Egy félidőig volt nehéz Hangáéknak az ALBA elleni meccsük

Válogatott klasszisunk gólpassz-karriercsúcsával a főszerepben a Barcelona 100 pont fölé jutott és harmadik meccsét is megnyerte az Euroligában.

Euroliga, alapszakasz, 3. forduló

FC Barcelona (spanyol, 3-0) – ALBA Berlin (német, 1-2) 103-84

A Barcelona a mai katalán sztrájk miatt egy nappal előbbre akarta hozni az ALBA Berlin elleni meccsét, erre azonban nem kaptak engedélyt az Euroligától. A hangulatra és a nézőszámra erősen rá is nyomta bélyegét ez az esemény, és a Barca sem brillírozott éppenséggel a meccs elején. Az ALBA az első két meccsén meglepően remek támadójátékot mutatott, és ezúttal sem lehetett rájuk panasz. Azt követően, hogy az első közel négy percben nem szereztek kosarat a németek – elsősorban Giedraitis pontjainak köszönhetően – ők nyerték meg az első negyedet 19-25 arányban. Ezt követően újabb 6 ALBA-pont következett, 19-30-nál már riadót kellett fújnia a Barcának.

Ez gyorsan meg is történt, a nagyszünetben már a visszatérő Higgins vezetésével a beerősítő katalánok játszottak előnyben (46-44). Mirotic is egyre inkább bemelegedett, a java azonban még hátra volt, hiszen fordulás után egy 2+1-es játékkal és két triplával villant a korábbi NBA-klasszis. Hanga is újra pályára került és hasznos megmozdulásaival új lendületet adott csapatának, vezetésével 68-50-re húzott el a Barca. A hazaiak innentől kényelmesen játszhattak és biztosan hozták újabb győzelmüket, ami után a CSZKA Moszkvával együtt 3-0-lal állnak a tabella élén.

Hanga Ádám ismét kezdőként lépett pályára, ezúttal közel 18 perc játék alatt 2 ponttal (2/1 dupla, 2/0 tripla, 2/0 büntető) zárt, de Euroliga-karriercsúcsot jelentő 8 gólpasszt osztott ki, ami mellé még leszedett 6 lepattanót és adott 1 blokkot is, illetve eladott 2 labdát, a 4 beütött faultjára pedig 2 kiharcolt jutott, így 8-as indexmutatót jegyzett.

A Barcelona legjobb dobói: Higgins 22/12, Mirotic 18/12, Tomic 15
Az ALBA Berlin legjobb dobói: Giedraitis 17/9, Siva 12/6, Cavanaugh 11/6, Giffey 10/6

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus