Rosco Allen két és fél hónapig nem játszhat

Hiába vezetett 21 ponttal a Tenerife a félidőben, végül kikapott a Delteco GBC-től - a magyar válogatott magasembere csuklótörést szenvedett.

Tegnap este, a spanyol bajnokság alapszakaszának 27. fordulójában az Iberostar Tenerife a Delteco GBC-t fogadta. Úgy tűnt, semmi gondja nem lesz a hazaiaknak a találkozóval, hiszen a félidőben 56 pontot dobva 21 ponttal vezettek (56-35), a fordulás után azonban óriásit fordult a kocka - előbb 11, majd 14 ponttal bukta el a vendéglátó a harmadik, majd a negyedik felvonást, így végül 92-88-ra a vendégek győztek. A Tenerife így 14-13-as mérleggel a 10. helyen áll a tabellán.

A magyar válogatott magasembere, Rosco Allen valamivel kevesebb mint 11 és fél percet játszott, ami alatt pontot nem szerzett (0/1 dupla, 0/2 tripla), volt 4 pattanója, 2 gólpassza, 1-1 szerzett és eladott labdája, valamint 1-1 beütött és kiharcolt faultja.

Ez összesen 3 VAL-t ért, de ami sokkal nagyobb gond, az az, hogy nagyot esett az egyik jelenetnél, ki kellett vizsgálni a mérkőzés után, és eltört a jobb csuklója. Az első becslések szerint két és fél hónapot vesz igénybe a felépülése, tehát a június végi, illetve július 1-jei világbajnoki selejtezőkre éppen bevethető állapotba kerülhet, de nagyon a határon mozog ez alapján a diagnózis alapján, hogy játszik-e Koszovó és Litvánia ellen vagy sem.

Érdekesség, hogy a túloldalon az ex-fehérvári Kenny Chery 5 labdát szerzett, ezzel beállította a Gipuzkoa klubrekordját.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus