Vb 2014: Bemutatkozik a C-csoport

Az A-csoport beharangozóját ITT, a B-csoport felvezetését ITT, a D-csoport ismertetőjét pedig ITT olvashatjátok el.

TÖRÖKORSZÁG

FIBA-tagság kezdete: 1936
Olimpia: 2 alkalommal. Legjobb helyezés: 21. hely (1936).
Világbajnokság: 4. alkalommal. Ezüstérmes: 2010.
Európa-bajnokság: 22 alkalommal. Ezüstérmes: 2001.

FIBA rangsor: 7.

Történelem:

A török kosárlabda már az Európa-bajnokságok kezdeti időszakától a legjobbak között került megemlítésre. Az ötvenes és a hatvanas években rendre a tizedik hely környékén végeztek. A várva várt, igazi áttörést azonban az 1970-es korszak sem akarta meghozni, sőt az utolsó két versenyen nem indult a csapat. 1981-ben a csehszlovák Eb-n kiábrándítóan szerepeltek, 1 győzelem mellett 7 vereséget hoztak. Aztán még egy ennél is sötétebb korszak következett, hiszen az 1993-as németországi versenyig sehol nem voltak kint. 1997-ben és 1999-ben aztán már bejutottak a legjobb 8-ba (egyaránt a 8. helyet csípték meg), majd következhetett az új évezred első Európa-bajnoksága, hazai pályán. Hihetetlen hangulat, fanatikus szurkolók és egy szintén fanatikus csapat jellemezte Törökországot ekkor. A csoportmeccsek során volt egy apró botlás a szlovénok ellen, de a spanyolok elleni siker ezt feledtette, meglett az 1. hely a csoportban. A nyolc között előbb két ponttal a horvátokat, majd egy ponttal a németeket küldték haza. A döntőben azonban a jugoszlávok túl nagy falatnak bizonyultak, de a Kutluay és Türkoglu vezette törökök bizonyították, hogy figyelni kell rájuk, ott vannak az elitben. Ennek ellenére újabb négy, csalódást jelentő verseny jött, összesen egyszer jutottak a legjobb 8 közé, 2009-ben Lengyelországban.

2010-ben aztán ismét lehetőséget kaptak a törökök, hiszen ezúttal a világbajnokságnak adhattak otthont a Boszporusz partján. A fanatizmus ismét érezhető volt a török szívekben, a csodálatosan küzdő házigazdák legyőztek egy sor remek válogatottat (Oroszország, Görögország, Franciaország, Szerbia, stb.), végül pedig ezüstérmet szereztek, a döntőben a toronymagas favorit Egyesült Államoknak hajtottak csupán fejet Ilyasováék. A török nemzeti együttes ezzel a helyezésével kivívta a jogot, hogy selejtező nélkül ott lehessen Litvániában, a 2011-es Eb-n. Az elvárások ekkor már magasak voltak, a keret erőssége és a VB-szereplés okán teljesen jogosan várhatta a közvélemény legalább a legjobb 8-ba Törökországot. Az első csoportkört viszonylag simán is vették (többek között a spanyolokat is legyőzték, akiknek ez volt az egyetlen vereségük a torna során), ám a második szakaszban mindhárom meccsükön vereséget szenvedtek, egyaránt néhány ponttal, a lehető legfájóbb módon. Így ismételten csalódást okoztak, nemcsak szurkolóiknak, de az egész kontinens kosárbarátainak is. Szlovéniáért tehát selejtezőt kellett vívniuk, amit simán abszolváltak is, hiszen a hibátlan – ezúttal is csoportrivális – Olaszország mögött másodikként végeztek az F jelű ötösben. Ám jött az újabb blama, a csoportból sem sikerült továbbjutni, az itt is a törökökkel egy hatosban szereplő Finnország is megfricskázta a motiválatlan Türkogluékat az olaszok, a görögök és az oroszok mellett, s végül a szégyenteljes 17-24. helyen végzett a gárda.

Kvalifikáció:

Noha az Eb-n még csak a vb-re kvalifikáló helyek közelébe sem jutott az azóta Ergin Ataman kezébe adott török válogatott, az ország köztudottan erős nemzetközi befolyásának köszönhetően szabadkártyát kapott az idősebb nagy nevek közül már Türkoglut, Onant és a Milwaukee-ban pattogtató Ersan Ilyasovát és a mély gödörben lévő Semih Erdent is nélkülöző alakulat.

A stáb és a keret:

Ergin Ataman az utóbbi években a legsikeresebb török klubedzővé nőtte ki magát, előbb a Besiktassal, majd a Galatasaray-jal is bajnok lett hazájában és még EuroChallenge-t is nyert Debrecenben három éve, nem csoda, hogy Bogdan Tanjevics távozta után ő lett a szövetségi kapitány. Ahogy említettük, két NBA-játékos, illetve a Fenerbahcéból most visszavonuló Ömer Onan sem lesz már ott a törökökkel Spanyolországban. Ráadásul a fiatalabbak közül a Utah Jazz centere, Enes Kanter is lemondta nyárra a válogatottságot, így az Euroliga egyik leghasznosabb, legsokoldalúbb játékosa, Emir Preldzic és a Houstonból New Orleansba cserélt Ömer Asik lehetnek a vezérek ebben a társaságban, de a Galata fiatal, szintén NBA-draftolt centere, Furkan Aldemir számára is elhozhatja a nemzetközi áttörést ez a torna.

A végleges keret:
4: Cedi Osman SF
5: Sinan Guler SG
6: Baris Ermis PG
7: Cenk Akyol SF
8: Baris Hersek PF
9: Emir Preldzic SF
10: Kerem Tunceri PG
11: Oguz Savas C
12: Kerem Gonlum PF
13: Ender Arslan PG
14: Omer Asik C
15: Furkan Aldemir C

Felkészülés és esélyek:

Nagyon későn (augusztus 10.) kapcsolódtak be a felkészülési meccsekbe és egészen kiábrándító, 1-7-es mérleget tudtak csak felmutatni ezeken az összecsapásokon, mindössze Puerto Ricót verték el Belgrádban, otthon és Spanyolországban is kikaptak Gasoléktól, elvéreztek Kanada és Szerbia ellen is, a görögöktől kétszer is kikaptak, egyszer ráadásul otthon, úgyhogy ebben a csoportban könnyen megeshet, hogy a továbbjutásért is kaparniuk kell, ám nagy blama lenne, ha nem jutnának tovább. Onnan viszont már minden további lépcső komoly tett lenne az Ataman-legénységtő - a mestert és a nemzetközi szinten tapasztalt fiatalokat alapul véve viszont könnyen lehet, hogy igen egységes csapattá érnek össze a tornára és más képet festenek, mint elődeik az utóbbi világversenyeken.

 

Dominikai Köztársaság:

FIBA-tagság kezdete: 1954
Olimpia: Még nem szerepelt.
Világbajnokság: 2. alkalommal (1978, 12. hely és most).
Amerika-bajnokság: 11 alkalommal. Bronzérmes: 1-szer (2011).

FIBA-rangsor: 26.

Történelem:

Az amerikai kontinensen található ország neve nem sokat mondhat a hazai kosárfanatikusoknak sem, ráadásul egy olyan nemzetről beszélünk, mely még sosem jutott ki az olimpiára ebben a sportágban. Az eddig összesen 1 VB-szerepléssel (1978) büszkélkedő Dominikai Köztársaság gyakorlatilag három évvel ezelőtt került fel a kosárlabda térképére, amikor is az akkor újonnan kinevezett John Calipari és az "amerikai vonal" bronzéremig vezette az ország válogatottját a Fiba Americas kontinenstornán (a harmadik helyért vívott derbin a nagy rivális, Puerto Ricót legyőzve). Előtte 9 másik alkalommal volt résztvevője a nemzeti csapatuk az Amerika-bajnokságnak, de egyszer sem tudott érmet nyerni, tavaly pedig negyedikek lettek Jack-Michael Martinezék. A lényegesen kisebb presztízsű Pán-Amerikai Játékokon is csupán egy ezüstérmük van 2003-ból, azt egyébként hazai pályán szerezték meg. A Közép-Amerikai-Bajnokságnak megfelelő CentroBasketen viszont 3-3 arany-, ezüst-, illetve bronzérmet is begyűjtöttek már, 2012-ben például a legnagyobb rivális, ezen a tornán is induló Puerto Rico otthonában értek fel a csúcsra - ez is jól jelzi, mennyire erősek is (voltak) ők az utóbbi években.

Csak közbevetve jegyezzük meg, hogy voltak azért korábban is klasszis kosárlabdázói ennek a nemzetnek, például a vb-t lemondó Al Horford édesapja, Tito Horford is magára öltötte anno a Dominikai Köztársaság címeres mezét, s ő is NBA-játékosként tündökölt két évtizeddel ezelőtt. Felipe Lopez és Luis Flores személyében volt két másik korábbi ászuk, aki a világ legerősebb bajnokságában pattogtatott, utóbbi még jelenleg is aktív.

Nézzük a jelenkort, mely ennek a válogatottnak az esetében is történelmi szempontból a legfényesebbnek tekinthető! 2011-ben mondták azt a dominikaiak kosárszövetségénél, hogy elég abból, hogy az ország nem használja ki, mennyi nemzetközi szinten is elismert tehetséges kosárlabdázója van és a "Kentucky-kapcsolatokat" felhasználva (Orlando Antigua, egykori Harlem GlobeTrotters játékos aki akkor a Wildcats egyetemi csapatának segítője volt - most a South Florida Bulls vezetőedzője -, John Calipari pedig ott is főedző, korábban már a Derrick Rose vezette Memphis Tigersnél is együtt dolgoztak) összehoztak egy olyan stábot, ami még NBA-mértékkel is ütős lenne. Az említett Caliparit szövetségi kapitánynak szerződtették, mellé pedig az említett Antigua mellett olyan segédeket hoztak a válogatotthoz, mint Del Harris, (aki az egykor a Kobe Bryant, Shaquille O'Neal, Eddie Jones, Nick Van Exel fémjelezte Los Angeles Lakerst is edzette, azóta pedig másodtrénerként kereste a kenyerét számos másik NBA-gárdánál), valamint Rod Stricklandet is a stábjában tudhatta Calipari mester, ő jelenleg szintén a Kentucky segédedzője, de korábban 17 évet lehúzott kezdőirányítóként az amerikai profiligában, s ott jó nevet szerzett magának (már, ha eltekintünk balhés természetétől).

Kvalifikáció:

A FIBA Americas 2013-as tornáján szerzett negyedik helyük jogosítja fel őket a vb-n való indulásra.

A stáb és a keret:

Hiába a profi stáb és az NBA-játékosok (Al Horford, Charlie Villanueva, Francisco Garcia) sora, Calipari mester (és Del Harris) irányításával elég nagy csalódást keltve nem jutott ki a 2012-es olimpiára a gárda, pedig óriási formában várhatta az akkori kvalifikációs tornát. Orlando Antiguára maradt a szakmai stáb vezetése, a három ász közül pedig csak a Rockets triplavetője, Garcia lesz ott Spanyolországban, a fiatal reménység, Karl Towns most nem szintén nem utazik Baezékkel, ahogy Hanga Ádám korábbi manresai csapattársa, Josh Asselin sem. Ott van viszont az Euroliga-induló Sassari új igazolása, Edgar Sosa és az ACB Ligában kiváló szezonokat teljesítő James Feldeine is, sőt, az Alba Fehérvár által leigazolt, de Magyarországra már "el nem érő" Eloy Vargas is

A végleges keret:
4: Edgar Sosa PG
5: Manuel Fortuna SG
6: Juan Coronado PG
7: Victor Liz PG
8: Edward Santana SF
9: Francisco Garcia SF
10: James Feldeine SG
11: Eloy Vargas C
12: Orlando Sanchez PF
13: Eulis Baez PF
14: Ronald Ramon PG
15: Jack Michael Martinez PF

Felkészülés és esélyek:

Összesen 10 edzőmeccset játszott az Antigua-legénység, melyen meglepően jó, 8-2-es mérleget hozott össze a Francisco Garcia fémjelezte társaság, ám a Costa Rica, Panama, Jamaica, Kuba hármas felett aratott hármas diadalszéria nem túl mérvadó. A hasonló lehetőségekkel bíró Puerto Ricótól Mexikóban kaptak ki, majd újra Kubát verték el, aztán a Kentucky kapcsolatokat felhasználva az NCAA egyik legjobb egyetemét verték egyetlen ponttal. Tönkreverte őket a Team USA, ám ezt követően a vb-résztvevő Szenegált ütötték ki, s végül augusztus 25-én a Fülöp-szigeteket is két vállra fektették a spanyolországi viadalon indulók közül. Mivel ez a csoport viszonylag kiegyenlítettnek tűnik, ezért Új-Zélandot és a finneket is lehet esélyük megelőzni, ezzel a továbbjutásra sem sansztalanok, ám nagy bravúr lenne tőlük, ha onnan további győzelmeket tudnának gyűjteni vezéreik távollétében.

 

FINNORSZÁG

FIBA-tagság kezdete: 1939
Olimpia: 2 alkalommal. Legjobb helyezés: 9. hely (1952)
Világbajnokság: 1. alkalommal
Európa-bajnokság: 13 alkalommal. Legjobb helyezés: 6. hely (1967).

FIBA rangsor: 39.

Történelem:

Kosártörténelmük elég messzire nyúlik vissza, hiszen már 1939 óta tagjai a FIBA-nak és abban az évben ki is jutottak az Eb-re, komoly szerepet azonban soha nem játszottak még az európai kosárlabdázásban. A hazai rendezésű, 1952-es helsinki olimpián kívül még egyszer, 1964-ben jutottak ki az ötkarikás játékokra, világbajnokságon korábban még soha nem szerepeltek. Eddig összesen 13 kontinensviadalon szurkolhattak nekik drukkereik, legjobb eredményüket 1967-ben érték el, amikor a 16 csapat közül a 6. pozícióban végeztek. 2011 előtt az azt megelőző mintegy három évtizedben csupán 1995-ben értek el a csoportkörig, akkor a 13. helyen zártak. Kis érdekesség, hogy abból a csapatból két hírmondó is maradt, egyrészt a vezetőedző Henrik Dettmann, aki 2002-ben Németország együttesét világbajnoki bronzéremig vezette, másrészt az akkor 18 éves, ma pedig rangidős és csapatkapitány erőcsatár, Hanno Möttölä. Legutóbb – ki ne emlékezne – a litvániai seregszemlére értek oda nyelvrokonaink, éppen a mi kárunkra.

Az első selejtezőtornán még esélyük sem volt (többek között Montenegró és Olaszország ellen), ám jött a létszámemelés és vele a nagy lehetőség. A pótselejtezős csoportban – akkor már a legnagyobb sztárjukkal, Petteri Koponennel a soraikban – mindegyik meccsüket megnyerve a portugálokat és hazánk fiait (Szolnokon 75-73-ra, Finnországban simán, 87-65-re léptek le minket) utasították maguk mögé. Következhetett tehát az Európa-bajnokság számukra, ám „potyautasként” egyáltalán nem nézelődni mentek Litvániába, hiszen egy körbeverésnek köszönhetően Macedónia és Görögország után, ám az egyaránt magasabban jegyzett horvátokat, bosnyákokat és montenegróiakat megelőzve továbbkerültek a második csoportkörbe. Itt aztán papírforma-vereséget szenvedtek az oroszoktól és a szlovénoktól is, ám Grúziát legyőzve mégsem utolsóként zárták ezt a szakaszt. Összességében tehát kellemes pozitív meglepetése volt a finn csapat a 2011-es tornának. A 2013-as Eb-re kvalifikáló csoportban Fortuna istennő mellettük állt, hiszen egy nem túl acélos ötösbe kaptak besorolást. A szereplésüket azonban nem kell magyarázni, a favorit Lengyelországgal holtversenyben, rosszabb egymás elleni eredményük okán végül másodikak lettek Belgiumot, Svájcot és Albániát megelőzve. A kontinensviadalon aztán Oroszországot, Törökországot, Görögországot és Svédországot is legyőzve a 12 közé jutottak, csak Olaszországtól kaptak ki a csoportkörben, majd a nyolc közé már nem kerültek be - ám a rendező Szlovéniát is legyűrték, tehát emelt fővel távozhattak.

Kvalifikáció:

Úgy fest, a FIBA illetékes vezetői is emberből vannak és - jó értelembe véve - van humorérzékük is, ugyanis a négy szabadkártyából az egyiket a modernkori európai kosárlabdázás egyik legkellemesebb meglepetését jelentő finn válogatottnak adták, ezzel lehetőséget teremtve, hogy a Mottola, Koivisto, Kotti veterántrió által fémjelzett idősebb korosztály és a Koponen, Murphy, Salin vezette ifjabb generáció még egyszerre érhessen fel a csúcsra és élvezhesse ki annak a sok bravúrnak a gyümölcsét, melyet elért az utóbbi 4-5 esztendőben. Érdekesség lehet, hogy bármilyen tényezőt is nézünk, könnyen mondhatjuk, hogy akár mi, Magyarország is bejáthattuk volna ezt az utat, a szervezet a kiscsapatoknak is szeretett volna adni egy reménysugarat. Ez annyira jól sikerült, hogy nem kevés párhuzamot vonva, még mi is elhisszük, hogy a Báder, Horváth, Simon trió és a Hanga, Vojvoda, Keller hármas egyszerre... no, nem is romantikázunk, inkább örülünk, hogy a finneknek sikerült, ami nekünk csak elméletben jöhetett volna össze...

A stáb és a keret:

Az utóbbi világversenyen már jól megtanulhattuk az addig viszonylag ismeretlenebb finn neveket, de érdekesség, hogy a válogatott kiváló szereplése sem vitte annyival magasabb szintre a játékosokat, ami a klubokban kapott lehetőségeket illeti. Persze Petteri Koponen a kontinens egyik legtehetősebb csapatánál, a Himki Moszkvánál volt meghatározó játékos még az Euroligában is, Erik Murphy az NBA-be is belekóstolhatott a Chicago Bulls ifjoncaként, Sasu Salin az előbb Euroligázó, majd Európa Kupázó Olimpija Ljubljana profijaként tündökölt az elmúlt években, Gerald Lee pedig szintén meghatározó ember egy Európa Kupa-résztvevőnél, a román bajnok Ploiestinél. A szintén afroeurópai Shawn Huff és a korábbi NBA-veterán, a 38 éves Hanno Mottola is vezér lehet még most is ebben a gárdában. A kulcs mégis a szövetségi kapitány, a korábban Németországot is komoly sikerekhez (2002-ben vb-bronz!) juttató Henrik Dettman.

A végleges keret:
4: Mikko Koivisto SG
5: Erik Murphy PF
6: Kimmo Muurinen PF
7: Shawn Huff SF
8: Gerald Lee C
9: Sasu Salin SG
10: Tuukka Kotti PF
11: Petteri Koponen PG
12: Matti Nuutinen SF
13: Hanno Mottola C
14: Antero Lehto PG
15: Teemu Rannikko PG

Felkészülés és esélyek:

Bár a Dominikai Köztársaság az egész vb-mezőny harmadik legjobb felkészülési mérlegét produkálta a Team USA és Spanyolország mögött, és a finneké 1-6-os eredménnyel a legrosszabb mutató, mégis csalóka lehet maga a számadat, hiszen Koponenék Németországban kezdtek szoros vereséggel, majd otthon játszottak jó meccset Litvániával, aztán egy tornán Ausztráliától is csak öttel kaptak ki, s utóbbiakat otthon később meg is verték, a litvánoktól viszont kaptak egy kisebb zakót is még a két derbi között. Igaz Franciaországban az ausztrálok és a hazaiak ellen is beleszaladtak egy-egy nagyobb pofonba. Mindent egybevéve egyértelműen jobbak, mint Új-Zéland és ők legalább képviselik azt a szintet, mint a jelenlegi dominikai csapat, úgyhogy elvárás lehet velük szemben a továbbjutás - de rájuk is igaz, hogy a következő körökben már minden siker komoly bravúr lenne.

 

Egyesült Államok

FIBA-tagság kezdete: 1934
Olimpia: 17 alkalommal. Bajnok: 13-szor (1936, 1948, 1952, 1956, 1960, 1964, 1968, 1976, 1984, 1992, 1996, 2000, 2008, 2012). Ezüstérem: 1-szer (1972). Bronzérem: 2-szer (1988, 2004).
Világbajnokság: 17. alkalommal. Bajnok: 4-szer (1954, 1986, 1994, 2010). Ezüstérmes: 3-szor (1950, 1959, 1982). Bronzérmes: 4-szer (1974, 1990, 1998, 2006).
Amerika-bajnokság: 9 alkalommal. Bajnok: 6-szor (1992, 1993, 1997, 1999, 2003, 2007). Ezüstérmes: 1-szer (1989).

FIBA-rangsor: 1.

Az amerikai válogatott történelméről kell talán a legkevesebb szót ejtenünk, hiszen a legnagyobb érdeklődés mindig őket követte. Mi külön sorozatban is tárgyaltuk őket anno, ITT olvashatjátok bővebben. Ha a világbajnokságokon nem is mindig volt sikeres a gárda, az olimpiát mindig komolyan vették és amikor részt vettek az ötkarikás játékokon, akkor többnyire be is húzták azt. 1984-ben Jordanéknek sikerült az aranyérem elhódítása és két évvel később vb-t is nyert a válogatott, ám utána jött egy kis gond: 1988-ban Szöulban és 1990-ben Buenos Airesben is csak harmadikok lettek!

Ekkor már régen terítéken volt annak a lehetősége, hogy az olimpiai játékokra újra beengedjék a profikat, végül sikerült megegyeznie a FIBA-nak David Sternnel, az NBA vezetőjével, ennek eredményeként pedig 1992-ben, Barcelonában a Dream Teamet csodálta a teljes világ. Újabb aranykorszak következett, nem nagyon tudták még csak meg sem szorítani az amerikaikat, de jött a 2000-es évek eleje. Már 1998-ban is csak bronzot nyertek a VB-n (a lockout miatt akkor nem NBA-játékosokkal) és 2000-ben a korábbiaknál jóval nehezebben húzták be az aranyat Sydney-ben, de a feketeleves csak ezután jött: 2002, Indianapolis mindennek a mélypontja volt a vb hatodik helyezéssel hazai környezetben. A 2004-es olimpia ugyanígy nem sikerült, az argentinok elleni elődöntőbeli vereség miatt csak bronzéremmel távoztak Athénból, majd 2006-ban újabb kudarc következett a japán vb-n.

Ez utóbbi harmadik helynek ugyan már részese volt Mike Krzyzewski mester, ám vezetésével egy új irányba indult az amerikai válogatott. Azóta nyertek Pekingben és négy évvel ezelőtt a törökországi világbajnokságon is, majd a 2012-es olimpián is. Krzyzewski egyébként a Duke Egyetem legendája (24 éve ő a vezetőedző, ezalatt 4-szer is NCAA bajnoki címig vezette a Blue Devils együttesét),  és általánosan elfogadott nézet a szakírók és szakemberek között, hogy nagyban neki köszönhető az amerikaiak jelenlegi dominanciája, mind a játékosaitól elvárt játékstílusa, mind a velük ápolt viszonya miatt. Krzyzewski 2005-ös kinevezése mellett még egy fontos esemény vezetett a mostani állapotokhoz: Jerry Colangelo lépett elő a szövetség elnökévé, az ő feladata volt a keret összeállítása. Colangelónak sikerült meggyőznie a legnagyobb sztárokat, hogy kötelezzék el magukat a válogatotthoz, ráadásul hosszú távra, ennek köszönhetően újra hatalmas megtiszteltetés lett már az is, ha csak valaki kerettag lehet, bár idén több váratlan tényező is közrejátszott abban, hogy sok lemondásnak lehettünk tanúi (James, Anthony, Wade, Bryant, Howard, Duncan és Deron Williams eleve nem is jöhettek számításba, Paul, Durant és Love lemondták a szereplést, Paul George-ot egy horrorisztikus lábtörés miatt vesztették el).

A stáb, a keret és az esélyek:

Coach K ugyan lemondóban volt a 2012-es olimpiát követően, de meggyőzték őt a folytatásról. A keretben húzóneveket fölösleges keresni, valószínűleg Plumlee és Drummond játszik majd a legkevesebbet, a többiek közül viszont bárki bármikor képes előlépni és 25-30 pontot berámolni (talán Faried-ot leszámítva). Fizikailag többen is foghatatlanok, egyedül a palánk alatt lehet keresnivalója az ellenfeleknek, mivel a keretben alig van 4-es vagy 5-ös posztú kosaras, de a külső sor így is kategóriákkal jobb, mint bárki másnál. A legnagyobb sztárok valószínűleg Harden és Curry lesznek, de Irvingtől is bármikor várható egy-egy olyan teljesítmény, amellyel meccset lehet eldönteni. Józan ésszel ez a csapat nem érhet el mást, mint legalább a finálét, ám a spanyolok majdnem a lehető legjobb keretükkel hazai környezetben, jobb palánk alatti sorral megszorongathatják, s könnyen le is győzhetik őket. Más nem lehet valóban veszélyes rájuk, igazából egy meccsen sem. Többen a legjobb korban vannak, sok kudarcot és sikert is megéltek, mindannyian tudják, mi a különbség a kettő között és néhány éve nem jellemző az amerikaiakra a nagyképűsködés tétmeccseken, bár a valaha volt legkevesebb All-Star játékost vonultatja fel ez a keret, ha csak a profikból összeállított Team USA-k történelmét nézzük.

A végleges keret:
4: Stephen Curry PG
5: Klay Thompson SG
6: Derrick Rose PG
7: Kenneth Faried PF
8: Rudy Gay SF
9: DeMar DeRozan SG
10: Kyrie Irving PG
11: Mason Plumlee C
12: DeMarcus Cousins C
13: James Harden SG
14: Anthony Davis PF
15: Andre Drummond C

Felkészülés:

Összesen négy meccs, négy győzelem, azaz 100 százalékos mérleg, a spanyolok mellett egyedülálló módon - azzal a különbséggel, hogy a rendező ország válogatottja kétszer ennyi edzőmérkőzést vívott meg. Viszont csalóka lehet ez, hiszen Hardenék a saját "B-válogatottjukat, azaz a velük együtt edző fiatal NBA-sekből álló partnercsapatot (mely jó eséllyel érmes lenne ezen a vb-n önálló csapatként is) többször is elverték "zárt kapuk" mögött. Otthon Brazíliát, a Dominikai Köztársaságot és Puerto Ricót is nagyon elverték, itt Spanyolországban pedig a szlovéneket leckéztettek még a héten és címvédőként spanyol földön is legalább akkora esélyesek, mint Gasolék.

Új-Zéland

FIBA-tagság kezdete: 1954
Olimpia: 2 alkalommal (2000-ben 11. hely, 2004-ben 10. hely
Világbajnokság: 5. alkalommal (2002-ben 4. hely a legjobb helyezésük).
Óceánia-bajnokság: 21 alkalommal. Aranyérmes: 3-szor (1999, 2001, 2009), Ezüstérmes: 18-szor (utoljára 2003-ban)

FIBA-rangsor: 19.

Történelem:

Az All Blacks, akiknek kosárlabda válogatottja a rendkívül kreatív „Tall Blacks” becenévre hallgat, először 1986-ban jutott ki jelentős nemzetközi tornára. Akkor a 24 csapatos spanyolországi világbajnokságon a 21. helyet szerezték meg. A nem túl változatos kontinensviadalukon 1971 óta 20-szor szerepeltek, ebből háromszor győztek (1999, 2001, 2009), a többi 18 alkalommal viszont az egyetlen rivális Ausztrália bizonyult jobbnak. Legutóbb 2013-ban a három nyert meccsig zajló döntőben három sima meccsen maradtak alul az ausztrálokkal szemben.

Olimpián eddig kétszer szerepeltek, 2000-ben Sydneyben a 11. helyet csípték el – első győzelmüket Angola ellen aratták. Négy esztendővel később Athénban is ott voltak, ez viszont már az új-zélandi kosárlabda aranykorszakához tartozik. 2002-ben ugyanis kijutottak a világbajnokságra is, ahol az igazi egyéniségnek számító Pero Cameron vezérletével (a bedobó 198 centis magassága mellett 120 kilós volt; a vb álomcsapatába került) a csoportkörben megverték Oroszországot és Venezuelát is, majd Kína legyőzősével a nyolc közé jutottak. Itt Puerto Rico legyőzése után az elődöntőben csak a későbbi világbajnok Jugoszlávia állította meg őket. A Tall Blacks végül a 4. helyet szerezte meg, ami óriási siker volt, de a két évvel későbbi olimpián is emlékezeteset alakítottak. Akkor az olaszok, a kínaiak és az argentinok is csak néhány ponttal verték őket, Szerbia legyőzésével viszont megszerezték a 10. helyet.

A későbbiekben két vb-n vettek még részt, 2006-ban a 16., 2010-ben a 12. helyen végeztek (itt a franciákat fricskázták meg).

A keret és a stáb:

A szövetségi kapitány az a szerb származású Nenad Vucsinics, aki a sikerkapitány Tab Baldwin segítője volt éveken át. Az 1988 óta Új-Zélandon élő edző 2006-ban vette át a válogatottat. A keret legnagyobb sztárja, Kirk Penney, aki az utóbbi szezonokban kisebb spanyol, majd török csapatokban töltötte be a dobógép szerepét és igen komoly nemzetközi tapasztalattal bír, viszont egyetlen jelenlegi NBA-játékosuk, az OKC leendő másodévese, Steven Adams lemondta a részvételt, ahogy a korábban Magyarországon is légióskodó Marcel Jones is tett. Rajtuk kívül a Nebraskában tanuló NCAA-játékos, a '95-ös születésű Tai Webster lehet az, aki a 2000-es olimpián Kirk Penney volt, érdemes lesz rá odafigyelnünk.

A végleges keret:
4: Lindsay Tait PG
5: Everard Bartlett PG
6: Kirk Penney SG
7: Mika Vukona SF
8: Jarrod Kenny PG
9: Corey Webster SG
10: Thomas Abercrombie SF
11: BJ Anthony PF
12: Isaac Fotu PF
13: Casey Frank C
14: Rob Loe C
15: Tai Webster SG

Felkészülés és esélyek:

Az egyik legaktívabb edzőmeccs-partner volt a továbbjutásra még valamennyire sötét lóként is esélytelennek tűnő Új-Zéland, mely 13 fellépéséből 8-at meg is nyert, a jegyzett ellenfeleik közül a szerbektől csak 4 ponttal kaptak ki - viszont a görögök egy nagy zakót szabtak rájuk. Egy hete szintén szerb földön nyerni is tudtak, ez az eredmény pedig azért tiszteletet parancsoló, tehát a finnek és a dominikaiak ellen ne várjunk tőlük feltett kezes kapitulációt.

 

Ukrajna:

FIBA-tagság kezdete: 1992
Olimpia: Még nem szerepelt.
Világbajnokság: 1. alkalommal.
Európa-bajnokság: 7 alkalommal. Legjobb szereplés: 6. hely (2013).

FIBA rangsor: 45.

Történelem:

A Szovjetunió feloszlása után 1992-ben léptek be a FIBA-ba, így addig természetesen semmilyen eredményük nem volt a világeseményekről, önállóságuk elnyerése után pedig az egyik legsikertelenebb szovjet utódállamnak számítanak. Soha nem vettek részt sem olimpián, sem világbajnokságon, a kontinensviadalokon viszont 6 alkalommal képviselhették hazájukat. 1997-ben jutottak ki először és olyan eredményt értek el, ami tavalyig a legjobb helyezésük volt, 13-ok lettek. Négy évvel később szintén ott voltak az EB-n, ám akkor egy hellyel hátrébb csúsztak, 14-ként végeztek. Ezen az Európa-bajnokságon már ott volt Szerhij Liscsuk, aki akkor még 19 évesen nagy tehetségnek számított, most 33 esztendősen a válogatott egyik tapasztalt, öreg rókája és húzóembere lehetne, ha egészséges lenne.

2003-ban szintén kint voltak az EB-n, megint 14. helyen zártak, 2005-ben pedig a 16-os mezőny utolsó helyén végeztek. Itt két érdekes név tűnt fel: egyrészt Sztaniszlav Medvegyenko, aki a Los Angeles Lakersszel NBA bajnok is lett a 2000-es évek elején, a másik pedig Olekszij Pecserov, aki szintén megjárta az NBA-t, ám azóta lejtmenetben van a pályafutása és most sincs ott a keretben. Két sikertelen próbálkozás következett, hiszen sem a 2007-es, sem a 2009-es kontinenstornára nem sikerült kvalifikálniuk magukat, nem úgy a három évvel ezelőtti EB-re, ahol többek között minket is megelőzve, csoportharmadikként jutottak ki a kibővített, 24 csapatos tornára, ahol megismételték 1997-es 13. helyüket (csak ezúttal jóval több ellenfelet sikerült megelőzniük). A hab a tortára 2013-ban került fel, amikor is Mike Fratello vezetésével, egy hiányos kerettel is egészen a hatodik helyig meneteltek. A csoportkörben olyan áldozatokat szedtek, mint Izrael, Belgium, Németország és Nagy-Britannia - majd a litván, lett duótól kikaptak a középkörben, ám Szerbia legyőzése azt jelentette, hogy a nyolc közé jutottak. ott pedig a horvátok állították meg őket. Nagy meglepetésre az olaszokat két vállra fektették, s bár elvesztették a helyosztót Szovéniával szemben, a torna abszolút meglepetéscsapataként kavilifikálták magukat a vb-re, ráadásul úgy volt, hogy a 2015-ös Eb-t is az ukránok rendezik, ám a politikai helyzet miatt megvonták a jogot az országtól.