Hangáék közel voltak a csodához Barcelonában

Hiába érkeztek papíron sansztalanként Barcelonába Hanga Ádámék a Laboral Kutxával, három negyeden keresztül irányította a játékot honfitársunk klubja, mely viszont fejben elfáradt a hajrára, így egy vereségnyire került a kieséstől az ACB Liga rájátszásában.

FC Barcelona(3.) - Laboral Kutxa(6.) 92 - 87

Nagyon érdekes meccset vívott a két tradicionálisan élgárdának mondható, az Euroligában is stabil résztvevőnek számító alakulat, de az összesen 9 triplát beszóró Oleson, Navarro páros riadót fújt a negyedik negyedben. Attól eltekintve, hogy egy perccel a vége előtt még pár extra találat révén egalizálni tudott az amúgy három etapon keresztül vezető Scariolo-legénység, de a katalánok higgadtak tudtak maradni és a büntetőkkel behúzták a győzelmet.

Hanga Ádám csereként 18 percet játszott, ami alatt 4 pontot dobott 5-ből 1-es mezőnymutatóval (2-ből 0 tripla) és 2-ből 2-es büntetőzéssel, valamint leszedett 1 lepattanót, szerzett (és el is adott) egy labdát, s kiharcolt 3 faultot.

A Laboral legközelebb szombaton este játszik 21:15-től, méghozzá hazai környezetben, a Barcelona ellen, a spanyol rájátszás negyeddöntőjének második felvonásán, melyet a SportKlub jóvoltából itthon is élőben nézhetünk végig!

A Barcelona legjobb dobói: Oleson 29/15, Navarro 24/12, Dorsey 13
A Laboral legjobb dobói: Heurtel 23/9, Hamilton 19/3, San Emeterio 14/6

Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1-0 a Barcelona javára.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus