Euroliga: Hatalmas Real-lépes az első hely felé

Anthony Randoph extrájával idegenben nyert nagy rangadót a Real Madrid a harmadik Olympiakosz ellen, így a madridiak az első helyen maradtak két fordulóval az alapszakasz vége előtt. Biztosan hozta a kötelezőt a címvédő CSZKA Moszkva is, a nyolcadik helyért zajló csata pedig ismét kiéleződni látszik, miután a Crvena Zvezda mindössze 54 pontot dobva kikapott Barcelonában, a Darüssafaka viszont legyőzte a Galatát az isztambuli derbin.

Alapszakasz, 28. forduló

UNICS Kazany (orosz, 7-21) – CSZKA Moszkva (orosz, 21-7) 74-85

Ahogy szerdán a Darüssafaka ellen, úgy most Kazanyban is egészen pazarul játszottak a CSZKA Moszkva sztárhátvédjei, azaz Nando De Colo (22/9 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz) és az ismét dupla-duplázó Milos Teodoszics (12/6 pont, 12 gólpassz), ez pedig sok jót sosem jelent az ellenfeleknek. Nem is maradt el most sem a címvédő győzelme, akik különösebb gond nélkül, végig vezetve hozták a honfitársaik elleni fellépésüket, aminek köszönhetően továbbra is ott vannak a Reallal holtversenyben az élen. Ami a másik oldalt illeti, a Kazanynak ez volt már zsinórban a tizenegyedik veresége, ám ennél a meccsnél többet is vesztettek ezúttal, hiszen kiváló irányítójukat, Quino Colomot úgy kellett letámogatni a pályáról bokasérülése miatt a második negyedben. Ez a mérkőzés a tavalyi és az idei pontkirály, azaz De Colo és Keith Langford (17/6 pont, 4 gólpassz) párharca is volt egyben, és ahogy a meccset, úgy ezt a különcsatát is a vendégek nyerték. A CSZKA egyébként egy 9-0-s rohanásnak köszönhetően 19-7-es előnybe került már az első negyedben, és innentől kezdve kényelmesen őrizték hol növekvő, hol csökkenő magabiztos előnyüket egészen a lefújás pillanatáig.

A Kazany legjobb dobói: Langford 17/6, Ponkrashov 16/6, Parakhoszki 14
A CSZKA Moszkva legjobb dobói: De Colo 22/9, Teodoszics 12/6

 

Darüssafaka Dogus (török, 14-14) – Galatasaray Odeabank (török, 10-18) 73-67

A harmadik negyedben mutatott jó játékának köszönhetően a Darüssafaka behúzta a Galatasaray ellen az életben maradást jelentő győzelmet. Az isztambuli zöldek aztán jól is szurkoltak az este hátralévő részében a Barcelonának, így továbbra is győzelmi kényszerben játszanak majd ugyan, ám egyáltalán nem lehetetlen a helyzetük és elcsíphetik még a nyolcadik, utolsó rájátszás-helyet. Ezt a meccset a Galata kezdte jobban, és félidőben is a Vladimir Micov (17/3 pont, 5 lepattanó) által vezérelt vendégeknél volt még az előny (37-39). Fordulás után aztán nagyon beerősített a hátvédjei által húzott Darüssafaka, egy 19-5-ös rohammal növelték 10 pont fölé a vezetésüket, amit már nem tudott megfordítani a Galata. Brad Wanamaker (22/9 pont, 6 lepattanó) két viszonylag gyengébb meccse után ismét remekül játszott és volt a Dogus legjobbja, de mellette még Will Clyburnt (15 pont, 9 lepattanó, 3 lepattanó) és Scottie Wilbekint (13/9 pont, 3 gólpassz) sem nagyon tudták tartani a bordó-sárgák.

A Darüssafaka legjobb dobói: Wanamaker 22/9, Clyburn 15, Wilbekin 13/9
A Galatasaray legjobb dobói: Micov 17/3, Daye 11/9

 

Olympiakosz (görög, 19-9) – Real Madrid (spanyol, 21-7) 73-79

A Real Madrid ki tudta használni Jorgosz Printezisz hiányát, és azt, hogy Vaszilisz Szpanulisz (9/6 pont, 4 lepattanó, 3 gólpassz) szintén betegen vállalta a játékot az Olympiakoszban, így a királyiak idegenben is behúzták ezt a nagy rangadót, és óriási lépést tettek az alapszakasz megnyerése felé. A spanyolok sorsa így ugyanis teljes mértékben a kezükben maradt, és ha a hátralévő két hazai meccsüket (Fener, Efes) megnyerik, úgy ők végeznek majd az élen. A görögöknek viszont maradt a harmadik hely, így ők már azt figyelhetik, hogy ki végez majd a hatodik pozícióban és lesz az ellenfelük a rájátszásban.

Ahogy azt remélni lehetett, a két sztárcsapat egy végig nagyon kemény, szoros meccset játszott egymással, ahol egyikük sem vezetett kétszámjegyű különbséggel. A negyedik negyed aztán már a Realé volt, akkor már végig a vendégek kezében volt az irányítás. Sergio Llull (21/6 pont, 5 gólpassz) és most mellette elsősorban inkább Anthony Randolph (21/3 pont, 5 lepattanó, 4 blokk, 10/8 mezőnyből) ugyanis olyan extrát tettek hozzá a madridiak játékához, ami a másik oldalon nem volt meg az Olympiakosznál. A görögök játékosai közül egyedül Nikola Milutionov (18 pont, 4 lepattanó) tudott önmagához képest kiemelkedőt nyújtani, a szerb center remekül élt az adódó lehetőséggel, ami Szferopulosz mester és Khem Birch összezördülése miatt adódott számára. A mérkőzés krónikájához tartozik még, hogy az utolsó percben Matt Lojeski komolynak tűnő sérülést szenvedett, de amitől legjobban tartottak a görögök, az Achilles-szakadást szerencsére elkerülte az egyik legfontosabb játékosuk.

Az Olympiakosz legjobb dobói: Milutinov 18, Papanikolau 11/3, Agravanisz 10/3
A Real Madrid legjobb dobói: Randolph 21/3, Llull 21/6, Hunter 10

 

FC Barcelona Lassa (spanyol, 11-17) – Crvena Zvezda mts (szerb, 15-13) 67-54

Nem meglepő módon egy roppant gólszegény meccset játszott egymással a liga két legkevesebb pontot dobó csapata, a Barcelona és a Crvena Zvezda, ám a 67-54-es végeredmény még a várakozásokat is jóval alulmúlja. A szerbek számára rosszabb hír, hogy mivel a Darüssafaka nyerni tudott, ezért a playoff-szereplésük még messze nem biztosított, és jó esély van rá, hogy az utolsó fordulóban majd egy ki-ki meccsre utazzanak Törökországba. Ahhoz, hogy ezt elkerüljék nyerniük kellett volna ezen a találkozón, erre azonban nem sok esélyük mutatkozott. A Barca már az első félidőben is előnyben játszott, és mivel fordulás után sem javultak fel a vendégek, így 67 dobott ponttal is kényelmes győzelmet arattak a tét nélkül játszó katalánok. A Zvezda egészen pocsékul dobta a triplákat (29/5, 17%), és egyetlen játékosuk sem érte el a 10 pontos határt, így pedig nem lehet idegenben meccset nyerni az Euroligában. A Barca és a mezőny legjobbja Sztratosz Perperoglu (17/9 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz) volt.

A Barcelona legjobb dobói: Perperoglu 17/9, Koponen 13/9
A Crvena Zvezda legjobb dobói: Jenkins, Mitrovics 8-8, Wolters 8/3

 

A forduló korábbi eredményei (ezekről ITT olvashattok):
Anadolu Efes – Fenerbahce 80-77
Maccabi FOX Tel-Aviv – Zalgiris Kaunas 77-93
EA7 Emporio Armani Milano – Brose Baskets Bamberg 76-84
Baskonia Vitoria Gasteiz – Panathinaikosz Superfoods 63-72

 

A bajnokság állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus