Bajnokok Ligája, 1. forduló - A Partizan dudaszóra nyert

Kedden és szerdán lejátszották a Bajnokok Ligája első csoportkörének első fordulóját - a Partizan dudaszóra dobott kosárral nyert a Szolnok csoportjában, az ex-szolnoki Florence 22 pontja ellenére sem tudott győzni a Zielona Gora, Ryan Pearson 20 pontja győzelmet ért a Le Mans-nak, Cole Dickersonék is sikeresen mutatkoztak be, és voltak további izgalmas derbik, köztük egy háromhosszabbításos összecsapás is.

Az E csoporttal kezdjük, hiszen ebben szerepel a Szolnoki Olaj KK, amely mint ismert, 92-49-re kikapott az AEK Athén otthonában. A nyolcas többi találkozóján a Besiktas gyakorlatilag végig vezetve nyert a Charleroi otthonában (75-92), a harmadik negyed közepétől kezdve elég nagy különbség volt a törökök javára az eddig ebben a szezonban bombaformában kosarazó Vladimir Stimac (19 pont, 11 pattanó, 31 VAL) vezetésével. A Dinamo Sassari is jól kezdett a Stelmet Zielona Gora ellen, de az egész második félidő nagyon szoros volt, és inkább a lengyelek álltak jobban - végül 74-70-re nyert a házigazda olasz együttes. A Zielona Gora legjobbja az egykori szolnoki James Florence volt (22 pont, 20 VAL).

A negyedik meccsen hullámzó első félidő után a Partizan gyakorlatilag végig előnyben volt a második 20 perc során, kivéve a végjátékot, ahol a Ludwigsburgnak sikerült fordítani. Jött azonban a Ratkovic-Bircsevics duó - már 61-60-nál is az ő összjátékuk hozott triplát a szerbeknek, majd a németek a végén kihagytak egy fontos büntetőt 64-63-nál, Hatcher betört, Ratkovica (10 pont, 5 gólpassz) nem dobta el a triplát, inkább egy dobócsel után Bircsevicsnek (15 pont, 5 pattanó) játszotta be a labdát, aki az utolsó másodperces sima ziccerével hozta a meccset a Partizannak 65-64-re.

Az A-csoportban elég sima találkozókat játszottak. A Banvit a negyedik negyedben döntötte el az Ironi Nahariya elleni idegenbeli meccsét (70-83). Az Arisz csak 62-54-re győzött a szlovén Helios otthonában, de kérdés nem volt afelől a második félidőben, hogy ők hagyják el győztesen a parkettet, végig magabiztosan vezettek. A Bakken Bears a félidőben még 6 ponttal vezetett hazai pályán a CEZ Nymburk ellen, aztán a csehek a második félidőben hengereltek Bryon Allen (25 pont) vezetésével (57-75). A Monaco pedig kategóriákkal jobban játszott, mint a Frankfurt, minden negyedet megnyertek a franciák német riválisukkal szemben (65-47).

A B-csoportban a tavaly Fehérváron játszó Ryan Pearson 20 ponttal és 5 pattanóval a Le Mans legponterősebb és egyik leghasznosabb játékosa volt, csapata kiütötte az olasz Veneziát (68-49). A Pinar Karsiyaka végig magabiztosan tartotta előnyét Nagyváradon, 13 ponttal győztek végül a törökök (56-69). Az izraeli Maccabi Rand Media 8 ponttal elvesztette az első negyedet Finnországban, a Kataja Basket otthonában, de a középső két felvonást összesen 21 ponttal hozták, és bár a negyedik negyedben többször is feljött rájuk három pontra a vendéglátó, végül győztek (64-72). A csoport legjobb meccsét az ukrán Himik és az orosz Avtodor Szaratov vívták - utóbbiak gyakorlatilag a feldobástól kezdve vezettek, a félidőben 11 ponttal, de a hazaiak többször is megközelítették őket egyetlen pontra az utolsó percben. Egyenlíteni vagy fordítani nem sikerült a Himiknek, győzött az Avtodor (77-80).

A C-jelű nyolcasban borzasztóan jó mérkőzéseket játszottak egymással. A Neptunas 67-65-re győzött a Muratbey USAK Sportif otthonában a dupla-duplázó Larry Drew (17 pont, 10 gólpassz) vezetésével, de a végjátékban végig látótávolságon kívül tartották ellenfelüket. A Ventspils és az EWE Baskets Oldenburg meccsén gyakorlatilag nem volt 4-5 pontnál nagyobb különbség sosem - a meccs legjobbja, Chris Kramer (18 pont, 10 gólpassz, 5 pattanó, 28 VAL) kihagyta a potenciális meccsnyerőt, de Rickey Paulding támadópattanó utáni dudaszós duplájával így is győztek a vendég németek (76-77). A Varese a 29 pontos Aleksza Avramovics vezetésével tartotta a lépést a francia bajnok ASVEL-lel, de a szerbet leblokkolták a végén, 0.6 másodperccel a vége előtt viszont Kristjan Kangur triplájával fordítottak és nyertek a vendéglátók (83-82). A Rosa Radom és a PAOK pedig háromhosszabbításos összecsapást játszottak, amelyet a lengyelek behúztak végül 93-85-re.

A D-csoportban a Sidigas Avellino Joe Ragland (25 pont) és Levi Randolph (21 pont, 28 VAL) vezetésével, a harmadik negyed elejétől kezdve tartotta magabiztos előnyét a Mega Leks otthonában (70-84). A litván Juventus Utena magának tette szorossá a SIG Strasbourg elleni találkozót a negyedik negyed elejére, de végül 91-84-re győztek a végjátékban nagyot játszó Sirutaviciusnak (25 pont) köszönhetően. A spanyol bajnokságban hibátlanul álló Tenerifének nem okozott gondot a Cibona még Horvátországban sem, kategóriakülönbség volt a két fél között (57-85). A belga Telenet Ooestende pedig a mérkőzés nagy részében vezetett a Mornar Bar otthonában, de a győztes duplát 1:07-tel a vége előtt a hazaiak dobták, így a montenegrói alakulat sikeres bemutatkozáson van túl a BL-ben - Cole Dickerson a vendéglátónál 4 pontig, 1 pattanóig és 1 VAL-ig jutott.

Eredmények a Bajnokok Ligája első csoportkörének 1. fordulójából

A csoport

Ironi Nahariya - Banvit  70-83
Helios Suns - Arisz  54-62
Bakken Bears - CEZ Nymburk  57-75
AS Monaco - Fraport Skyliners Frankfurt  65-47

B csoport

CSM CSU Oradea - Pinar Karsiyaka  56-69
Kataja Basket - Maccabi Rand Media  64-72
Le Mans Sarthe Basket - Umana Reyer Venezia  68-49
Himik Juzsnyij - Avtodor Szaratov  77-80

C csoport

Muratbey Usak Sportif - Neptunas Klaipeda  65-67
Ventspils - EWE Baskets Oldenburg  76-77
Rosa Radom - PAOK  93-85 három hosszabbítás után
Openjobmetis Varese - ASVEL Lyon-Villeurbanne  83-82

D csoport

Mega Leksz - Sidigas Avellino  70-84
Juventus Utena - SIG Strasbourg  91-84
Cibona - Iberostar Tenerife  57-85
Mornar Bar - Telenet Oostende  74-72

E csoport

AEK Athén - Szolnoki Olaj KK  92-49
Proximus Spirou Charleroi - Besiktas Sompo Japan  75-92
Banco di Sargedna Sassari - Stelmet Zielona Gora  74-70
MHP Riesen Ludwigsburg - Partizan  64-65

Foto, Slide - basketballcl.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus