Budapest C: 209 pont, 40 perc alatt

Összesen 209 pontot, azon belül pedig és egy 60 ponthoz közeli, valamint egy 45 pontos extra egyéni teljesítményt hozott a Keresztúr U23-Párkány Street összecsapás.

Szédületes dobópárbajt, összesen 209 pontot, azon belül pedig és egy 60 ponthoz közeli (Bandúr Ádám), valamint egy 45 pontos (Theisz Attila) extra egyéni teljesítményt hozott a Keresztúr U23-Párkány Street összecsapás a Cziffra Mihály Budapest-bajnokság férfi C-csoportjában. Az év elején több meglepetés is született: a Budai Bikák simán verte a Semi Pro, a Színyei KC az E5vös NGRK, a Budai Tripladupla pedig a Ziccer együttesét.

ÁSE Nemecsek - Színyei KC 64-70
Ellentétes félidők mérkőzésén a szünetben remek 2. negyede és Podoba Tamás (20/3), Bóné Gergely (15/3), valamint Vlasits Tamás (13/3) eredményessége révén 9 ponttal még a hazaiak vezettek. A fordulás nagy fordulatot hozott, a vendégek a 27. és a 32. perc között egy 11-1-es roham formájában "döntő csapást" mértek az ÁSE Nemecsek csapatára, s végül Bozsik László (22/6), Jantner László (12/3) és dr. Szaszovszky Gábor (11) vezérletével ellenfele fölé kerekedett.

Szabadtéri SE - Keresztúri SE U23 94-63
A két középső szakaszban bemutatott parádés játékára, továbbá nagyrészt Boga Áron (23), Héczei András és Helli Roland (16-16), valamint Boleman Zsolt (14/6) és Kovács Dávid (13/3) találataira építve verte biztosan a Szabadtér csapata a Gebauer Bence (17/9)-Nánási Marcell (15) kettős vezette keresztúri fiatalokat.

Terézvárosi BC - X Debrecen 43-80
A páratlan negyedekben nagy, mondhatni nyomasztó fölényben játszó X-Debrecen Hegedűs Gergő (21/3), Valner Kristóf (19/15), Baranyi Kristóf (15) és Papp Mátyás (11) találataira alapozva aratott fölényes győzelmet az Hídvégi Kondor (13) és Kanó Péter (12/3) pontjaira hagyatkozó Terézvárost.


Párkány Street - Eövös NGRK 55-72
Hiába bizonyult a hazaiak játékosa, a csapata pontjainak jó kétharmadát szerző Theisz Attila (37) a mezőny messze legeredményesebb játékosának, magára maradt a kosárszerzésben, ám a Párkány Street három negyeden át így is tartotta a lépést az E5vössel, sőt a záró etap előtt 1 ponttal még vezetett is. A záró etapot aztán 25-7-re megnyerve aratott biztosnak tűnő, 17 pontos győzelmet a Kerényi Dániel (19)-Koncsár Balázs (16/6)-Iklódi Zsolt (12) trió vezette vendéggárda.

Budai Bikák - Semi Pro 69-46
Minden negyedet megnyerve győzte le nagy meglepetésre simán Lakos Tamás (20) és Parkánszki Soma (16/6) vezérletével a középmezőnyhöz tartozó Bikák csapata az elsősorban Tajti Róbert (13/3) és Kovács Ádám (11/3) pontjaira támaszkodó, tartalékos élcsapatot, a Semi Pro együttesét.

Budai Tripladupla - Hobbi SK 64-67
Az ellentétes félidőket hozó összecsapás szünetére 'tízen túli" azaz 11 pontos előnyt szerzett a Papp Áron (16/12)-Zalai Gergely (14)-Mayer Márk (10) trió vezette hazai együttes, s ebből 7 még a záró etap közepére is megmaradt. Ekkor azonban egy 8-0-lal fordított az elsősorban Viczina Balázs (27) és Tóth Gyula (10/3) kosaraira alapozó Hobbi, és izgalmas végjátékban meg is nyerte a találkozót.

Ziccer KS - Keresztúri SE U23 70-65
A két középső szakaszban összesen 23 pontot verve a Bandúr Ádám (30/6), Gebauer B. (17/3) és Braun Dániel (14) eredményességére építő, és nagyot hajrázó keresztúri fiatalokra diadalmaskodott Reményi Ádám (25), Budinszki Gábor (16) és Blahó Tamás (14/3) ponterős játékával a Ziccer.

Keresztúri SE U23 - Párkány Street 101-108
Már az 54-50-es hazai vezetéssel záruló félidő után sejteni lehetett, hogy az óriási dobópárbajt hozó találkozón valamelyik fél elérheti a 100 pontot. Nos, mindkettő elérte, ám hiába bizonyult Bandúr Ádám (59/3) a mezőny legeredményesebb játékosának, a másik vezérnek, Theisz Attilának (45) eredményesebb "személyzete" volt, elsősorban Szűts László (29) és Theisz Gábor (24) révén. Hazai részről még Polgári Bence (20) és Braun D. (10) ért el két számjegyű pontot.

Szabadtéri SE - X Debrecen 73-83
Félidőben még a Héczei A. (20/6)-Boga Á. (14/3)-Helli R. (14) trió vezette hazai csapatnak volt 3 pontos előnye, de szünet után az X-Debrecen magához ragadta a játék irányítását, és Hegedűs G. (35/3), Papp M. és Vámosi Márton (12-12), valamint Baranyi K. (10/3) eredményessége révén végül 10 pontos győzelmet aratott.

E5vös NGRK - ÁSE Nemecsek 50-65
Három negyedet megnyerve, a negyedeiket pedig döntetlenre adva tudott Barsi Zoltán (21/15), Podoba T. (13) és Balogh Róbert (11/3) vezérletével az ÁSE Nemecsek a Kerényi D. (18)-Kégl Marcell (13)-Iklódi Zs. (10) "hármasfogat húzta" E5vös otthonában.

Hobbi SK - Színyei KC 48-46
Három negyed után megnyugtatónak mondható, 14 pontos előnye volt az elsősorban Viczina B. (13) és Újhelyi Csaba (10/6) találataira támaszkodó Hobbi csapatának, amelynek játékosai talán túlságosan meg is nyugodtak. ám a Bozsik László (14/3)-Szaniszló Csaba (10/3) kettős vezette Színyei csapatának volt tartása, a záró etap közepén egy 14-2-es rohammal egyetlen pontra feljött, de fordítani nem tudott, így izgalmas végjáték után a Hobbi nyerte a küzdelmes találkozót.

Terézvárosi BC - Álló Farkasok 44-51
Az első három negyedben kézben tartva az irányítást tudott győzni a nagyrészt Harsányi Gábor (12), Müller István (11/3) Vlajk Ádám (10) és Eren Üstünkaya (9/9) kosaraira támaszkodó "farkasfalka" a hajrára magára találó Terézváros otthonában. Hazai részről egyedül Kanó P. (10) érte el a 10 pontot.

Párkány Street - Budai Bikák 57-61
Félidőben 8 ponttal még a megszokott Theisz A. (21/3)-Szűts L. (15)-Theisz G. (11/3) trió vezette Párkány Street állt jobban, de térfélcsere után magára talált az elsősorban Lakos T. (13), Parkánszki S. (12/3), Forrai Miklós (10) és Kovács Balázs (9/6) pontjaira építő "bikacsapat", amely a végjátékban egy 7-1-es utolsó 3 perccel a maga javára fordította a találkozót.

Álló Farkasok - Keresztúri SE 64-96
E. Üstünkaya (20/18) és Vlajk Á. (19/3) ponterős játékára alapozva a Farkasok együttese egy félidőn át tudta tartani a lépést a keresztúri fiatalokkal. Térfélcsere után a nagy fölényben játszó vendégek Bandúr Á, (37/6), Polgári B. (28/9) és Győri Gergely (18) vezérletével magabiztos győzelmet arattak.

Semi Pro - Budai Tripladupla 65-54
A 13 ponttal megnyert első félidőre, valamint Tajti Róbert (23/9), Markó Péter (17/6) és Magyar Dávid (10/3) találataira építve győzte le a Semi Pro a Szabadics Ádám (12)-Zalai Gergely (10/3)-Mayer Márk (10) trió vezette budai alakulatot.

Álló Farkasok - Szabadtéri SE 82-64
Müller István (26/3), Eren Üstünkaya (20/18), Kovács Tamás (18/6) és Vlajk Ádám (18) ponterős játéka révén a szünetig 18 pontos előnyt szerezve győzte le az Álló Farkasok csapata a Boga Áron (15/3), Boleman Zsolt (13/9) és Héczei András (11/6) kosaraira alapozó Szabadtér együttesét.

ÁSE Nemecsek - Keresztúri SE U23 87-64
Minden negyedet megnyerve győzte le Barsi Zoltán (24/15), Árokszállási Zoltán (14), Balog Róbert (12/6), Bóné Gergely (12) és Podoba Tamás (11) vezérletével az ÁSE Nemecsek a nagyrészt Polgári Bence (18/12), Bandúr Ádám (15) és Braun Dániel (13)  pontjaira támaszkodó keresztúri fiatalokat.

Színyei KC - E5vös NGRK 73-61
Hiába adta Kerényi Dániel (31) személyében a mezőny messze legeredményesebb játékosát a vendég E5vös, rajta kívül csak Koncsár Balázs (14/6) jutott 10 pont fölé a vendégektől, így a szünetig 16 pontos előnyt szerző hazaiak elsősorban Jantner László (22/15), Bánhegyi András (11), Madarász Attila (10/6) és Bozsik László (10) jóvoltából 12 ponttal nyertek

Párkány Street - X-Debrecen 47-69
Minden negyedet megnyerve aratott a Sveda Tamás (21/15)-Hegedűs Gergő (18)-Baranyi Kristóf-Vámosi Márton (14-14) kvartett vezetésével biztos, 20 pont fölötti győzelmet az X-Debrecen a Szűcs László és Theisz Attila (14-14), valamint Theisz Gábor (11/3) eredményességére építő Párkány Street otthonában.

Budai Bikák - Terézvárosi BC 77-60
A gyakorlatilag "kiütéssel" 27-3-ra megnyert első negyednek, továbbá gőként dr. Karkosák Balázs (24) és Bárány Csaba (12) találatainak köszönhetően győzte le a Budai Bikák együttese a jórészt Kanó Péter (19/6), Hafner Gábor (14) és Hídvégi Kondor révén a második negyedtől már ellenfelüknél jobban játszó terézvárosiakat.

Budai Tripladupla - Ziccer KS 100-48
Zalai G. (29), Mayer M. (24/3), Halász Péter (16) és Kovács Ádám (14) vezérletével végig nagy fölényben játszva győzött simán a Budai Tripladupla az Ádám Szabolcs (14)-Szabó Csongor (12) kettős vezette Ziccer csapatát.

A Semi Pro - Hobbi SK mérkőzést 0-20-szal jegyzőkönyvezték.

Keresztúri SE U23- E5vös NGRK 78-89
A nyitó szakaszt simán, 25-12-re nyerte a Bandur Á. (26), Polgári B. (20/3) és Braun D. (15) ponterős játékára alapozó vendég együttes, ám a keresztúri fiatalok jórészt Kerényi D. és Koncsár B. (26-26), valamint Kégl Marcell (13) révén szívós munkával a záró etap közepén 3 pontra felzárkóztak, ám a vendégek újítani tudtak, s egy 8-0-s hajrával végül 11 pontos győzelmet arattak.

Szabadtéri SE - Budai Bikák 47-73
Szünetben 4 ponttal még az elsősorban Boga Á. (25/3) és Viczián László (10/3) találataira építő hazai együttes ált jobban, ám a 3. negyedben fordítva, a záró etapban pedig szinte "hengerelve" John Wilson (18), Bárány Cs. (15/3), Sándor Balázs (10/6) és dr. Karkosák B. (10) vezérletével végül fölényes(nek látszó) győzelmet aratott a Budai Bikáka 3. szakasz után még csupán 1 ponttal vezető alakulata.

Terézvárosi BC - Budai Tripladupla 55-75
A hazaiak Kanó P. (17/6), Szabó Zsolt (13) és Hafner G. (10) vezetésével csupán a 3. negyedben tudtak igazán felnőni a feladathoz, a vendégek a mérkőzés többi részében Mayer M. (17), Zalai G. és Halász P. (11-11) és Csordás Marcell (9/9) pontjaira támaszkodva irányították a játékot, s végül 20 ponttal győztek.

X Debrecen - ÁSE Nemecsek 86-48
Három negyedet simán nyerve, a 3. szakaszt pedig döntetlenre játszva verte fölényesen, közel 40 ponttal a Baranyi K. (29/9)-Hegedűs G. (22)-Sveda T. (17/9)-Papp Mátyás (13) kvartett vezetésével az X-Debrecen az ezúttal elsősorban Barsi Z. (18/12) és Balogh R. (10/6) kosaraiban bízó ÁSE Nemecsek együttesét.

Ziccer KS - Hobbi SK 60-53
Ellentétes félidőket hozó találkozón a szünetig Reményi Ádám (16), Megyesi Marcell (14), Budinszki Gábor (13) és Blahó Tamás (11) jóvoltából 22 pontos előnyt szerző hazai gárda összességében biztosan verte az egyedüliként 10 pont fölé jutó Viczina Balázs (12)  vezetésével nagy hajrával 10 ponton belülre kerülő Hobbi SK csapatát.

Semi Pro - Színyei KC 72-55
A két középső etapban összesen 20 pontot verve a Bozsik László (23/15)-Jantner László (15/3) kettős ponterős játékában bízó Színyei együttesére aratott Tajti R. (23/6), Pruck Róbert (10/3) és Kovács Á. (12) vezérletével összességében magabiztos győzelmet a Semi Pro.

Álló Farkasok - Párkány Street 80-49
Az első negyedet még "elvitte" a Theisz A. (18) és Theisz G. (10/3) pontjaira alapozó vendég Párkány Street, de a második etaptól nagy fölénybe kerülő Álló Farkasok nagyrészt Vlajk Á. (27/6), Kovács T. (25/15) és Kaspár Norbert (13/3) eredményessége révén sima, 31 pontos győzelmet aratott.

Keresztúri SE U23 - Színyei KC 49-57
A 3. negyed után még a Polgári B. (23/6)-Nánási Marcell (13/6) kettős vezette hazai gárdának volt 4 pontos előnye, ám az újfent Bozsik L. (21/9) és Jantner L. (15/9) ponterősségére alapozó Színyei a záró etap közepén egy parádés, 16-2-es rohammal "döntő csapást" mérve a vendéglátókra a maga javára fordította a küzdelmes összecsapást.

Budai Tripladupla - Szabadtéri SE 89-77
Az első 3 szakaszban Zalai G. (26/6), Mayer M. (26), Szabadics Á. (15) és Csordás M. (10/6) jóvoltából a hazaiak kézben tartva a játék irányítását megnyugtató, 25 pontos előnyt szereztek a záró etap előtt. Elismerés illeti a vendég Szabadtéri SE együttesét, amely a nagy hátrány ellenére nem adta fel, s bár a "budai brigád" győzelmét nem tudta kétségessé tenni, a befejező 10 percet Helli Roland (27/12) és Héczei A. (20/3) vezetésével 13 ponttal megnyerve "tisztesre kozmetikázta" vereségét.

Budai Bikák - Párkány Street 75-67
Az ellentétes félidőket hozó első negyed után egyetlen pont volt az egységes csapatjátékkal kirukkoló, Parkánszki Soma (14/6), dr. Karkosák B. (13), dr. Lőrinczy Mátyás (8/3), valamint Bárány Cs. és J. Wilson (9-9) találataira alapozó hazai együttes előnye. Ezt növelte 10 pont fölöttire a záró etap közepére a Budai Bikák alakulata. A Theisz A. (35/12)-Szerencsi Gábor (11)-Bányai István (10) trió vezette vendégek a hajrában  egy 7-2-vel ugyan 10 ponton belülre kerültek, de a hazai sikert nem tudták kétségessé tenni.

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus