Budapesti női A: megállíthatatlanul menetel a BLSE A

Már csak két veretlen csapat van a Cziffra Mihály Budapest-bajnokság női A csoportjában: a BLSE A, valamint az  ELTE-BEAC.

Pár forduló elteltével már csak két veretlen csapat van a Cziffra Mihály Budapest-bajnokság női A csoportjában: a BLSE A, valamint az eddig mindössze 2 mérkőzést lejátszó ELTE-BEAC. A másik három "BEAC-brigád" a középmezőnyben foglal helyet, a két éllovasra elsősorban a Törekvés, a MAFC és a Kiss Lenke KA próbál tapadni.


Kiss Lenke KA - MTK Budapest 73-67
Jobb hajrájának, valamint elsősorban Opitz Petra és Orosz Anett (17/3-17/3) eredményességének köszönhetően verte a KLKA a Földi Anna-Gróf Tímea (14-14)-Halmosi Anna (10) trió vezette MTK-t.

BKG DSE - MAFC-BME 49-78
A Szlávik Petra (11/6)-Hegyi Hanna (9) kettős vezette vendéglátó alakulat csupán a második negyedben tudott egyenrangú ellenfele lenni a főként Hercze Szandra (19/9), Horváth Anna (13/3) és Tarnai Kata (10/6) találataira alapozó MAFC-nak, így sima vendégsiker született.

ELTE BEAC - BEAC Budafok 68-49
Minden negyedet megnyerve, fokozatosan elhúzva nyerte a házi rangadót Stekler Kamilla (19/9), Vágvölgyi Fanni (12/3) és Szabó Zsanett (10/3) vezérletével az ELTE-BEAC a Hegedűs Mónika (22)-Padányi Réka (12/3) kettős vezette BEAC-Budafok ellen.

BLSE A - BKG DSE 67-28
Az első félidőben még jól tartotta magát a vendég együttes, amelynek legeredményesebb játékosa Hegyi Hanna volt 8 pontjával. Szünet után nyomaszó fölénybe került a BLSE A, amely az Újváry Judit (16)-Kosjár Katalin (14)-Kranjecz Zsuzsa (12) trió vezérletével végül fölényes győzelmet aratott.

BEAC Muff - BEAC Bics 41-57
A két középső negyedben fölényben játszva az elsősorban Árvay Júlia (13) és Varga Fanni (12/3)  találataira alapozó BEAC-Bics biztosan nyerte a másik BEAC-os házi rangadót, a BEAC Muff csapatából egyedül Prohászka Dóra (12) jutott 10 pont fölé.

BEAC Budafok - MAFC BME 65-72
Ellentétes félidőket hozó színvonalas találkozón főként Tarnai K. (15/3), Hercze Sz., (12/6), Horváth Enikő és Lutche Klaudia (9-9) eredményessége révén a vendég MAFC kerek 20 pontos előnyt szerzett. A második félidő egyértelműen a hazaiaké volt, akik a záró etap közepén egy 12-2-es rohamot indíva a Hegedűs M. (21)-Papp Judit (12)-Fazakas Ágnes (10) trió vezérletével a 38. percben átvette a vezetést, A végjátékot azonban a vendégek bírták jobban, akik egy 11-2-vel a maguk javára fordították az érdekes, színvonalas találkozót.

Törekvés SE - BEAC Bics 88-50
Minden negyedet megnyerve Czintos Boglárka (22/6), Dobos Kira (12), Kratochvill Dóra (10/3) és Boksay Katalin (10) eredményes játékára építve aratott fölényes győzelmet a Törekvés. A vendégektől egyedül Halász Melinda (10) érte el a 10 pontot, Varga F. 9-cel zárt.

BEAC-Budafok - BLSE A 58-74
A hazaiak főként  Hegedűs M. (17), Turnár Ildikó (14/3) és Szilágyi Gabriella (12) jóvoltából három negyeden át tartották a lépést a veretlen éllovassal, de a záró etap a Kranjecz Zs. (22)-Kosjár K. (18/3)-Ujváry J. (10) trió vezette BLSE A csapatáé volt, amely végül 16 ponttal nyert - de a különbség kissé csalóka, a BEAC-Budafok alaposan megnehezítette az éllovas dolgát.

BME-MAFC - MTK Budapest 62-49
A 25-7-re megnyert első negyednek, továbbá főként Tarnai K. (21/9), Horváth E. (13/6) és Lutche K. (11/3) ponterős játékának köszönhetően győzte le a MAFC az Ozsvárt Kata (17/9)-Földi A. (14) kettős vezette MTK csapatát.

ICO - Szolnoki Sportcentrum 67-40
Az első félidőben még jól tartották magukat a szolnokiak, de szünet után már nagy fölényben játszott az ICO, amely Nagy Viktória (26), Hetényi Renáta és Béres Eszter (12-12), valamint Dőry Viktória (11/9) vezérletével végül simán győzött.

A bajnokság állása ide kattintva tekinthető meg!

Fotó - privát

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus