Megsemmisítette belga ellenfelét az Alba

Földbe döngölték a Spirout Lóránték - az utolsó negyedben kiengedett a Fehérvár, de így is 22 lett közte. 

FIBA Europe Cup, csoportkör
Proximus Spirou Charleroi - Alba Fehérvár 52-74 (15-27, 6-15, 13-27, 18-5)

Alba: Hill 4, Simpson 11/9, Harris 18/3, Lóránt 13/6, Keller Á. 2
cserék: Horton 12, Kovács Á. 2, Keller I. 4/3, Fenner 7, Filipovity 1, Brbaklics -. 

Nagyszerűen kezdte a meccset az Alba, gyorsan és pontosan járatták a labdát Hillék, kintről és bentől is megvoltak a helyzetek, kiváló ritmusban játszottak, miközben a védekezésük is aktív volt - az történt a pályán, amit ők akartak, már az első negyedben meg is léptek 20-10-re. Innentől folyamatosan kontrollálni tudták a találkozót, továbbra is az ő tempójukban folyt a játék, a cserék is parádésan szálltak be és bár próbált váltani a Spirou, folyamatosan nyílt az olló - négy perccel a nagyszünet előtt már húsz pont volt közte, valósággal lejátszotta a pályáról ellenfelét Dzunics Braniszlav együttese. A hazaiak végül 21 egységig jutottak húsz perc alatt, bőven 30% alatt dobtak mezőnyből és a második negyed során összesen hat pontot tudtak szerezni.

A fordulás után sem változott semmi, könnyedén és látványosan játszott a Fehérvár, jöttek a kosarak leindításból, belépésből és továbbra is elsősorban Harris volt elemében - alley-oopot is adtak fel neki a társak, abszolút gálameccsé vált a derbi. Hét perc alatt átlépte a különbség a harmincat (!), a záró etap már közte harmincötről indult, az Alba pedig nem állt le, nem vett vissza az iramból a negyedik játékrészig. Ennek végül 22 pontos győzelem lett a vége, Dzunics figyelt a játékpercekre is, de az egymás elleni eredményt így is megfordította a magyar bajnok - szenzációs teljesítménnyel aratott kiütéses sikert és nagy lépést tett a továbbjutás felé. 

fotó: FIBA

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus