Hanga Ádám spanyol kupagyőztes a Barcelonával!

Hanga Ádám pályafutása egyik legnagyobb sikerét érte el ma este, hiszen megnyerte a Király Kupát a Barcelonával - a Real Madrid ellen

Spanyol Király Kupa, döntő:
Real Madrid - FC Barcelona Lassa 90 - 92 (21-15, 13-25, 18-27, 38-25)

A mérkőzés statisztikája ide kattintva elérhető!

Az eddig összességében gyengébb szezont futó Barcelona nagyon szépen összeállt a Gran Canarián megrendezett kupanyolcasdöntőre és sikerült is feltennie a pontot az "i"-re azzal, hogy a Real Madridot gyakorlatilag végig vezetve tudta legyőzni a döntőben és ezzel megszerezte első idei trófeáját.

Az első negyedben még a 14 pontos, 3 gólpasszos Luka Doncic fémjelezte királyi gárda irányította a játékot, ám a második etap elejétől fogva szigorított védekezésén a Barca és onnantól egészen a lefújásig kézben tartotta a meccset a mindössze egy mezőnydobást elhibázó Tomic, valamint a 19-et szóró Ribas vezetésével - no és persze honfitársunk kőkemény védekezésével és hatékony játékával.

Ádám kipontozódása után még ütötávon belül tudott jönni a Real, de (az utolsó kísérleteket leszámítva) higgadt büntetőzéssel - és egy kis szerencsével - sikerült célba érnie a vezetőedzői széket alig két hete elfoglaló Szvetiszlav Pesics legénységének, mivel Fabien Causeur kihagyta a potenciális győztes triplát Oriola két pontos előnynél elhibázott két büntetője után.

Külön öröm, hogy Hanga Ádám kezdőként 29 játékperc alatt a meccs egyik legjobbja volt a maga 12 pontos (4/6 mezőnyből, 2/4 triplából, 2/2 büntetőből), 3 lepattanós, 4 szerzett labdás, 1 blokkos, s összességében 14 VAL-os produkciójával.

A Real Madrid legjobb dobói: Carroll 18/12, Thompkins 17/15, Fernandez 14/6, Doncic, Campazzo 14-14
A Barcelona legjobb dobói: Ribas 21/6, Tomic 17, Hanga 12/6, Sanders 12/3

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus