Euroliga: Hangáék ma a Maccabinál, még Pesics nélkül

A már csak a matematikában bízó Barcelona a hétfői edzőváltás után már Alonso, de még Pesics nélkül lép pályára a szintén hektikus Maccabi vendégeként. A CSZKA De Colo korábbi csapata otthonában készül újabb győzelemre, a Pana lehet, hogy az utolsó Euroliga-meccsén fogadja a Bamberget, illetve lesz még egy Malaga-Efes összecsapás is.

Alapszakasz, 22. forduló

Maccabi FOX Tel-Aviv (izraeli, 11-10) – FC Barcelona Lassa (spanyol, 7-14) (20.05, TV: DIGI Sport 2, ÉLŐ)

A hétvégén újabb negatív szenzációról kellett beszámolnunk a Barcelonával kapcsolatban, hiszen most éppen Hanga Ádám és Sito Alonso tavalyi csapata, a Baskonia a 31-7-re megnyert első negyedére alapozva csinált bohócot a katalánokból. Alonso mesternek így már nem lehetett maradása, a Barca vezetői megtették a szükséges, ám nem biztos, hogy a leginkább előre vivő lépést és kirúgták a vezetőedzőt. A hírek szerint Szvetiszlav Pesics lesz Alonso utódja, de egyelőre még a B-csapat edzője irányítja Hangáékat. Így kell most Tel-Avivba utazniuk a playoffal kapcsolatban már csak matematikai esélyekkel bíró gránátvörös-kékeknek, az éppen a nyolcadik helyen álló Maccabihoz. Az izraeliekkel szemben egyébként jól megy a Barcának, a legutóbbi négy egymás elleni találkozójukat ők nyerték, és bízhatnak abban, hogy a hozzájuk hasonlóan extrém módon hektikus Maccabi sem a szebbik arcát mutatja ma. A vendéglátók a legutóbbi hét meccsükből haton legalább 88 pontot kaptak, igaz ezeken átlagoltak is 85,7 egységet, így egy nagy intenzitású összecsapásra számíthatunk.

Panathinaikosz Superfoods (görög, 13-8) – Baskonia Vitoria Gasteiz (spanyol, 10-11) (20.15)

Nem éppen ideális hangulatban készülhet a Panathinaikosz a Baskonia elleni fontos mérkőzésére, hiszen a Zöldek a múlt héten Bambergben futottak bele egy nagy pofonba (95-74), közben pedig a mindenható (vagy legalábbis önmagát annak képzelő) tulajdonosuk, Dimitrisz Jannakopulosz körül is forr a levegő. A Pana mecénása ugyanis a Fener-szurkolókkal szemben végzett ámokfutást minősíthetetlen stílusban az Instagram fiókján, amiért az Euroliga 12 hónapos eltiltással büntette, ezt követően pedig szavazást rendelt el a szurkolók között a csapat Euroligában maradásáról. Ha a szimpatizánsok a folytatás mellett döntenek, akkor Jannakopulosz elhagyja a klubot, ha viszont nem, akkor akár ez a mai lehet a Pana utolsó meccse a sorozatban. Calatheséknek tehát ezeken az eseményeken kellene túllendülniük, hiszen egy olyan meccs vár rájuk este, ahol csak nekik van veszítenivalójuk. A győzelem ugyanis elvárás velük szemben, egy esetleges vereséggel pedig egy újabb lépésnyi hátrányba kerülnének nagy riválisaikkal szemben. A rájátszásra hajtó Baskonia ezzel szemben nyugodtan készülhet erre az összecsapásra, a formájukkal nincs különösebb gond, a hétvégén a Barca kiütése pedig további önbizalmat adhatott nekik az alapszakasz hajrájához közeledve.

Valencia Basket (spanyol, 7-14) – CSZKA Moszkva (orosz, 17-4) (20.30)

A Valencia-CSZKA Moszkva mérkőzés legnagyobb sztorija természetesen Nando De Colo visszatéréséhez kapcsolódik, hiszen az időközben extraklasszissá vált francia a spanyol csapatnál töltött három szezonjával kezdte meg az azóta is tündöklő nemzetközi karrierjét, és most először tér vissza ellenfélként korábbi sikerei színhelyére. A meccs esélyese természetesen a zsinórban hatodik győzelmére készülő CSZKA, akik sziklaszilárdan állnak a tabella élén és a múlt héten a Real Madrid ellen arattak jelzésértékű győzelmet. A Valencia úgy tűnik, hogy kezd végleg lemorzsolódni, a félcsapatnyi sérültet (köztük mind a négy irányítójukat) már nem bírja el a Vidorreta-csapat, akik a múlt héten a ligautolsó Efestől is simán kikaptak. Igaz a sérülésekkel a CSZKA is bajban lehet center poszton, hiszen a védekezés két bástyája, Kyle Hines és Othello Hunter is kiesett több meccsre vádli- illetve térdproblémák miatt. Ettől függetlenül a favoritok nyilván ugyanúgy ők a mai meccsen, de így Erick Green mellett Tibor Pleiss is komoly károkat okozhat a CSZKA védelmében.

Unicaja Malaga (spanyol, 8-13) – Anadolu Efes (török, 6-15) (20.45, TV: DIGI Sport 3, ÉLŐ)

A Malaga az elmúlt hetekben sorra futott bele a balszerencsésebbnél balszerencsésebb vereségekbe, hiszen a legutóbbi két meccsüket egyaránt a dudaszó pillanatában veszítették el, és így összességében a legutóbbi hat fellépésükön ötször kikaptak. Pedig könnyen állhatnának ugyanúgy, mint előttük a Baskonia vagy a Maccabi, ezzel szemben lényegében már nekik is csak matematikai sanszuk maradt a playoffra, a realitás nem azt mutatja, hogy a Malaga is ott lesz a negyeddöntőben. Ahhoz, hogy legalább még számolgathassanak az andalúzok, ma mindenképpen nyerniük kellene az utolsó helyen álló Efes ellen. A törökök azonban felszabadultan játszhatnak, az ő vállukat már semmilyen teher nem nyomja, és ebből például a múlt héten is egy egészen remek teljesítmény született a Valencia ellen, amit nyilván ma is szeretnének megismételni.


Élőképes streamek ezen a linken találhatók a mérkőzésekhez!

 

A bajnokság állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus