Nem termett babér az élvonal záró fordulójában

A múlt hét végén mind a női mind pedig a férfi élvonalban befejeződött a bajnoki alapszakasz. A záró fordulóban nem termett babér a fővárosi NBI-es együtteseknek, bár a Vasas lányai félidőben még 10 ponttal vezettek a Győr ellen.

Az éllovas Szekszárd az alapszakasz megnyeréséért fogadta a BEAC csapatát. A fővárosiak csapatkapitányuk, Süle Krisztina (26/12 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda) vezérletével jelezték, nem akarnak asszisztálni a hazaiak alapszakasz győzelméhez. Az egyetemiek csapatkapitánya azonban magára maradt, így a Szekszárd 88-52-es győzelmével az alapszakaszt is megnyerte.

A Vasas-Győr meccs az esélyeknek megfelelően indult, kiegyenlített első percek után 7 ponttal megugrott az ezüstérmes győri együttes. Ezt követően azonban óriási fordulat következett, Snezena Csolics (12/6 pont, 7-7 lepattanó és gólpassz) és Tóth Orsolya (9/3 pont, 3 eladott labda) is triplát dobott, a Vasas pedig valósággal vérszemet kapott. Az első negyed utolsó 4 percében egy 14-2-t "repesztettek" a pasarétiek, akik a második negyedben lendületben maradtak, Radoszlava Bacsvarova (18/3 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz) és Latinca Dusanics (12/3 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda) is megvillant, s a 18. percben 12-vel már a Vasas "ment". És a szünetben is 10-zel. A második félidőre összekapták magukat a vendégek, akik a 3. negyedben szinte Euroliga-nívón kosarazva fordítottak, s végül 76-64-re győztek.

Az MTK alsóházi rangadót játszott annak a PINKK-nek az otthonában, amely ellen eddigi egyetlen győzelmét szerezte. Az első negyed hajrájáig Zsovár Orsolya (19/9 pont, 3 lepattanó, 5 eladott labda) eredményességére alapozva tartotta a lépést az MTK a PINKK-kel. A folytatásban fokozatosan húztak el a hazaiak, s bár a félidő végén Benczurné Turóczi Nikolett (11 pont, 13 lepattanó, 5 szerzett labda) vezérletével egy 6-0-lal 10-en belülre került az MTK, a folytatásban nem tudta szorossá tenni a meccset, a PINKK végül 72-56-ra győzött.

A férfi élvonalban a Vasas a hét közben az alapszakaszt megnyerő Alba otthonában diadalmaskodó Pécs otthonában zárta az alapszakaszt. Hiába dobott a mezőnyből hibátlanul Andrew Pacher (20/12 pont, 4/4 dupla, 4/4 tripla, 8 lepattanó), és hiába játszott hasznosan Ryan Wright (16 pont, 8 lepattanó), eredményességben más nem csatlakozott hozzájuk. Ronnie Taylor 8 ponttal és 7  gólpasszal zárta a találkozót, amelynek félidejében 18 pontos hátrányban volt a Vasas. A második félidőt ugyan megnyerte, de a biztos, 79-66-os pécsi sikert nem tudta veszélyeztetni.

Nagy verésbe futott bele az első félidőben magát még két magyar kosarasa, Kovács Ádám (14/3 pont) és Lakits András (13/6 pont, 4-4 szerzett labda és lepattanó) eredményességének köszönhetően úgy-ahogy jól tartó MAFC Sopronban. A 3. negyedben volt egy 16-0-s rohamuk a hazaiaknak, akik végül fölényes, 90-57-es győzelmet arattak.

A Női Amatőr Nemzeti Bajnokság keleti csoportjában hét közben a Kiss Lenke KS Nagy Andrea (18/6 pont, 10 lepattanó, 5 szerzett labda), Orosz Anett (14/6 pont, 3-3 lepattanó és gólpassz) és Szabó Enikő (12/9 pont, 5-5 lepattanó és gólpassz) vezérletével végig rákényszerítve akaratát a vendéglátó NKE csapatára 81-38-ra győzött. Hazai részről egyedül Varga Zsófia (13 pont, 3-3 lepattanó és eladott labda) jutott 10 pont fölé.

Helytállt a MAFC a tavalyi ezüstérmes Nyíregyháza otthonában, a szabolcsi lányok csupán a második negyedben játszottak fölényben, ez viszont elég volt nekik a 78-61-es győzelemhez. A műegyetemi együttes Abaházy Anna (14 pont, 4-4 lepattanó és blokk), valamint Tápai Andrea (13/9 pont, 3 lepattanó) vezérletével a többi három negyedben partiban voltak jó erőkből álló riválisukkal.

A Kiss Lenke KS Szabó Enikő (18/15 pont, 5 lepattanó, 7-7 szerzett labda és gólpassz), Nagy Andrea (14 pont - 19 mezőnykísérlet -, 18 lepattanó, 3 szerzett labda, 4 gólpassz), Básti Gabriella (11/6 pont - 14 mezőnykísérlet -, 8 lepattanó), valamint Nagy Zsófia (10 pont, - 15 mezőnykísérlet -, 11 lepattanó) eredményessége révén jól kezdett a szolnoki alsóházi rangadón, s egy negyed után 19-12-re vezetett. Később lehet, kijött játékosain a hétközi összecsapás fáradtsága, a hazaiak fordítottak, s egy látványos izgalmas összecsapáson 76-71-re győztek. 

A Vasas a két középső negyedben nagy fölényben játszva, Tóth Orsolya (22/6 pont, 11 gólpassz), Farkas Fanni (20/6 pont, 13 lepattanó, 4-4 eladott labda és gólpassz), Solymosi Noémi (19 pont, 12 lepattanó, 4 gólpassz) és Bernáth Réka (19/12 pont, 5 lepattanó, 3 eladott labda, 9 gólpassz) vezérletével simán, 96-56-ra győzött az NKS otthonában. A hazaiaktól Kulcsár Bianka 18/12 ponttal (23 mezőnykísérletből), 4 lepattanóval és 3 eladott labdával, Martina Aho pedig 14 ponttal, 5 lepattanóval, 4-4 gólpasszal és szerzett, valamint 3 eladott labdával zárt.

A harmadik negyedben "lefagyott", azt 22-7-re, a diósgyőri fiatalok elleni meccset pedig 65-49-re veszítette el az MTK  Wéber Fruzsina (12/3 pont - 16 mezőnykísérlet -, 5-5 lepattanó és szerzett labda) vezette második csapata.

A nyugati csoportban a listavezető TFSE ellen egy félidőn át jól tartotta magát a Nagykanizsa, ám szünet után Mányoky Judit (23/21 pont, 3 lepattanó, 4 eladott labda, 8 gólpassz), Németh Alma (12 pont 3 eladott labda) és Varga Barbara (10 pont, - 14 mezőnykísérlet -, 15 lepattanó, 3 gólpassz) vezérletével már egyértelműen a TF akarata érvényesült, s végül fölényes, 84-50-es hazai siker született.

Ha a vártnál nehezebben is, de végig vezetve győzött Gocsmann Ágota (25/6 pont, 13 lepattanó, 4 eladott labda) és Lelik Réka (16 pont, 10 lepattanó, 3-3 gólpassz és szerzett, 4 eladott labda) vezetésével 72-64-re a BEAC második csapata a szívósan küzdő Ajka ellen.

A férfi másodosztály keleti csoportjában még hét közben ellentétes félidők mérkőzésén az Óbudai Kaszások félidőben még 6 pontos előnyben lévő, erősen tartalékos csapata végül 93-90-re kikapott Tiszaújvárosban. Az óbudaiak közül Vámos László igen jó dobóformát kifogva 28/18 pontot és 6 lepattanót szerzett - 3 labdát eladva. Van Der Meer Lóránd 12 ponttal és 4 lepattanóval, Sebők Tamás 10 ponttal (11 mezőnykísérletből) és 7 pattanóval, Reiter Bence pedig 10/6 ponttal és 3 lepattanóval zárta a találkozót.

Hét végén a Honvéd az első negyed után még 5 pontos hátrányban volt Egerben, ám ezt követően remek csapatvédekezésének, valamint  Stefán Dávid (15 pont, 11 lepattanó) és Máté Márk (12/3 pont, 4 szerzett labda) eredményességének köszönhetően fordított, s végül 61-48-ra győzött.

A MAFC fiataljai az első félidőben még Pápai Máté (24 pont, 13 lepattanó, 3 gólpassz), Kucsora Csaba (20/6 pont, 3 eladott labda, 6 gólpassz) és Molnár Marcell (17 pont - 26 mezőnykísérlet -, 4 lepattanó) jóvoltából még tartották a lépést a hozzájuk látogató Békéssel. Szünet után már egyértelműen a viharsarki gárda akarata érvényesült, amely végül 89-76-ra nyert.

A nyugati csoportban a Tehetséges Fiatalok Budapest csapatában senki nem tudott felnőni a két vezér, Beák Gábor (21/12 pont, 4 lepattanó) és Szobi Dániel (13/3 pont, 3 eladott labda, 9 gólpassz) mellé, így a különösen a 3. negyedben nagy fölényben játszó Oroszlány sima, 98-74-es győzelmet aratott.

A két középső negyedben Drevenka Dávid (21/12 pont, 9 lepattanó, 4 szerzett, 8 eladott labda, 3 gólpassz) vezérletével felnőtt a feladathoz a 10 perc után 9 pontos hátrányban lévő Budafok, s Verbényi Kálmán (10 pont, 3 lepattanó, 4 szerzett labda) és Fehér Csaba (7/3 pont - 12 mezőnykísérlet -, 3 lepattanó, 6 gólpassz) segítségével szorossá tette az MTK Törökbálint elleni találkozót, ám a vendégek erősíteni tudtak a záró szakaszban, s végül 84-65-re nyertek.


Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus