Teddy Gipson az Olaj új légiósa

A Szolnoki Olaj KK legújabb légiósa Teddy Gipson.

A klub sajtóközleménye:

"A Szolnoki Olaj KK szerződést kötött Sergerio „Teddy” Gipsonnal. A 193 cm magas játékos -  aki tavaly az Igokea tagja volt - az orvosi vizsgálatok elvégzése után kapcsolódhat be a csapat munkájába. Amennyiben a játékengedélye megérkezik, úgy a szerdai, VEF Riga elleni Eurocup mérkőzésen már pályára léphet.

Szolnoki Olaj KK

2014. november 23."

A 34 esztendős, rutinos, mindkét hátvédposzton bevethető kosaras 2002-ig az Arkansas egyetemre járt, utána pedig nem kelt el a drafton. Profi karrierjét 2003-ban kezdte. Három évet lehúzott a holland első osztályban, ahol egy bajnoki címet szerzett a MyGuide Amsterdamnál. 2005/06-ban a német bajnokságban játszott, de ezt követően két évre visszatért a holland fővárosba, ahol még két holland bajnokságot begyűjtött.

2009-ben váltott, a francia első osztályú Pau Orthezhez szerződött, ahol három esztendőt töltött. Innen ismerős lehet az Olaj-drukkerek számára is, hiszen 2011/12-ben egy EuroChallenge-csoportban volt a két együttes. Gipson a Tiszaligetben 21/6-tal, Franciaországban pedig 20/6-tal zárt - mindkétszer az ellenfél legjobbja volt, de mindkétszer az Olaj nyert.

Ez a szezonja olyan jól sikerült, hogy a németek euroligás gárdája, a Brose Baskets Bamberg vitte el, itt töltötte a 2012/13-as idény első részét, majd februárban távozott, miután nem volt elégedett csapatban betöltött szerepével. A francia Limoges igazolta le, tavaly novemberben pedig az Igokeához szerződött, ahol megint találkozott a szolnokiakkal: 11/9-cel zárt Boszniában, Szolnokon viszont nem játszott.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus