Euroliga: Doncic remekelt, de az Olympiakosz örülhetett

Luka Doncic hiába tündökölt ismét, a végén ő is hibázott, így a Printezisz által vezetett Olympiakosz egy ponttal nyerni tudott Madridban. A játéknap másik rangadóján is idegenbeli siker született, a Himki egy feszült hangulatú derbit nyert meg a Zalgiris vendégeként. A Fener Vesely extrájával kényelmes győzelmet aratott, a Zvezda pedig túldobta a Milanót.

Alapszakasz, 22. forduló

Fenerbahce Dogus (török, 15-7) – Brose Bamberg (német, 8-14) 77-69

Az óriási extrát nyújtó, karriercsúcsot jelentő 36 indexpontig jutó Jan Vesely (26 pont, 11 lepattanó, 12/9 mezőnyből, 10/8 büntető) által inspirált Fenerbahce gond nélkül hozta a Bamberg elleni fellépését, az elmúlt hetek izgalmas rangadói és a legutóbbi nagy pireuszi vereség után rá is fért egy ilyen meccs végre a címvédőre. A Fener védekezése már a meccs elejétől kiválóan működött, sikerült megakadályozniuk a törököknek, hogy a németek ritmust fogjanak, kollektívan nagyon stabilak voltak a sárga-kék mezesek, Vesely pedig folyamatosan hozott valami pluszt a játékukba. Így a harmadik negyed derekán, 52-35-nél kialakult a meccsen a legnagyobb különbség, a hátralévő időben pedig a 18 pontjából 13-at szerző Dejan Musli (18 pont, 8 lepattanó, 9/7 mezőnyből) volt az, aki úgy-ahogy látótávolságon belül tartotta a Bamberget, ám 8 pontnál közelebb így sem tudtak férkőzni a vendégek, ez csak a korrekt végeredmény eléréséhez volt elég számukra.

A Fenerbahce legjobb dobói: Vesely 26, Gudurics 10/3
A Bamberg legjobb dobói: Musli 18, Hackett 11/3, Hickman 10/6

 

Zalgiris Kaunas (litván, 13-9) – Himki Moszkva (orosz, 13-9) 74-84

Nagyon értékes győzelmet aratott a Himki Moszkva a Zalgiris otthonában, amivel az oroszok nemcsak beérték a litvánokat (és a Real Madridot) az ötödik helyen, hanem egymás elleniben is jobbak lettek náluk és innentől szinte bármi elképzelhető a számukra, akár az is, hogy pályaelőnyük legyen a rájátszásban. Pedig nem így indult a mérkőzés, a Kevin Pangos (13/6 pont, 6 lepattanó) által dirigált Zalgiris abszolút uralta a mérkőzést, minden működött ekkor náluk és így 37-23-as vezetésre tettek szert. Ekkor azonban mintegy varázsütésre a Himki védekezése is összeállt, ami megadta a ritmust számukra támadásban is, így egy hatalmas, 20-1-es rohammal még a félidő előtt fordítani tudott a vendégcsapat (38-43). A nagyszünet után aztán már nem tudott újra lángra kapni a Zalgiris támadójátéka, a Himkiben pedig az első félidőben már 16 pontnál tartó Alexej Shvedtől (20/12 pont, 4 gólpassz) Anthony Gill (20/9 pont, 4 lepattanó) vette át a stafétát, Tyler Honeycutt (17/9 pont, 4 labdaszerzés, 4 lepattanó, 3 gólpassz, 2 blokk) pedig ismét az egész pályát bejátszotta, így az ő főszereplésükkel végig egálon tartották magukat a moszkvaiak.

Minden adott volt tehát egy parádés végjátékhoz, ám ez sajnos nem jött létre, hiszen a szezon leglassabb utolsó öt percét játszották le a csapatok, ami ténylegesen közel fél óráig tartott. Rengeteg fault, büntető és időkérés jellemezte ezt az időszakot, a legrosszabb viszont az volt, hogy a játékvezetők kezéből kicsúszott a meccs, bizonytalanok lettek az ítéleteikben, sokat videózások, és mindkét fél folyamatosan reklamált. Ebben a felfokozott hangulatban aztán a Himki tudott előbb megnyugodni, akik 73-76-nál egy gyönyörűen kivitelezett zóna elleni figurából Honeycutt révén dobtak egy triplát az utolsó perc elején. Ez pedig döntőnek bizonyult, így véget ért a Zalgiris hétmeccses hazai veretlenségi szériája.

A Zalgiris legjobb dobói: Davies 15, Pangos, Toupane 13/3-13/6, Jankunas 11/3
A Himki Moszkva legjobb dobói: Shved 20/12, Gill 20/9, Honeycutt 17/9

 

Crvena Zvezda mts (szerb, 9-13) – AX Armani Exchange Milano (olasz, 7-15) 100-89

Ahogy azt vártuk is, egy roppant közönségszórakoztató meccset játszott egymással a Crvena Zvezda és a Milano, amit az ismét varázslatos atmoszférát teremtő szerb szurkolók legnagyobb örömére a hazaiak nyertek meg. Nem volt olyan negyed a találkozón, amelyikben ne érte volna el mindkét csapat a 20 dobott pontot, ám ezek mindegyikét a Zvezda nyerte meg, így pedig nem férhetett kétség a győzelmükhöz sem. A belgrádiak egy 12-0-s második negyedbeli futással vették át a meccs irányítását, innentől kezdve pedig főleg a 14 támadólepattanójuknak köszönhetően nem is engedték már közel magukhoz ellenfelüket. A Zvezda mindemellett roppant kiegyensúlyozott támadójátékot is nyújtott, hiszen hat játékosuk jutott el legalább 10 pontig, akik közül Mathias Lessort (15 pont, 10 lepattanó) dupla-duplázott, Taylor Rochestie (14/6 pont, 9 gólpassz) szintén nagyon közel volt ugyanehhez, Sztefan Jankovics (15/3 pont, 4 lepattanó) pedig a nem túl hosszú Euroliga-karrierje legjobb meccsét játszotta. A Milano legeredményesebbje ezúttal Mindaugas Kuzminskas (17/9 pont), legjobbja pedig Jordan Theodore (13/3 pont, 8 gólpassz, 6/5 mezőnyből) volt.

A Crvena Zvezda legjobb dobói: Lessort 15, Jankovics 15/3, Rochestie 14/6, Omic 11, Feldeine 10/6, Dangubics 10
A Milano legjobb dobói: Kuminskas 17/9, Goudelock 15/3, Theodore 13/3, Micov 11/3, Bertans 10/6

 

Real Madrid (spanyol, 13-9) – Olympiakosz (görög, 15-7) 79-80

Nem okozott csalódást a Real Madrid és az Olympiakosz találkozója, a két Final Four aspiráns csapat olyan rangadót játszott egymással, ami a közös múltjukhoz és jelenükhöz illik. Az utolsó másodpercig nyílt volt a találkozó, aminek a végén a múlt héten a Fenerbahcét is megverő pireusziak örülhettek, még úgy is, hogy vezérük, Vaszilisz Szpanulisz 0 ponttal és 5 eladott labdával zárt. Ez pedig azt jelenti az Olympiakosz számára, hogy a török és a spanyol sztárcsapatot is oda-vissza verték, azaz mindenféle körbeverésből vagy holtversenyből ők jönnek ki győztesen velük szemben, ami jelentősen felturbózta esélyeiket a második hely megkaparintására. A görögök jó ritmusban kapták el a meccs rajtját, felvették a Real fordulatszámát és tartották velük a lépést az első negyedben (20-21). A folytatásban a vendégek nagyon jól ölték a Real játékát, és folyamatosan betalálgattak kintről is, így állandósult a vezetésük a félidőig (39-45). Fordulás után aztán Luka Doncic (27/3 pont, 3 gólpassz) is rákapcsolt, vezetésével pedig a madridiak sokszor kiegyenlítettek, de az Olympiakoszból ekkor valaki mindig betalált, így továbbra is a vendégeknél maradt az előny.

A negyedik negyedben érkezett meg a Real számára a várva várt áttörés, helyére került a spanyolok védekezése, ami csak 2 pontot engedélyezett öt perc alatt a görögöknek, Fabien Causeur (8 pont) és a szintén remeklő Trey Thompkins (20/15 pont, 5 lepattanó, 6/5 tripla) kosaraival pedig a meccsen először el tudott húzni egy kicsit a házigazda. 73-67-nél aztán az ismét tanárian játszó Jorgosz Printezisz (21/6 pont, 6 lepattanó) egy 2+1-es játékkal hűtötte a kedélyeket, majd következett egy kulcsjelenet, hiszen Felipe Reyes (7/3 pont, 4 lepattanó) a javára megítélt sportszerűtlen hibából egy büntetőt sem dobott be, majd mérgében belerúgott a labdába, amiért technikai lett a jutalma. Janis Strelnieks (11/3 pont, 7 gólpassz) nem hibázott a vonalról, majd Printezisz vert be egy nagy hármast, így a Real másodpercek leforgása alatt ötpontos vezetés plusz labdabirtoklás helyett egypontos hátrányba került. Ez sorsfordító momentum volt, a spanyolok innentől kezdve nem tudták visszaszerezni a negyed elején megtalált ritmusukat. Minden az Olympiakosznak kedvezett innentől, ők érezték sokkal komfortosabban magukat ebben a meccsszituációban, és Szpanulisz „hiányában” Strelnieks lépett elő nyerőemberré közülük a hajrában. A lett egy nehéz közelivel juttatta előnybe csapatát (78-79), majd Doncic nem először hibázott a büntetővonalról, így Strelniekstől is elég volt az egy jó büntető. Az ellentámadást ugyanis nagyszerűen védte ki az Olympiakosz, Doncic nem jutott dobóhelyzethez, az elpasszolt labdája után pedig Printezisz ledarálta ugyan Campazzót, ám az eset hajszál híján a dudaszó után történt, így egy rövid videózás után jött az ítélet, miszerint a pireusziak nyerték a rangadót.

A Real Madrid legjobb dobói: Doncic 27/3, Thompkins 20/15
Az Olympiakosz legjobb dobói: Printezisz 21/6, Wiltjer 12/9, Strelnieks 11/3

 

A forduló korábbi eredményei (ezekről ITT olvashattok):
Maccabi FOX Tel-Aviv – FC Barcelona Lassa 94-82
Panathinaikosz Superfoods – Baskonia Vitoria Gasteiz 80-76
Valencia Basket – CSZKA Moszkva 103-99
Unicaja Malaga – Anadolu Efes 81-68

 

A bajnokság állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus