Emelt fővel kapott ki a BEAC Cegléden

A párosítások alapján sejthető volt: ez a szombat nem a fővárosi csapatokról szól majd. A BEAC három negyeden át remekül tartotta magát Cegléden, a másik ma pályára lépő női együttesnek, az MTK-nak viszont "nem sok köze volt" a Diósgyőr elleni hazai találkozójához. A MAFC férfi együttesének, jelenlegi állapotában úgy tűnik, még sok a heti két meccs, igaz a tavalyi döntős és azóta erősödő Falco oroszlánbarlangjában az élcsapatok sem számíthatnak sok jóra.

Cegléd-BEAC 77-62 

Három negyeden át kiválóan tartotta magát és a lépést a mezőny egyetlen nyeretlen csapata, a BEAC a hét közben nyert meccset a kézéből kiengedő, ezúttal tartalékos felállásban pályára lépő Cegléd otthonában. Bár 7-0-lal kezdett a CEKK, a BEAC elsősorban Pusztai Petra (14 pont) eredményessége révén nem "engedte el" a Nagy-Bujdosó Nórát nélkülöző hazaiakat, hanem tapadt rájuk, sőt a szakasz végén Suppán Anna (16 pont, 2-2 lepattanó, szerzett labda és gólpassz) villanásaival fordított is. A második szakasz közepéig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd 25-25 után egy 10-0-lal ellépett a Cegléd. Balogh Judit tanítványai azonban nem adták fel, a 3. negyed után csupán 7 pontos hátrányban voltak, de a záró szakaszra "elfogytak", ám így is alaposan megnehezítették a Magyar Kupa ezüstérmesének dolgát.

MTK - Diósgyőr 46-86

A Városmajorban remélték: a BEAC múlt hét végi magabiztos legyőzése után a hétközi kupameccset játszó Diósgyőrrel egy jó, szoros meccset tud játszani az MTK. A két-fehérek részéről a két Diósgyőrből igazolt játékos, Adamecz Lilla (15/9 pont, 6 lepattanó) és Horváth Bernadett (15/9 pont, 3 lepattanó, 2 gólpassz) ugyan kitett magáért, de melléjük csak helyenként tudott egyedül Szabó Flóra (7 pont, 5 lepattanó) felnőni. Az első 11 pontot Adamecz dobta az MTK részéről, s a 13. perc végén dobott be egy büntetőt Horváth, az első félidő 20 hazai pontjából 17-et jegyzett a két volt diósgyőri... A csapatként jobban működő, jóval "több lábon álló" Diósgyőr dolgát nem tudták megnehezíteni Nagy Dorottya tanítványai, akik 50-26-ra veszítették el a lepattanóharcot.

Falco-MAFC 96-61

Az első, valamint a záró negyedben, elsősorban a 10/11-es mezőnymutatóval 20 pontot, s mellé 9 lepattanót szerző Bennet Davis jóvoltából partiban volt a MAFC a Falco csapatával. A két középső etapban 26 pontot vertek a vasiak a távolról igen gyenge dobóformát kifogó (tripla: 2/22, 9,1%) fővárosiakra. A MAFC-ból még Will Neighbour (15 pont, 6 lepattanó) jutott 10 pont fölé.

Foto, Slide - Fedde Meijerink

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus