A B-csoport harmadik körének összefoglalója

A csoport mai zárómeccsen Görögország az eddigieknek megfelelően nem aratott kiütéses sikert, ám ettől függetlenül magabiztosan győzött, ezúttal a tartalékos Puerto Rico ellen. Az argentin válogatott óriási tripladobó-párbajban múlta felül a Fülöp-szigeteket, előtte pedig rögtön bombameglepetéssel kezdődött a vb 3. játéknapja: a szenegáli válogatott Gorgui Dieng extraklasszis játékával legyőzte a veretlen, előzőleg az argentinokat verő horvátokat.

Férfi kosárlabda világbajnokság, Spanyolország, csoportkör, B-csoport, 3. kör

Puerto Rico (0-3) - Görögország (3-0) 79-90

Csak az első két negyedben hozott szoros és kiegyenlített csatát a veretlen görögök és a nyeretlen Puerto Rico-iak összecsapása. Angel Vasallót és legnagyobb sztárjukat, Carlos Arroyót egyaránt nélkülöző karibiak az utolsó (szalmaszálnyi) esélyüket próbálták megragadni a kezdetben igencsak kényelmesen kosárlabdázó görögök ellen, akik számára egy mai, újabb győzelem már a biztos nyolcaddöntőt jelentette volna. Calathes és Printezis kosarainak köszönhetően már az első negyedben kisebb előnyre tett szert a Katsikaris- legénység, ám Puerto Rico Renaldo Balkman eredményessége révén még az első negyedben visszahozta magát a meccsbe. A lüktető játék a második negyedben is folyatódott, Puerto Rico még a vezetést is átvette, ám a félidő előtti percek kisebb káosza sokba került a szigetországiaknak, a veterán világvándor Nikos Zizis utolsó másodperces, gyilkos triplájával az első két negyed legnagyobb különbségével vonulhattak pihenőre a felek (33-41).

Nem tudni, hogy a Zizis-tripla demoralizáló hatása élt-e még a Puerto Rico-i fejekben, vagy netán a szünet volt rossz hatással a karibiakra, de a harmadik negyedben Santiagóék védő- és támadójátéka is elemeire esett szét, és a hellének ekkor tetszés szerint szerezték pontjaikat, előnyük pedig tetemesre és megnyugtatóra (52-68) növekedett. A fehér mezes görögök ekkor befejezettnek tekintették a találkozót, ami hiba volt. A továbbra is ponterős Balkman és a mellé felnövő Minnesota Timberwolves hátvéd, Jose Barea vezetésével 10 ponton belülre lopakodott Paco Olmos gárdája, ám a hajrában egy újabb lélekölő Zizis-hármas végleg lehűtötte reményeiket, a megérdemelt görög siker pedig végül egyáltalán nem forgott veszélyben. Görögország ezzel a győzelemmel már biztosan ott van a világbajnokság legjobb 16 csapata között!

Puerto Rico legjobb dobói: Balkman 23, Barea 21/12, Rivera 10/6.
Görögország legjobb dobói: Zizis 19/12, Antetokounmpo 15, Calathes 14.

 

Argentína (2-1) - Fülöp-szigetek (0-3) 85-81

Jól kezdett a Fülöp-szigetek válogatottja, Andray Blatche két támadópattanóból szerzett kosarával indult a találkozó. Sőt, egyenesen villámrajtot vettek, ugyanis bő három perc alatt csupán két Scola-büntetőt engedtek Argentínának, William viszont már két triplát is bepörkölt ez idő alatt, így pillanatok alatt 12-2-es hátrányba kerültek Nocioniék. Sőt, az első felzárkózási kísérletüket De Ocampo hármasa megakasztotta (17-7). Innentől aztán a dél-amerikaiak hármasai is elkezdtek behullani (négyszer is betaláltak kintről) és Hermann valamint Campazzo pontjaival egészen közel zárkóztak, így 25-22-re vezetett az első tíz percet követően a Fülöp-szigetek csapata.

A második negyed elején aztán megint megléptek De Ocampóék, utóbbi gyorsan beszórt öt pontot és ismét kétszámjegyűvé vált a különbség. A negyed második felében aztán beindult Scola (nyolc pontot szórt) és Prigioni is, a vezérletükkel egy 13-4-es futást rendeztek, majd Mata hármasával a hajrában már átvették a vezetést is. Blatche révén még zárkóztak a Fülöp-szigetekiek, de Mata újabb triplájával az argentinok mehettek óriási lélektani és némi pontbeli előnnyel.

A dél-amerikaiak a második félidőben is sokat tüzeltek kintről, amiket 40% környékén értékesítettek is, erre pedig nem nagyon tudtak mit lépni Blatche-ék. Annak ellenére sem, hogy egyébként ők is nagyüzemi mértékben termeltek kintről, de William sokadik sikeres kinti dobását követően nem bírták tovább és Nocioniék egy 17-2-es tombolást rendeztek, itt pedig gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés. Volt ebben Prigioni 2+1 ,  Scola támadópattanó és tripla, Mata támadópattanó és minden, mi argentin szem-szájnak ingere. A játékrész végén Alapag két hármast is behintett, de Mata természetesen tudott kintről válaszolni, így tízpontos dél-amerikai előnyről indult az utolsó negyed.

Ez is elképesztő iramban kezdődött, hiszen három perc alatt már két-két triplát süllyesztettek el a felek, egészen elképesztő dobópárbajt vívtak a csapatok. Ezt Alapag megtoldotta még eggyel, így egy argentin időkérést követően 79-76-ról feszültek neki a csapatok az utolsó öt percnek. Ezt természetesen hármassal nyitotta Mata, de két perccel a vége előtt Alapag ismét beköszönt – mindkét dobógép ötödik tripláját süllyesztette el – és egy pontra csökkent a különbség. Az utolsó percbe érve Nocioni elrontott egy büntetőt, így  Fülöp-szigeteki válogatottnak megmaradt a győzelmi esélye, de tizenkét másodperccel a vége előtt William ellépte, Nocioni pedig ezúttal nem hibázott, így végül Argentína nyerte a dobópárbajt.

A dél-amerikaiak 15 hármast süllyesztettek el 39%-kal, De Campóék 13-at 48%-kal, iszonyatos formában lőttek a felek ezen az estén – viszont Blatche-ék kétszer annyi labdát adtak el, ez pedig döntőnek bizonyult.

Argentína legjobb dobói: Scola 19, Mata 17/15, Laprovittola-Herrmann 10/6.
Fülöp-szigetek legjobb dobói: De Campo 18/12, Alapag 15/15, Blatche 14.

 

Horvátország (2-1)- Szenegál (2-1) 75-77

A horvátoknál két játékos pályára lépése volt kérdéses: Lafayette rosszul esett az előző meccsen, Dario Saric-nak pedig hat foga bánt egy Nocioni-könyököst. Végül mindketten ott voltak a kezdőcsapatban, és az első percek Saric-ról szóltak: labdát szerzett, gólpasszokat adott, zsákolt, ziccert és tempót dobott, ennek köszönhetően 13-6-ra vezettek a horvátok. Ekkor azonban valami megtört, 7-0-s futással egyenlített ki a Gorgui Dieng és Mouhammad Faye húzta szenegáli csapat. Saric még egyszer visszavette a vezetést az övéinek, de a negyed vége az afrikaiaké volt, két pontos fórt szereztek. 

A második negyed is Diengékről szólt, 6-0-val nyitottak, a Minnesota Timberwolves cserecentere kiválóan fogta össze a védekezésüket, és támadásban jeleskedett. Ezzel nem tudott mit kezdeni az eléggé fáradtan mozgó horvát gárda; bár Bogdanovic és Ukic villanásaival 29-31-re visszakapaszkodtak, az egyébként is rosszul játszó Simon technikaija megzavarta őket. A terheket szépen megosztó Szenegál ellenben ismét jól zárta le a játékrészt, és kilenc ponttal vezettek a nagyszünetben. 

A harmadik negyedre egy láthatóan feltüzelt horvát csapat jött ki, a szenegáliak szűk három percig nem tudtak kosarat dobni, Saric-ék viszont feljöttek öt pontra. Ndoye hármasa csak a horvátok lelassítására volt elég, akik apró lépésekkel jöttek felfelé, és 45-46-nál majdnem utol is érték ellenfelüket – de csak majdnem. Dieng ismét magára talált, majd Dalmeida harmadik tripláját is értékesítette, így hét pontnyi afrikai előny megmaradt az utolsó negyedre. 

Az addig pont nélkül álló triplaspecialista, Rudez hármasa vezette fel az utolsó 10 percet, de Faye 2+1-es akcióval válaszolt. Ezt követően bedeszkázták a gyűrűket mindkét oldalon, végül Bogdanovic dobott be egy büntetőt – a horvátok pedig nagy hajrát indítottak a fordításért, Zoric és Tomic pontjaival feljöttek 60-64-re. Saric támadófaultot harcolt ki Diengen (a szenegálinak ez volt harmadik), majd össze is szólalkozott a két játékos, amit páros technikaival jutalmaztak a játékvezetők. Ezekben a kritikus percekben a center Tomic higgadt volt, jó büntetőivel (összesen 14-szer próbálkozhatott a vonalról) tovább közeledtek déli szomszédaink, majd Bogdanovic percei következtek, hét pontot termelt be. 69-70-nél megint csak egy pontra voltak a horvátok, de a végül 27 pontig és 8 pattanóig jutó Dieng ismét kritikus pillanatban dobott könnyű kosarat. Az utolsó percben hiába akadt be Lafayette hármasa, a többi támadást elrontották a horvátok, Rudez utolsó másodperces triplája már nem számított - a szenegáliak a végén higgadt büntetőzésükkel óriási győzelmet könyvelhettek el. 

Horvátország legjobb dobói: Bogdanovic 15/3, Saric 15, Tomic 14.
Szenegál legjobb dobói: Dieng 27, Dalmeida 15/9, Faye 11/3.

 

A B-csoport jelenlegi állása:

1. Görögország 3/0 (+46)
2. Argentína 2/1 (+22)
3. Horvátország 2/1 (+6)
4. Szenegál 2/1 (-14)
5. Fülöp-szigetek 0/3 (-19)
6. Puerto Rico 0/3 (-41)

A többi csoport eredményeit ezen a linken, a különböző csoportoknál megtaláljátok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus