Összecsap a Körmend és az Alba a FIBA Europe Cupban is

Szerda este 18:30-tól két magyar együttes mérkőzik meg egymással a FIBA Europe Cupban - az Egis Körmend az Alba Fehérvárt fogadja.

FIBA Europe Cup, Második csoport, J csoport, 3. forduló
Egis Körmend (magyar, 1-1) - Alba Fehérvár (magyar, 1-1)
2018.01.17., szerda, 18:30 (TV - DIGI Sport 1, 18:15)

Mivel két magyar együttesről van szó, így olyan rettenetesen hosszú felvezetőt nem igényel a mérkőzésük, mivel mindkét gárdát nyomon követjük hétről-hétre. Azt érdemes kiemelni, hogy bár az Alba igazolt egy új légióst Sir'Dominic Pointer személyében, ő valószínűleg ezen a mérkőzésen nem kap majd szerepet, a FIBA hivatalos honlapján még nem szerepel a neve a székesfehérváriak keretében.

A két együttes kevesebb mint három hete találkozott egymással, és akkor a nagy rangadóból hatalmas kiütés lett, 40 ponttal győzött az Alba (115-75). Azóta azért árnyaltabb lett az összkép, hiszen a Körmend ugyan kikapott utána Sopronban is, ami után Gasper Potocnik le is mondott, ám 8 nap alatt lejátszott 5 mérkőzést a körmendi gárda, amelyből négyet megnyert, Potocnik pedig maradt a helyén - a Berény elleni siker után a Tajfun otthonában még kikaptak Ferenczék Alpok Adria Kupa meccsen, ám utána legyőzték a litván Nevezist a FIBA Europe Cup előző körében, a MAFC-ot is sikerült felülmúlniuk szombaton bajnokin, majd vasárnap Révkomáromban nyertek, így továbbjutottak az AAK-ban. Az Albánál is volt hullámzás, hiszen a Körmend elleni diadalt követően kikaptak Kaposváron, kifejezetten gyenge játékkal, és 15 perc alatt 20 pontos hátrányba kerültek a török Demir Insaat Büyükcekmecével szemben a FIBA Europe Cup előző fordulójában. Onnan azonban fel tudtak állni, fordítottak a félholdasok ellen, majd egy hullámzó meccsen legyőzték a hétvégén a Falcót is hazai pályán.

A három héttel ezelőtti mérkőzés ellenére ez egy nyílt ütközetnek tűnik. Mindkét gárda mély a sérülések (Wright, Markovics) ellenére is, vannak a padon is nagyon hasznos kiegészítők, akár nyerőemberek is, úgyhogy állományban nincs nagy különbség. A kérdés az, hogy az Alba mennyivel fog gyengébben dobni, mint tette azt a fehérvári meccsen - Mohammedék gyakorlatilag mindenhonnan betaláltak, amihez kellett a Körmend finoman szólva is szellős védekezése, de náluk simán benne van, hogy hosszú periódusokig nem találnak be üresből sem, a vasiak elleni találkozón pedig még a félig üres és az emberről eldobott kísérleteik is célba értek, az meglepetés lenne, ha ez most is így lenne. Az Alba akkori dobószázaléka teljesen szétzilálta a Körmendet, de ha most nem tud így dobni a magyar bajnok (és idegenben erre elég jó esély van, saját pályájától távol többször is szenvedett már ezzel a Fehérvár), jóval kisebb esély van arra, hogy megtörik a hazaiakat.

A másik kérdés a védekezés és a főleg a visszarendeződés lesz - egyik gárda sem a cizellált felállt védelem elleni támadójátékáról ismert (egyelőre), és rendezett védelem ellen mindkettő megszenvedhet. Tud úgy védekezni mindkét csapat, hogy nagyon megkeserítse a másik életét, de mindkettőtől láttunk már komoly leolvadásokat akár a közelmúltban is, nem kell feltétlenül a szezon elejére visszamenni.

Az Alba egy fokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt produkált az elmúlt hetekben, ráadásul ők az előző héten két nagy győzelmet arattak erős csapatokkal szemben, úgyhogy kellően jó állapotban lehetnek önbizalom szempontjából. Ha el tudják felejteni az előző Körmend elleni meccset, és nem nyugszanak meg amiatt túlságosan is, akkor bőven lesz esélyük idegenben is. Az is látható volt azonban idén (is), hogy saját közönsége előtt a Körmend sokszor összekapta már magát, elveszettnek tűnő mérkőzéseket is meg tudtak fordítani. Hogy ilyen terhelés után milyen állapotban lehetnek most, az kérdés, de a litvánok után egy újabb komoly teszt jön számukra, és rajtuk nagyobb is a nyomás. Ha az Alba veszít, otthon még mindig javíthat a Körmend és a Nevezis ellen is, a vasi piros-feketéknek azonban rettenetesen nehéz dolguk lenne, ha Fehérváron kellene ledolgozniuk azt a hátrányt, amit most egy vereséggel összeszednének - a hazaiaknak ez a győzelem kötelező, ha tovább akarnak menni, a vendégek viszont hatalmas lépést tennének efelé, ha nyernének.

A találkozót a DIGI Sport 1 18:15-ös műsorkezdettel élőben közvetíti, de a holnapi nap folyamán az élő internetes stream elérhetőségét is közzétesszük!

Hajrá Körmend, hajrá Alba, hajrá magyar kosárlabda!

Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus