (10-10) találataira támaszkodó Waldorf-fiatalokat.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1181057

 

Csepel-Bontó B - Honvéd Zrínyi SE B 71-101

Szünetig még Bárány Cs. (22/12), Szabó Á. (21/3) és Magyar Z. (13) eredményességére építve a hazai gárda még tartotta a lépést a katonacsapattal, de a második félidőben már egyértelműen a Köves T. (27/3)-Kovács Á. (15/3)-Gálbory B. (13/3)-Gabos Á. (13)-Láncos G. (10) "ötösfogat húzta" Zrínyi B akarata érvényesült, amely végül kerek 30 pontos győzelmet aratott.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1181058

 

Monor SE - Eötvös Halak 72-54

Az első negyedet még "elvitte" a jórészt Budai M. (16/12), Zoboki Á. (14/3) és Gyimesi R. (11/6), de a második szakasztól a hazaiak átvették az irányítást és végül Búzás B. (20/12), Viktor H. (15/9), Bódi A. (10/6) és Bodor D. (10/3) vezérletével végül biztosan, közel 20 ponttal nyertek.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1181063

 

Szentendrei KHSE U20 - Treff 07 SE 47-73

Minden negyedet megnyerve aratott Matika P. (14/12), Sipos G. (10). Karsai Cs. (11/3) és Lódi D. (10) vezérletével sima, magabiztos győzelmet a Treff a leginkább Laki T. (17) és A. Glavaszkij (13/6) találataira támaszkodó szentendreiek otthonában.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1181061

 

Treff 07 SE U23 - Regi Waldorf U20

Szünetig még az egyedüliként 10 pont fölé jutó Vámosi L. (19/6) vezetésével még tartotta a lépést a vendéglátókkal a Waldorf, de a második félidőben Takács L. (21), Horváth N. (18). Jakobicz B. (17/3) és Isépy B. (16) ponterős játékával fokozatosan elhúztak, és végül sima, közel 30 pontos győzelmet arattak a Treff fiataljai.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1181065

 

BEAC Und Einz - Kisbojtár 72-58

A 23-9-re megnyert 3. negyednek, valamint elsősorban Pék Á. (23/15), Kiss D. (13) és dr. Pintér Á. (12) kosarainak köszönhetően győzte le a BEAC U. E. a Mészáros N. (18/9)-Kamondi Sz. (14/3) kettős vezette Kisbojtár csapatát.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1181022

 

Optofit VKB Vác - Parthus SE 78-42

A jórészt Jakkel M. (13/12) és Tanács D. (12) találataira támaszkodó Parthus csak a 2. negyedben volt egyenrangú ellenfele a Szabó A. (22), Medgyasszay I. (14) és Kiss I. (13/6) eredményességére építő váci legénységnek.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1181068

 

Treff 07 SE - Darazsak Old Boys B. 55-59

Küzdelmes, végig szoros, kiélezett találkozót nyert meg csapategységének, jobb hajrájának, valamint főleg Sulák P. (15/3), Turóczi R. (14/3), Somogyvári Á- (13/6) és Aranyi J. (10) kosarainak köszönhetően a Darazsak B a Karsai Cs. (26/12) és Matika P. (14/9) ponterősségében bízó Treff otthonában.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1181067

 

Eötvös Halak - Szentendrei KHSE U23 75-63

Ellentétes félidők mérkőzésén szünetben 9 ponttal még a Laki T. (20/6)-Sági Á. (14)-Okrutay G (12/6) trió vezette vendég Szentendre állt jobban, de remek 3. negyedére (26-6), valamint Budai M. (22/12), Gyimesi R. (13), Kaba-Czövek J. (11) és Fövényi Zs. (10) kosaraira alapozva szünet után fordítottak, és végül 12 ponttal győztek a hazaiak.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1181069

 

Álló Farkasok - Csepel Bontó B 84-39

A vendégek - akik közül csupán egyedül Magyar Z. (11) jutott 10 pont fölé csupán a 3. negyedben nőttek föl a feladathoz és a Harsányi G. (24), Müller I. (19), Kovács T. (14) és Györe A. (12) eredményességére építő Álló Farkasok csapatához, így fölényes hazai siker született.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1181066

 

Honvéd Zrínyi SE B - Kisbojtár 82-65

3 negyed után 3 ponttal még a dr. Kamondi Sz. (21/6), valamint Ludányi B. és Sebesi Cs. (11/3-11/3) találataira támaszkodó vendég Kisbojtár vezetett, ám a záró etapra "elfogyott" a látogató, a Zrínyi B pedig Gabos Á. (23), Kovács Á. (20), Zsengellér V. (18/3) és Köves T. (12/3) vezérletével egy parádés, 30-10-es 4. negyedet "repesztve" végül biztos(nak tűnő) győzelmet aratott.

A mérkőzés adatai:
https://megye.hunbasket.hu/budapest/merkozes/x2223/hun_bud_fb/1181064

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus