Legyőzte a Brüsszelt az Alba Fehérvár

Edwards vezérletével a harmadik negyedben lépett el a Dzunics-legénység, az előnyből pár pontot pedig megőrzött a végéig. 

FIBA Europe Cup, A-csoport, 2. forduló

Alba Fehérvár (magyar, 1-1) - Basic-Fit Brussels (belga, 0-2) 86-79 (25-19, 13-20, 30-14, )

Alba: Taylor 6/3, Edwards 20/3, Shepard 5, Lóránt 13/3, Keller 14
cserék: Tóth P. 3/3, Farr 14, Burgess 6/6, Filipovity 5/3

A statisztika ide kattintva elérhető!

Közel három perc eltelt, mire először beköszönt az Alba, Lóránt triplája után 3-8 állt az eredményjelzőn. Innentől azonban összekapták magukat a fehérváriak elöl-hátul, a padról jól szállt be Farr és Burgess is, így már az első negyed végén átvette a vezetést a Dzunics-alakulat, sőt, Tóth Péter hármasa után 25-19-re meg is lépett. Hatalmas volt az iram, villámgyorsan játszottak a felek, amiben mintha kissé el is fáradtak volna - rengeteg volt a rossz döntés, kihagyott dobás, rossz megoldás. A második negyedben már nem is jöttek úgy a pontok, főleg az Alba részéről, így a nagyszünet előtt egy triplával fordítottak a belgák - a korábbi 60%-os mezőnymutató 44%-ra csökkent Kelleréknél.

A fordulás után kicsit lassabb lett a játék, az Albánál pedig fellépett Edwards és egymaga berámolt kilenc pontot, majd kiosztott egy gólpasszt Kellernek - védekezésben is keményítettek a hazaiak, 47-41-nél kért időt a Brüsszel. Ez sem hatott, Edwards továbbra is parádézott (volt több óriási kosara), de a beszálló Farr is hozta a dobásait, így pillanatok alatt tizenöt pont környékére növelte előnyét a Fehérvár. A záró etap első felében aztán ennek nagy része el is tűnt, kicsit kapkodóvá, fejetlenné vált Kellerék játéka, de az utolsó percekre ismét sikerült stabilizálniuk magukat elöl-hátul, ennek pedig meglett az eredménye. A végén már nem hibázott az Alba, így első győzelmét aratta idén a nemzetközi porondon.

Fotó: albakosar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus