Euroliga: Hangáék kiütötték a Panát

Hanga Ádám és csapata, a Barcelona az első pár percet leszámítva végig kontrollálta a Panathinaikosz elleni derbit, a második félidőben jócskán ellenfele fölé nőtt, és végül 98-71-es sikert aratott.

Alapszakasz, 1. forduló

FC Barcelona Lassa (spanyol) – Panathinaikosz Superfoods (görög) 98-71

A Pana 6-0-val kezdte a mérkőzést, de az első negyed második felére átvette az irányítást a Barca. A második felvonás elején volt 9 pont is az előnyük, de ekkor még nem tudták eldönteni az összecsapást - nem úgy a nagyszünet után, a második félidőt ugyanis egy 11-1-gyel nyitották a gránátvörös-kéket, így 15 pontra nőtt fórjuk (51-36). Innen már nem volt visszaút a rengeteg büntetőt kiharcoló, de ezeket a helyzeteket pocsékul értékesítő (15/27), egyébként kintről is borzasztóan gyengén célzó (2/18) és a lepattanócsatát is elvesztő (40-27) görögök számára, akik a negyedik negyed elején még nagyobb hátrányba kerültek ezt követően. A Barca jól mutatkozott be az Euroligában új felállásával, 98-71-re győztek a katalánok.

A vendéglátónál Hanga Ádám ezúttal kezdő volt, 26 perc alatt 6 pontig (3/7 dupla, 0/2 tripla), 1-1 pattanóig, gólpasszig és szerzett labdáig, valamint 2-2 beütött és kiharcolt faultig jutott, így 2 VAL-t szerzett.

A Barcelona legjobb dobói: Seraphin 24, Moerman 16/6, Ribas 11/9, Oriola 10/3, Heurtel 10.
A Panathinaikosz legjobb dobói: Pappasz 20/3, Calathes 14, Rivers 10/3.

 

Himki Moszkva (orosz, 1-0) – Valencia Basket (spanyol, 0-1) 75-70

A tavaly még a Eurocupban találkozó Himki Moszkva és Valencia mérkőzésétől pontosan azt kaptuk, amit előzetesen vártunk. Nevezetesen egy kiélezett, nagy csatát, ahol a két csapatot a két vezér, az egyik oldalon Alexej Shved (19/6 pont, 3 gólpassz), a másikon pedig Erick Green (22/3 pont, 8 lepattanó) vitte a hátán. Shvednek aztán Thomas Robinson (16 pont, 6 lepattanó) személyében komoly segítsége is akadt, valamint a hullámzó második félidőből is az oroszok jöttek ki jobban a végére, így ők nyerték meg ezt a mérkőzést, kvázi visszavágva a tavalyi Eurocup-negyeddöntős vereségükért. Az első negyed még teljesen kiegyenlített csatát hozott (18-17), a másodikban viszont a Himki volt a jobb, így a nagyszünetben ők vezettek 43-36-ra. Fordulás után aztán a Valencia jött ki sokkal élesebben a folytatásra, 10 megválaszolatlan ponttal nyitották a második félidőt, rohamukat pedig egészen egy 18-4-es szakaszig növelték, így hétpontos félidei hátrányukból ugyanekkora előnyt varázsoltak (47-54). Ekkor jött a hazaiaknál Shved és főleg Robinson, akik előbb elállították a vérzést, majd ezt követően is lendületben maradtak, így a Himki összességében egy 19-3-as futással került ismét előnybe. 66-57-nél kialakult a meccsen a legnagyobb különbség, és még a hajrá előtt is visszakúszott ugyanennyire a csapatok közti differencia (73-64), ahonnan már nem lehetett visszaút a Valenciának.

A Himki Moszkva legjobb dobói: Shved 19/6, Robinson 16, Thomas 10/6
A Valencia legjobb dobói: Green 22/3, Pleiss 13

 

Zalgiris Kaunas (litván, 1-0) – Crvena Zvezda mts (szerb, 0-1) 78-76

Egy hajszál választotta el csupán ha nem is a csodától, de egy nagy meglepetéstől a Crvena Zvezdát, hiszen szinte a semmiből visszakapaszkodva csináltak egylabdás meccset a Zalgiris elleni összecsapásukból a szerbek. Nem mintha nem lett volna ez egy végig szoros mérkőzés, hiszen a 40 perc során a különbség egyszer sem haladta meg a 7 pontot, de szinte végig a Zalgirisnél volt az előny, a végén pedig már egyértelműen nekik állt a zászló. 74-68 után aztán a legszebb napjaikat idéző rutinos magasemberek, Pero Antics (17/9 pont, 3 lepattanó) és Milko Bjelica (18/6 pont) is bedobtak egy-egy triplát, így 15 másodperccel a vége előtt feljött két pontra a belgrádi alakulat. 78-76-nál a Zalgiris támadhatott, ám a litvánok eladták a meccsen 21. labdájukat is, így a Zvezdának esélye nyílt a győzelemre. Az egyébként jól játszó, csapatát nagyon jól mozgató Taylor Rochestie (10 pont, 7 gólpassz, 3 labdaszerzés, 3 lepattanó) triplája azonban célt tévesztett, így fellélegezhetett a Zalgirio Arenát ismét megtöltő, zöldbe öltözött szurkolósereg. A Zalgiris legjobbja – még mindig – Paulius Jankunas (15/3 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz) volt.

A Zalgiris legjobb dobói: Jankunas 15/3, Pangos 14/6, Ulanovas 11/3, Davies 10, White 10/6
A Crvena Zvezda legjobb dobói: Bjelica 18/6, Antics 17/9, Rochestie 10

 

Korábbi eredmények (ezekről ITT olvashattok):
Anadolu Efes – Real Madrid 74-88
CSZKA Moszkva – AX Armani Exchange Milano 93-84
Brose Bamberg – Maccabi FOX Tel-Aviv 71-88
Olympiakosz – Baskonia Vitoria Gasteiz 75-64
Unicaja Malaga – Fenerbahce Dogus 68-67

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus