Kétnapos dupla jubileum a Hősök terén

Sajtótájékoztatót tartott a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége a jövő hét végén rendezendő Kosárlabdázás Napja elnevezésű rendezvény kapcsán.

Az MKOSZ 75., a streetball-sorozat 25. évfordulóját ünnepli. Szalay Ferenc, a szövetség elnöke megköszönte a médiumoknak, hogy népszerűsítette a sportágat, pozitív híreket közvetíthettek a sportágról.

Kiemelte: mind női, mind férfi vonalon felnőtt szinten nemcsak kijutott az Európa-bajnokságra, hanem az első csoportkört túl is élte a két válogatott. Leány vonalon az utánpótlás európai összevetésben második, a fiú szakágban nem olyan fényes a helyzet, de az Európa-bajnoki szereplés, a kolozsvári sikerek, az isztambuli helytállás ezt a vonalat is elindíthatja.

Szalay Ferenc kiemelte, 10 új csarnok épült, vagy 150 termet újítottak fel a TAO jóvoltából. Székesfehérváron pedig a válogatottak számára egy minden igényt kielégítő sportközpont áll rendelkezésre. A magyar kosárlabda elindult egy úton, az elnök bízik benne, még nincs a közepén... A sportorvosi vizsgálaton résztvevők számát tekintve most már egyértelmű, hogy a kosárlabda a második legnépszerűbb, legtöbbek által űzött sportág.

Bodnár Péter a szövetség főtitkára azzal kezdte, a Kosárlabdázás Napja idén a - részben a kettős ünnep miatt - kétnapos rendezvény lesz a Hősök terén.

Az első nap a szövetségi évfordulóhoz köthető, az MKOSZ 75 éves jubileumhoz. Ennek keretében emlékezik, ünnepel a sportág. Tavaly a FIBA elvégzett egy auditot, s ennek alapján az MKOSZ a spanyol az orosz, az olasz és a francia sportággal van egy szinten. Észrevétel volt, hogy a színvonalas adminisztratív munka mellé szükség lenne hősökre. Most már - tette hozzá Bodnár - az idei eredmények alapján vannak hőseink, többek között a kolozsvári csarnok tüzében az ország sportszerető lakosságának jó részét magával ragadó férfi válogatott játékosai. A főtitkár kiemelte: felkérték a megyei szövetséget, nevezzenek meg olyan embereket, akik az elmúlt évtizedekben sokat tettek a sportágért, akik megérdemlik az elismerést.

Az MKOSZ megállapodást kötött az NBA-vel, 30 iskolai csapat egy NBA-junior sorozaton NBA-szereléseket viselve verseng, s a győztes gyűrűt kap.

A második, a szombati napon a versengésé, a streetball-é lesz a főszerep. 

Császári Attila, a streetball sorozatot a kezdete óta támogató adidas Budapest Kft. sportmarketing igazgatója azt fejtegette: fel sem merült benne, hogy a sorozat 25. évfordulójával együtt ünneplik majd a szövetség fennállásának 75. évfordulóját. Azt taglalta: eleinte magukra hagyatva szervezték a streetball-t, csak az utóbbi években állt mellé az MKOSZ, ami óriási lökést adott a streetball-nak, s ehhez azért óriási szükség volt Kucsera József és Tímár András évtizedeken át tartó elkötelezettsége.

Hét esztendeje állt a sorozat mögé a Nemzeti Közművek Zrt. - korábban Főgáz -, amely öt éve fő támogatója a sorozatnak. Felkai György kommunikációs igazgató kifejtette: a támogatás révén próbálják segíteni a fiatalokat a sportolás örömének megismerésében. A szombati verseny Nemzeti Közművek Zrt. Budapest Open néven zajlik.

A Budapesti Kosárlabda Szövetség elnöke, Hajdu Péter személyes élménnyel kezdte: a 25-ből 23 éven át valamilyen formában ott volt a rendezvényen. A szövetség megalkotta azt a programot, amely a 3x3-as szakág távlati, minőségi képzését segítheti elő. A szövetség a speciális olimpikonok és az öregfiúk szereplését támogatja. 10 speciális olimpiai csapat és 4 kerekesszékes együttes részvételére lehet számítani, az öregfiúk játékában pedig már válogatott kosarasok jelezték részvételi szándékukat.

A szervezők fejében annak idején megfogalmazódott a gondolat, hogy a streetball a strandröplabdához hasonlóan kikerüljön az olimpiára. A FIBA is így gondolta, az MKOSZ pedig mögé állt a streetball-ból kinövő versenyszakágnak.

Máriás György, a 3x3-as szakág képviseletében kiemelte: a szövetség támogatásával a diákolimpia mellett már egyetemi és U18-as nemzeti bajnokságot is rendeznek. Az alapos szervező munka révén a jelentős nemzetközi tornákon a világ élvonalához tartozó csapatokkal versenghetnek a magyar felnőtt és utánpótlás válogatottak. Ezek felkészülését a szövetség támogatja, s főleg női vonalon a szakág hozza a jobbnál jobb eredményeket, idén felnőtt vb-ezüstérmet és U18-as Európa-bajnoki aranyérmet.

Kucsera József hozzátette: még a kluboknál van némi ellenérzés a 3x3-mal kapcsolatban, de reméli, a sikerek láttán ez elül.

A helyszín az előző évekkel szemben a Városligeti tó helyett a Hősök tere lesz. A rendezvényre sztárvendégeket hívtak meg (akik között ott lesz a DIGI Sport - Sport 24 híradója alapján Bruce Bowen is), az egyik fénypont a Harlem Wizards fellépése lesz, mind a két napon tartanak bemutatót. A szervezők közel 300 csapat fellépésére, részvételére számítanak, és bíznak benne, hogy a fellépésre büszke speciális olimpikonok, kerekesszékesek és öregfiúk csapatok játékai - ahogy eddig is - nagy sikert aratnak.

Nevezni szeptember 20-án szerdán éjfélig lehet a jól ismert www.streetballnet.hu oldalon.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus