Nagy a tülekedés a Vasas II. mögött

Őrzi veretlenségét a Vasas II a férfi NBII közép B-csoportjában, mögötte azonban nagy a tülekedés a rájátszást érő 2. helyért. A Budafok a MAFC-Martos otthonában aratott győzelmével lépéselőnybe került, ám később botlott a Tehetséges Fiatalok U23-as együttese ellen, s a TFSE sem tett még le az értékes pozíció megszerzéséről.

A félidőben 45-25-re vezető Budafok Károly Máté (16/3), Takács Márton (15) és Lados Erik (11) vezérletével magabiztos, 75-58-as győzelmet aratott a Lehel Kosársuli otthonában.

A teljes dobólista itt elérhető!

A páros negyedekben fölényben játszva a Tehetséges Fiatalok Budapest U23-as együttese Perényi Domonkos (17/15), Nyulasi Bence és Barócsi Ádám (14/3-14/3), valamint Major Előd (10/6) eredményes játékára építve 71-55-re verte a Monor csapatát.

A teljes dobólista itt elérhető!

Hiába játszott jól és eredményesen Mihalics Gábor (29/9), valamint Szekeres Ábel (17/3), egyrészt más nem nőtt fel melléjük, másrészt csapatuk, a Kandó szinte végig csak futott az eredmény és a gödi csapat után, s végül 81-78-ra kikapott.

A teljes dobólista itt elérhető!

Szünetben még 1 pontos hátrányban volt a MAFC OB Százhalombattán, ám a második félidőben rákényszerítve akaratát vendéglátójára, Bozsik László (18/6), Mokos Dániel (12), Kendelényi Ádám (11 - 9/9 büntető) és Buzogány Mátyás (10) vezérletével biztsan nyert 74-61-re.

A teljes dobólista itt elérhető!

A Honvéd fiataljai Weisz András (27/12), Mucza Tamás (19/3), Fülöp Botond (19), valamint Ramon Valerio Bonilla ponterős játékára alapozva, szünetben 50-32-re vezetve nyert végül 90-74-re a Cserniczky Zsolt (16/6), Tóth András (16), Somogyi Zsolt (14), Bódy Gábor (12/6) és Mendzsák László (10/9) vezette Csepel I. otthonában.

A teljes dobólista itt elérhető!

Az első negyedben szerzett 8 pontos előnyére, valamint főleg Velenyák János (23/12), Telegdy Dániel (18/3), Perényi (11/3) és Nyulasi (10) eredményességére építve 77-66-ra nyert a Lantos Bálint (12), Valaczkay Gábor és Munteán András (11/9-11/9), valamint Fábián Dénes (10/3) vezette FSZSE otthonában.

A teljes dobólista itt elérhető!

A Közgáz A csapata Tóth Szabolcs (15/12), Harsányi Tibor (12/3), Szatmári Barnabás (11/3) és Kovács Zsolt (10/6) vezérletével az első félidőben 17 pontos előnyt szerezve biztosan verte 80-61-re a Bernáth Viktor (16/12), Bauer Péter (15), Rimár Gergely (13/3), Boldizsár Norbert (13) négyesfogat által "húzott" Kandó ellen.

A teljes dobólista itt elérhető!

A 36-12-re nyert első negyedre, továbbá főleg a remek dobóformát kifogó Steier Bence (23/21), valamint Surmann Péter (16/6), Kiss Lajos (16), Boros Márk (14/6) és Kiss Barnabás (13) eredményes játékára alapozva fölényesen, 97-62-re győzött a Vasas II. Monoron.

A teljes dobólista itt elérhető!

A tompán kezdő vendéglátó TFSE az első negyed után 10 pontos hátrányba került a Százhalombatta ellen, ám rendezve sorait, a két középső szakaszban nagy fölényben játszva, Takács Gergely (17/3). Horváth Márton (13/6) és Katona Péter (12) vezérletével 64-49-re győzött.

A teljes dobólista itt elérhető!

Bizonyos fokig hasonló koreográfia alapján verte az első 10 percet követően még 23-14-es hátrányban lévő, ám a páros negyedekben parádézó MAFC-Martos Szlatkovszky Ákos (19), Csernák Ádám (14), Molnár Attila (13/6) Kwame Robert (12), Horváth Géza (11), valamint Bartus Gergely (10/6) vezérletével 104-84-re a Budaörs csapatát. 

A teljes dobólista itt elérhető!

A Somogyi Zs. (23/6), Bódy G. (14/6) kettős vezette Csepel I. együttesét fogadó Budafok is hátrányban volt az első negyed után, ám Szenteleki László (20/9), Lados (18), Vajda Péter (11/6), Károly (11/3) és Steier Krisztián (10/3) eredményességére alapozva 77-66-ra nyert.

A teljes dobólista itt elérhető!

Csak a harmadik negyedet tudta megnyerni Vörös Miklós (20/12) és Bános Csaba (10) vezérletével a Közgáz A Monoron, így simán, 71-49-re kikapott.

A teljes dobólista itt elérhető!

Az első 3 negyedben fölényben játszva, a záró szakasz előtt közel 30 ponttal vezetve a Tehetséges Fiatalok Budapest U23-as csapata a Telegdy (21/3), Velenyák (15/9), Buzás Bence (12/6) trió vezetésével magabiztos, 73-58-as győzelmet aratott Budaörsön.

A teljes dobólista itt elérhető!

Minden negyedet fölényesen nyerve aratott elsősorban Csík Roland (21/3), Peringer Balázs (19/3), Völgyi Marcell (15), Kiss Lajos (14), Kiss Barnabás (11/6) és Szanthoffer András (11/3) ponterős játéka révén nagyon sima, 119-47-es győzelmet a Vasas II az FSZSE ellen, amelyből Munteán 10, Valaczkay pedig 9 pontig jutott.

A teljes dobólista itt elérhető!

A Monoron elszenvedett veresége másnapján a Lehel Kosársuli otthonában egy, a Vörös (25/21), Harsányi (19/3), Losonci Gergely (17) trió vezette magabiztos, 100-69-es diadallal vigasztalódott a Közgáz A.

A teljes dobólista itt elérhető!

A páros negyedeket alaposan "megnyomva", ezekben nagy fölényben kosarazva, Takács G. (34/9), Horváth M. és Jókai Mátyás (13/6-13/6), Katona P. (12), valamint Sinkovits Dániel (10/6) eredményes játékára építve a TFSE 88-65-re verte a Budaörs együttesét.

A teljes dobólista itt elérhető!

A 28-7-re nyert első negyed, valamint főként Horváth G. (18), Bartus G. (15/9), Jászay Miklós (13/6) és Kwame Robert (13) ponterőssége révén a MAFC Martos fölényes, 100-49-es győzelmet aratott a Bauer P. (17/3), Bernáth Viktor (14/12) vezette Kandó ellen.

A teljes dobólista itt elérhető!

A Surmann Péter (24/12), Kiss Lajos (21), Steier Bence (17/6), Kiss Barnabás kvartett vezette Vasas II. 34-9-re nyerve az első negyedet győzött simán, 100-62-re a MAFC OB otthonában, amelyből Tóth Zoltán 14, Dürr Edgár pedig 10/6 ponttal zárta a találkozót.

A teljes dobólista itt elérhető!

Három negyedet megnyerve, s a negyediket pedig döntetlenre "adva" arattak sima 102-71-es győzelmet Mucza  (16/6), Fülöp (16/3), Pálházi Richárd (12/6), Valerio Bonilla (12), Ralf Martinez (11/6) és Kiss Ádám (10) vezérletével a Honvéd fiataljai a Monor ellen.

A teljes dobólista itt elérhető!

Két negyedet nyerve, kettőt döntetlenre játszva győzött biztosan, 75-50-re a Szlávik Balázs (15/6), Kendelényi (13/3), Dürr (11/3) és Bozsik (10/3) vezette MAFC OB Monoron.

A teljes dobólista itt elérhető!

A 22-11-re megnyert második negyednek, továbbá elsősorban Boros (22), Andrássy Géza (18/9) és Peringer (10) ponterős játékának köszönhetően a Vasas II. a Karagity Milán (16), Bocsárdi Gábor (10), Sinkovits Dániel (9/9), Takács Gergely (9/3) vezette TF otthonában - 70-58 nyerve a rangadót - is megőrizte veretlenségét. 

A teljes dobólista itt elérhető!

Az első negyedben 10 pont fölötti hátrányba kerülve Gödön a Csepel I. Somogyi Zs. (29/6) és Mendzsák (10/6) vezérletével próbált futni az eredmény, s a hazai gárda után - sikertelenül, a Göd 85-70-re győzött.

A teljes dobólista itt elérhető!

A 20-6-ra megnyert 3. negyeddel a Bauer (20/3), Bernáth (16) duó vezette Kandó ledolgozta az első félidőben összeszedett hátrányát Százhalombattán, ám a záró szakaszt valamivel jobban bíró hazaiak végül 80-76-ra győztek. 

A teljes dobólista itt elérhető!

Minden negyedet megnyerve aratott fölényes, 118-72-es győzelmet Horváth G. (20/6), Molnár Attila (14/12), Ágoston László (12/9), Bartus G. (11/6), Szlatkovszky Á. és Jasper Wielling (11-11), valamint Csernák (10) vezérletével a MAFC Martos a Monor ellen.

A teljes dobólista itt elérhető!

Hasonló koreográfia alapján verte 90-56-ra elsősorban Peringer (16), Tóth Zsombor (15/3), Andrássy (12/6), Steier B. (11/6) és Kiss L. (11) eredményes játéka révén a Vasas II. a Budaörs együttesét.

A teljes dobólista itt elérhető!

Bár az első negyed után még 7 előnye volt a Vörös (23/12), Harsányi (17/3), Tóth Sz. (16/12) trió vezette Közgáz A csapatának Gödön, a folytatásban a hazaiak akarata érvényesült, akik végül szoros küzdelemben 75-70-re nyertek.

A teljes dobólista itt elérhető!

Minden negyedet megnyerve aratott magabiztos, 92-57-es győzelmet a Nyulasi (28/12), Pável Dániel (13), Perényi (12/6), Telegdy (12), Barócsi (11/3) ötösfogat vezette Tehetséges Fiatalok Budapest U23-as csapata a Kandó otthonában, amelyből egyedül Mihalics (16/6) jutott 10 pont fölé.

A teljes dobólista itt elérhető!

A 24-12-re megnyert 3. negyedének, valamint főleg Lados (16), Steier K. (15/6) és Károly (14/9) eredményes játékának köszönhetően a Budafok 72-64-re megnyerte a Kwame (16), Szlatkovszky (13), Bartus (10) trió vezette MAFC-Martos otthonában rendezett rangadót.

A teljes dobólista itt elérhető!

Az első negyedet 32-17-re nyerve Mokos (19/9), Rózsa Ádám (16/9), Szlávik (12) és Bozsik (11/3) vezérletével a MAFC OB 78-68-ra győzött a Sípos Tamás (21/3), Lantos (14), Fábián (11/9), Munteán (11/3) kvartett vezette FSZSE ellen.

A teljes dobólista itt elérhető!

A Honvéd fiataljai minden negyedet megnyerve arattak elsősorban Pálházi (22/18), Mucza (9/9) és Weisz (9/3) ponterőssége - no meg a hatékony védekezés -  révén a vártnál jóval simább, 72-47-es győzelmet a Takács G. (13/3), Karagity (12) duó vezette TFSE ellen.

A teljes dobólista itt elérhető!

A 29-13-ra megnyert záró szakasszal tette magabiztossá (80-59) sikerét a Somogyi Zs. (35/3), Bódy (19/15), Mendzsák (10/9) trió vezette Csepel I. a Monor ellen.

A teljes dobólista itt elérhető!

Minden negyedet megnyert, a két középső szakaszban nagy fölényben is játszott a Honvéd Fülöp (21/6), Weisz (19/3), Bea Gergely (19), Vincze Balázs (16), Jakab Arnold (14/6) és Pálházi (13/9) vezette U23-as csapata Budaörsön, és magabiztos, 109-73-as győzelmet aratott.

A teljes dobólista itt elérhető!

Végig nagy fölényben játszva, Kiss B. (21), Steier (16/12), Kiss L. (16), Schafarek Boldizsár (15/3), valamint Csík R. és Kozma Norbert (10/6-10/6) ponterősségére alapozva a Vasas II. könnyedén verte 103-45-re a Bauer (12/6), Marossy Dávid (10/6) duó vezette Kandót.

A teljes dobólista itt elérhető!

Az első félidőben szerzett 15 pontos előnyére, továbbá Sinkovits (13/9), Bocsárdi (12) és Laczó Levente (12/6) eredményes játékára építve a TFSE 62-50-re verte a MAFC OB-t, amelynek legjobb pontszerzői Kendelényi (15) és Rózsa (10) voltak.

A teljes dobólista itt elérhető!

Egy negyed után már 20 (39-19) pontos előnye volt a Károly (20/6), Takács (20), Szenteleki (19/9), Lados (15) és Fejes Péter (12) vezette Budafoknak, amely a Százhalombatta elleni találkozó végére megduplázta előnyét, s végül 107-67-re győzött.

A teljes dobólista itt elérhető!

Az első három negyedben egyértelműen uralva a játékot a Kwame (21/3), Molnár A. (15/12), Hensch Norbert (14), Csernák (13/3) és Bartus G. (10/6) vezette MAFC Martos simán, 101-71-re verte a Göd csapatát.

A teljes dobólista itt elérhető!

Egy negyed után még Barócsi (19/3), Pável (11/6), Telegdy (11/3), Nyulasi (11) és Major Előd (10/6) vezérletével a Tehetséges Fiatalok U23-as csapata vezetett a TF-TF derbin, ám a folytatásban a Takács G. (17/3), Petrucsik Bence (16/6), Karagity (11), Jókai kvartett vezette TFSE fordított, s végül 68-62-re megnyerte a küzdelmes találkozót.

A teljes dobólista itt elérhető!

Végig kiélezett, izgalmas, fordulatos meccsen a Csepel I. remek hajrájának, továbbá a két Zsolt, Somogyi (28/3) és Cserniczky (18/18) ponterősségének köszönhetően 75-72-re nyert a Vörös (24/9), Harsányi (21/9) duó vezette Közgáz A otthonában.

A teljes dobólista itt elérhető!

A döntetlennel záruló első szakaszt követően, ha szűken is, de a következő három negyedet Petrucsik (26/15), Takács G. (23/3), Karagity (13/3) és Sinkovits (11/9) vezérletével megnyerte a TFSE Monoron, s 88-79-re győzött.

A teljes dobólista itt elérhető!

Három negyed után még döntetlenre állt a Vágvölgyi Ádám (19/6), Vörös (15/3), Tóth Sz. (11/9), Harsányi (11/3) és Kováts Bence vezette vendéglátó Közgáz A és a MAFC Martos. A záró 10 percet a vendégek bírták jobban, akik Csernák és Bartus (19/3-19/3), valamint Kwame (14/3) és Molnár A. (10/3) vezérletével 28-16-ra, a meccset pedig 82-70-re nyerték.

A teljes dobólista itt elérhető!

Jó védekezésének, továbbá főleg Stefan Filipovcs (13), Major (10/6) és Buzás (9/3) eredményességének köszönhetően a Tehetséges Fiatalok U23-as együttese 42 ponton tartva - 56 ellenében - legyőzte a Budafok együttesét, melyből egyedül Takács M. (17) jutott 10 pont fölé.

A teljes dobólista itt elérhető!

A záró szakasz előtt egyetlen ponttal vezetett, majd rátett egy lapáttal, s Buzogány (15), Kendelényi (12) és Szlávik Balázs (11/9) vezérletével a MAFC OB 71-59-re legyőzte a Budaörs csapatát.

A teljes dobólista itt elérhető!


Az NBII-es tabellák ezen a linken találhatók!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus