Lóránt szenzációs játéka is kevés volt a bravúrhoz

Lóránt Péter hiába nyújtotta talán élete egyik legjobb játékát, a Pesaro óriási csatában alulmaradt a Bolognával szemben.

Virtus Bologna -  Consultinvest Pesaro  89 - 85   (13-20, 23-17, 26-20, 27-28)

Lóránt Péter kezdőként kapott szerepet, és 4. negyedbeli kipontozódásáig 33 percet játszott, ezalatt 23 pontot (olaszországi karriercsúcs!) dobott. A 3. negyed közepéig hibátlan dobóteljesítményt nyújtó magyar magasember végül 9/12-vel zárt a kétpontos dobásokat, 1/3-mal a hárompontosokat tekintve, a büntetővonalról 2/4-et teljesített, leszedett 9 lepattanót (ebből 7 támadó - ez szintén olasz karriercsúcs), 1 szerzett és 1 eladott labdája mellett pedig 3 kiharcolt és 5 beütött fault tette teljessé mai statisztikai mutatóit, 23-as teljesítményindexe szintén saját olasz karriercsúcs!

Közel volt az újabb idegenbeli bravúrhoz, ám a végjátékban a  "pontosabb" Bologna, vissza tudta verni az ezúttal is hősiesen küzdő Pesaro rohamait. Lóránték bátran játszottak az Unipol Aréna majd 7 ezer nézője előtt is, kicsit több szerencsével, akár fordított eredmény születhetett volna, de a 3. negyed végén az addig csak "alibi" játékot bemutató Allan Ray alaposan megszórta magát, az ex Celtics profi tripláinak köszönhetően 10 ponttal megugrott a csapatszinten is majd' 60%-kal hármasozó Virtus Bologna, és hiába kapaszkodott az utolsó pillanatig a vendégcsapat, 4 pontot a lefújáskor is megőrzött az előnyéből a házigazda és nagy lépést tett a play off felé.

Válogatott erőcsatárunk fantasztikusan kezdte a találkozót, egészen a harmadik negyed közepéig hibátlan dobóteljesítményt nyújtott (7/7 és 1/1 állt ekkor a neve mellett), mai teljesítménye nemcsak pesarói, de korábbi római karrierjét tekintve is kimagasló produkció. Lóránt Péter 61. Serie A mérkőzésén átlépte a 300 pontos határt (306-nál jár most), és több mutatóban is átírta saját eddigi szezon-, és (itáliai) karrierrekordját.

a Vrtus Bologna legjobb dobói:  A. Ray 19/9, V. Mazzola 18/3, O.White 16/3

a Sidigas Avellino legjobb dobói:  Lóránt Péter 23/3, B.Musso 18/9, L.Ross 16/3

Lóránt Péter és a Consultinvest Pesaro legközelebb, jövő hét vasárnapján, 18.15-ös kezdéssel, hazai pályán fogadja a Giorgio Tesi Group Pistoia gárdáját.


 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus