Hangáék Gran Canarián is nyerni tudtak a bajnokságban

A második félidőben robbantottak és végül sima végjátékban diadalmaskodtak a gránátvörös-kékek az ACB Ligában

A spanyol bajnokság alapszakaszának 26. fordulójában idegenben várt komoly erőpróba az Euroligából már kieső Barcelonára, hiszen az ötödik helyért küzdő Gran Canaria otthonában lépett fel Hanga Ádám csapata.

A harmadik etap közepéig nagyon szoros volt a derbi, ám ekkor a 23-at szóró Koponen vezetésével gyorsan elhúzott 15-tel a vendég gárda és igazán közel már nem is tudott jönni a 20-at szóró Nikola Radicsevics fémjelezte hazai alakulat, így végül 77-93-as, összességében magabiztos győzelmet aratott a bajnokságban egyre jobb formát mutató katalán klub. Ezzel a diadallal továbbra is csak egy győzelemre van a második pozíciótól a Pesics-legénység.

A magyar hátvéd/bedobó kezdőként 22 percet kapott, ami alatt 3 pontot (1/2 mezőnyből, 1/1 triplából), 3 lepattanót és 1 gólpasszt tett a közösbe, védekezésben pedig extrát produkált az ellenfél legjobb mezőnyemberein.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus