Velencei "kirándulás" előtt Lóránték

Eddigi itáliai tavaszának legnehezebb megmérettetése előtt áll Lóránt Péter, a bajnoki döntőre törő Venezia otthonában kell helyt állnia.

Az esélytelenek nyugalmával készülhet a Consultinvest Pesaro a ma esti bajnoki mérkőzésére, persze ez nem azt jelenti, hogy Lóránték feltett kézzel érkeztek volna meg a tavasz fényeiben egyre inkább pompázó Velencébe, és semmi esetre sem szándékoznak tálcán kínálni magukat a Milano egyik komoly kihívójának számító Umana Reyer Venezia otthonában. Persze az esélyek ettől még egyértelműek, a Serie A 3. helyén álló velenceiek számára kulcsfontosságú a 15., épphogy bentmaradást jelentő pozícióban tanyázó Pesaro legyőzése, hiszen a 2. és 4. hely között elképesztően szoros a csata: a Sassari, a Reggio Emilia és a Venezia fej-fej mellett harcol tulajdonképpen egy célért: hogy a bajnoki döntőben ő hívhassa ki, a toronymagas esélyes címvédő milánóiakat. Ahogy közeledünk az alapszakasz vége felé, úgy lesz minden egyes botlásnak egyre komolyabb következménye. Gondolatmenetünkben itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amely mégis, ha nem is döntő súllyal, de Lóránt Peti csapata mellett szól: csak a Veneziának lesz ma veszítenivalója, a Pesarón  nincsen teher, ez pedig kiélezett szituációban komoly előny lehet.

Ha pedig már előzőleg kiélezett helyzetekről említést tettünk, bizony a két gárda decemberi pesarói csatája is komoly izgalmakat hozott: az akkor is jóval esélyesebb velenceiek úgy nyertek 90-89-re Pesaróban, hogy a Vuelle dobógépe és pontgyárosa, Laquinton Ross elhibázta az utolsó másodpercekben azt a triplát, ami a győzelmet jelenthette volna az övéinek. Hogy vajon ma is várnak-e ránk hasonló izgalmak, azt még nem tudhatjuk, de a piros-fehér klub játékosai és a szakvezetők is optimistán állnak a mai bajnoki elé. Riccardo Paolini mester azt mondta: "Ugyan nem mi vagyunk az esélyesek, de ez a Pesaro már bizonyította, senkitől sem kell félnie." A csapat amerikai játékmestere, Chris Wrigth ezt a következőkkel egészítette ki: "Számunka olyan, hogy lehetetlen küldetés, jelenleg nem létezik" ( az amerikai irányító ezzel is célzott arra, hogy a helyi sajtó több alkalommal is a "mission impossible" kifejezéssel illette a Vuelle velencei vendégjátékát). Még mindig nem tudni, hogy a tüdőgyulladásából felépülő Tommaso Raspino játékára számíthat-e a Pesaro, ahogy az is nehezíti Lóránték helyzetét, hogy a hét közben többen is enyhébb influenzás tünetekkel bajlódtak.

Az elmúlt hétvégén nem kis meglepetésre az utolsó helyezett Caserta (az ex-fehérvári Ronald Moore volt hazaiak egyik legjobbja) otthonában futott bele egy kínos vereségbe a Venezia, ezzel pedig saját bajukon túl mai ellenfelük helyzetét is nehezítették: a Caserta így kicsit közelíteni tudott a Milano ellen elbukó Lórántékhoz. Ha mindez még nem lett volna elég, a velenceiek hét közben újabb pofont kaptak: a szerdai felkészülési összecsapáson a másodosztályú Trieszt verte el őket viszonylag simán, ráadásul Velencében! Persze ettől még az aktív és erős 12 fős rotációval dolgozó "lagunarik" nem lettek gyengébbek. Az ex-NBA-s (Denver Nuggets és Toronto Raptors) Julyan Stone, a horvát Hrvoje Peric, a litván válogatott Deividas Dulkys, a 2013-as bajnok (Lóránt Péter Virtus Romája ellen nyertek a döntőben) Montepaschi Sienatól érkező különítmény: Tomas Ress, Nelson Spencer, Benjamin Ortner és az ex-soproni Jeff Viggiano, a Viggianóhoz hasonlóan szintén olasz-amerikai Jarrius Jackson, és nem utolsó sorban egy régi ismerős, Lóránt egykori római klubtársa, Phil Goss (akiről Petinél aligha tudja jobban más a jelenlegi Pesaroból, milyen fantasztikus vajkezű hátvéd az amerikai...) nagyon erős elegyet alkotnak a rutinos mester, Carlo "Charlie" Recalcati keze alatt.

A vasárnap 18.15-től kezdődő Umana Reyer Venezia - Consultinvest Pesaro olasz bajnoki mérkőzésre sajnos nem tudunk élőképes közvetítést ajánlani, az összecsapást csak a Pesaro idegenbeli mérkőzéseit élőben sugárzó pesarói TVRS csatorna közvetíti, a csatorna élő internetes streamje itt elérhető, ám ennek működése sajnos általában vagy korlátozott, vagy egyáltalán nem elérhető.

Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy az olasz liga a www.legabasketv.it oldalon élő web tv szolgáltatást működtet, ez a forduló valamennyi mérkőzéséről beszámol és közvetít, a szolgáltatás csak (egyszerű és ingyenes) regisztráció után nézhető.

A mérkőzés élő statisztikája ide kattintva elérhető! (a link csak közvetlenül a mérkőzés előtt válik "élővé")

Forza Vuelle! Hajrá Lóránt Péter!

A BEKO Serie A 24. fordulójának további programja:

Openjobmetis Varese -   Enel Brindisi  82-93
Capo d'Orlando -   Reggio Emilia  67-73
Sidigas Avellino -   Virtus Bologna   29/03 18:15
Dolomiti Trento -   JuveCaserta   29/03 18:15
Vanoli Cremona -   Acea Roma   29/03 18:15
EA7 Milano -   Dinamo Sassari   29/03 20:30
Tesi Group Pistoia -   Vitasnella Cantù   30/03 20:00

 

A BEKO SERIE A aktuális tabellája itt (katt a linkre!) elérhető

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus