Az NB I adta a legtöbb játékost az Európa-bajnoknak

Meglepetésre Szerbia nyerte a magyar-román közös rendezésű Európa-bajnokságot. Szerb "sziporkák" következnek.

Ezekből kiderül, a mi kis női bajnokságunk, a magyar NB I adta a legtöbb játékost az Európa-bajnoknak. Eláruljuk, hogy hogyan tért vissza 6 év után egy igazi Jolly Joker, mi volt a két "csoda-igazolás", amelynek nagy szerepe volt abban, hogy a szerbek a csúcsra értek, és azt is, miért kért időt, mit akart s mit nem akart ezzel Marina Maljkovics nem egészen fél perccel a már megnyert döntő lefújása előtt.


Három Európa-bajnok a magyar NB I-ből

A szerbek győzelménél már csak az nagyobb meglepetés, jobban utána nézve a friss Európa-bajnok játékoskeretének, hogy Szerbia válogatottjába a mi sokat szidott-szapult női élvonalunk adta  legtöbb játékost, szám szerint hármat.

A szélrózsa minden irányából érkeztek játékosok a szerb válogatottba, Svédországtól Törökországig játszottak Európa különböző bajnokságaiban az újsütetű kontinenselső játékosai.

Nevana Jovanovics (PEAC), Krnjics Szara (Sopron) és Tamara Radocaj (Győr) személyében a keret 3 játékosa a magyar élvonalból került be Marina Maljkovics 12-es keretébe.  Fussunk végig a csapaton, hol játszottak az előző szezonban a szerb kosarasok, mely országok bajnokságai hány játékost adtak az Európa-bajnoknak.

Magyar NB I - 3: Nevana Jovanovics (PEAC), Krnjics Szara (Sopron), Tamara Radocaj (Győr)
Franciaország - 2: Milica Dabovics (Lyon), Danielle Page (Basket Landes).
Törökország - 2: Ana Dabovics (Ormanspor), Sasa Csado (Canik). 
Csehország - 1: Szonja Petrovics (USK Praha).
Lengyelország - 1: Tijana Ajdukovics (Energie Torun)
Svédország - 1: Dajana Butulija (Sallen)
Szerbia - 1: Kristina Topuzovics (Radivoj Korac Belgrád).


A "Jolly Joker" mindent vitt

Hat év után tért vissza a szerb válogatottba önkéntes számüzetése után Szonja Petrovics. Kedvelt újságírói fordulat egy játékos sokoldalúságára utalva, hogy az illető mely posztokon bevethető. Nos a 26 esztendős, 189 centis szerb kosaras nemhogy bevethető a hármas és a négyes poszton egyaránt, hanem mindkét pozícióban Európa-bajnoki szinten is klasszis teljesítményre képes. Visszatérése óriási variációs lehetőségeket adott Marina Maljkovics szövetségi kapitány kezébe: belső és külső poszton játszó kulcsembereit tudta pihentetni, valamit játszathatta magas, illetve alacsony szerkezetben egyaránt csapatát - ahogy éppen a helyzet kívánta. Az edző élt is e remek lehetőséggel, s mint mondta, tavaly nyáron volt egy "szigorúan titkos" megbeszélésük annak érdekében, hogy Petrovics kisasszony újra magára húzza a szerb mezt. Nos megtette, s főszerepet játszott abban, hogy a válogatott Európa-bajnok lett. Nem mellesleg az USK Praha játékosaként nem olyan régen az Euroliga-győztes csapatnak is tagja volt. Euroliga-győzelem és Európa-bajnoki cím: nehéz ennél sikeresebb szezont produkálni Európában, Szonja Petrovics "mindent vitt".


A két "nagy igazolás"

Marina Maljkovics, a szerb kapitány kiemelte, az említett visszatérő, Petrovics mellett volt még egy "nagy fogása" a szerb válogatottnak. Nem más, mint a pár éve Zalegerszegen is kosarazó, eredetileg amerikai, honosított Danielle Page. Vele kapcsolatban azt mondta Maljkovics: mind emberileg, mind pedig szakmailag tökéletesen illeszkedett a szerb válogatottba, számára is a csapat sikere volt az első. Page megtanulta a szerb himnuszt, szerbül számolni tud, de hogy a szerbek nemzeti dalának a szövege mit jelent... nos abból csupán egy-két szót ért. Honlapunk kérdésére, miszerint úgy egy éve gondolta volna, hogy Európa-bajnok lesz, s szerb színekben akár olimpikon is lehet, nevetve felelte, hogy ez meg sem fordult a fejében. De ha már így alakult, nagyon boldog, s óriási megtiszteltetés a számára, hogy ennek a társaságnak a tagja lehet. Szerencséjére a csapatból mindenki beszél angolul, így kommunikációs problémái sem voltak.


Megalázás helyett gesztus

"Kiakadt" Valerie Garnier, a finálét elveszítő francia válogatott szövetségi kapitánya azon, hogy a másik szakvezető, Marina Maljkovics a szerb válogatott által már megnyert finálé vége előtt, csapata 10 pontos vezetésénél, fél perccel a lefújás előtt időt kért. Az ezzel kapcsolatos kérdésre a sajtótájékoztatón "első körben" az edző helyett Szonja Petrovics felelt, s azt mondta, a francia kapitány a középdöntőben megcsinálta a görögök edzőjével, George Dikeulakosszal, hogy a megnyert meccs végén kicsit megalázva kollégáját, időt kért... ezt kapta most vissza. Marina Maljkovics vette át a szót, s mosolyogva mondta az újságíróknak, írják meg: ez Szonja Petrovics verziója. Az igazság ezzel szemben az, hogy fél perccel a vége előtt Page kihagyta a büntetőket, ő viszont mindenképpen szerette volna az utolsó másodpercekre a pályára küldeni csapata a döntő során könyöksérülést szenvedett kapitányát, Milica Dabovicsot. Hozzátette: valószínű, hogy a 33 éves "csékának" ez az utolsó kontinensviadala, felé akart gesztust gyakoloni, s azért kért időt, hogy a döntő utolsó másodperceire visszaküldhesse. Az, hogy a kollégáját megalázza, meg sem fordult a fejében. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus