Euroliga: Hangáék az első negyedben legyőzték a Bamberget

Hanga Ádám és csapata, a Baskonia az első negyed után 17 ponttal vezetett, így végig magabiztos előnyben kosarazva győzött 96-71-re a Bamberg otthonában. A Maccabi minimális különbséggel győzött a Fenerbahce ellen Törökországban egy utolsó másodperces, sokáig a gyűrűn pattogó kosárral, az Efes pedig borzasztóan fontos mérkőzést nyert meg Kaunasban.

Alapszakasz, 27. forduló

Brose Baskets Bamberg (német, 9-18) – Baskonia Vitoria Gasteiz (spanyol, 16-11) 71-96

Larkin, Budinger és Shengelia vezetésével gyakorlatilag lelépte a németeket a Baskonia az első negyedben - 8-0-ra, a harmadik percben 11-1-re, a 8. percben pedig már 22-5-re vezettek a spanyolok. Ez a 17 pontos előny volt meg a vitoriai együttesnek az első negyed végén is (11-28), és innentől kezdve lényegében el is dőlt az összecsapás, ugyanis egyetlen egyszer sem tudott már 10 ponton belülre kerülni a vendéglátó, tükörsimán győztek Sito Alonsoék 96-71-re. A két együttes között leginkább a duplamutatóban volt jelentős különbség (13/34 vs. 24/38), illetve természetesen az élességben, hiszen az első 7-8 percben lényegében egyetlen csapat volt a pályán, a vendégek.

Hanga Ádám 20 perc alatt 6 pontot szórt (0/2 dupla, 2/4 tripla, 0/2 büntető), 4 pattanót szedett, volt 1-1 gólpassza, eladott labdája és blokkja, valamint 2 beütött és 4 kiharcolt faultja, így 7 VAL-lal zárt.

A Bamberg legjobb dobói: Budinger 17/6, Larkin 17/9, Shengelia 16.
A Baskonia legjobb dobói: McNeal 17/9, Staiger 12/12, Theis 11/3.

 

Fenerbahce (török, 17-10) – Maccabi FOX Tel-Aviv (izraeli, 10-17) 79-81

Újabb nagyszerű bizonyítékát láthattuk, hogy az Euroligában – főleg az új lebonyolítási rendszerben – minden megtörténhet, a Maccabi ugyanis Sylven Landesberg (22/12 pont, 3 lepattanó, 4/4 tripla) utolsó másodperces kosarával idegenben győzte le hatalmas meglepetésre a Fenerbahcét. A négybe vágyó törökök ezzel másodszor is kikaptak a tel-aviviaktól (ezt nem sok csapat mondhatja el magáról), ez a vereség pedig még nagyon sokba kerülhet nekik a végelszámolásnál. A Fener szinte a mérkőzés egészében vezetett, a legnagyobb előnyük 13 pont volt az első negyedben (23-10). Valószínűleg úgy voltak vele az ezer sebből vérző, pocsék szezont futó ellenfelükkel szemben, hogy ezt a meccset valahogy úgyis megnyerik, és ahelyett, hogy többször is eldöntötték volna a találkozót, mindig visszaengedték vendégeiket a meccsbe.

Így történt ez a végén, 79-75 után is az utolsó bő egy percben, ez pedig a végén megbosszulta magát és óriási meglepetés született. Előbb Landesberg dobott be két büntetőt, majd Joe Alexander (13 pont) egalizált egy zsákolással, és miután Bobby Dixon (11/9 pont, 7 gólpassz, 4 lepattanó) eladta a labdát, a hátralévő néhány másodpercben a Maccabi átszáguldott a pályán, Landesberg pedig az utolsó pillanatban elengedett egy alapvonali tempót, ami előbb hármat pattant a gyűrűn, majd a labda meggondolva magát aláhullott a hálóba, az isztambuli szurkolók legnagyobb döbbenetére. A Maccabi teljesen megérdemelt győzelméért az említetteken kívül a hatalmas mezőnymunkát végző Diamon Simpson (14 pont, 12 lepattanó, 5 labdaszerzés) is rengeteget tett, míg a Fenerben Ekpe Udoh (13 pont, 10 lepattanó) is dupla-duplázott ugyan, ám az rég nem jelent jót a törököknek, ha Melih Mahmutoglu (15/15 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz, 6/5 tripla) a legeredményesebb játékosuk.

A Fenerbahce legjobb dobói: Mahmutoglu 15/15, Udoh 13, Dixon 11/9, Vesely 10
A Maccabi legjobb dobói: Landesberg 22/12, Simpson 14, Alexander 13, Ohayon 10/6

 

Zalgiris Kaunas (litván, 12-15) – Anadolu Efes (török, 15-12) 68-76

Nem sikerült végigvinnie a hetekkel ezelőtt elkezdett nagy hajráját a Zalgirisnek, hiszen az Efes elleni sorsdöntő meccs elvesztésével nyilvánvalóvá vált, hogy a kaunasiak nem lesznek ott a rájátszásban. A másik oldalról viszont a törökök már fél lábbal ott érezhetik magukat ezután a nagy győzelem után, hiszen ha holnap az esélyeknek megfelelően még a CSZKA is legyőzi a Darüssafakát, akkor három fordulóval az alapszakasz vége előtt már nem sok mindentől kell tartaniuk Perasovicéknak.

Ezen a meccsen lényegében egy Jayson Grangerrel (25/9 pont, 8 gólpassz) volt jobb az Efes, hiszen a Zalgirisben senki nem tudott még csak hasonló extrát sem nyújtani. Sokat elmond, hogy csak ketten jutottak el épphogy 10 pontig a hazaiaktól, Leo Westermann (8/6 pont, 8 gólpassz, 5 lepattanó) volt messze a legjobbjuk. Az első félidőben nem is volt még ezzel semmi probléma, hiszen 44-41-re az addig csapatként kiválóan funkcionáló, jól triplázó (11/6, 55%) litvánok vezettek a nagyszünetben. Fordulás után – főleg a hajrában – azonban hiányzott valaki a csapat éléről, mindössze 24 pontot dobtak a második 20 percben és végül föléjük nőtt az Efes. Bő öt perccel a vége előtt még 68-65-re a Zalgiris vezetett, a hátralévő fél negyedben viszont már egyáltalán nem tudott betalálni senki a hazai játékosok közül, az egyénileg is jobb törökök 13 megválaszolatlan ponttal zárták le a találkozót.

A Zalgiris legjobb dobói: Lekavicius 11/3, Ulanovas 10/6
Az Efes legjobb dobói: Granger 25/9, Brown 13, Paul 12/9, Dunston 10

 

Panathinaikosz Superfoods (görög, 16-11) – EA7 Emporio Armani Milano (olasz, 7-20) 74-61

Takaréklángon pislákolva is kényelmes győzelmet aratott a Panathinaikosz az ezúttal már Rakim Sanderst is nélkülöző Milano ellen, így Hangáék mellett az athéniak is kihasználták a Fener botlását, és ezzel még ők is odaérhetnek akár a negyedik helyre. Az olaszok 10-2-vel kezdték a meccset, Xavi Pascual gyorsan időt is kért, a fejmosás pedig hatott a hazai játékosokra, hiszen ezt követően egy 16-2-es rohammal fordították a maguk javára a meccset. Innentől aztán már végig a Pana kezében volt a mérkőzés, a görögök a félidő előtt még csináltak egy újabb, 13-2-es rohamot, amivel biztonságos távolságba húztak el. A nagyszünet után már 45-27 is volt az állás, ekkortól aztán elkezdték lassítani a tempót Calathesék, akik ekkor már a Baskonia elleni, kiemelt fontosságú csütörtöki rangadójukra készültek és lezártnak tekintették ezt a találkozót.

A Panathinaikosz legjobb dobói: James, Calathes 13/6-13/6, Pappasz 10/3, Rivers 10/9
A Milano legjobb dobói: Abass 15/9, Macsvan 12, Cinciarini 11/3

 

A bajnokság állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus