Euroliga: Ma talpra állna a Real, elhúzna a CSZKA

A mai játéknap nagy kérdése, hogy az első meccsen elszenvedett hatalmas pofonból talpra tud-e állni a Real Madrid a Pana ellen, illetve hogy a CSZKA Hines és immár De Colo nélkül is nyerni tud-e újra a Himki ellen.

Negyeddöntő, 2. mérkőzések

CSZKA Moszkva (orosz, 1.) – Himki Moszkva (orosz, 8.) (19.00, TV: DIGI Sport 2, ÉLŐ)

A három győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a CSZKA Moszkva javára

A két moszkvai csapat első mérkőzésének végkimenetele nem okozott meglepetést, a találkozón történtek viszont jó néhány érdekességgel szolgáltak. A CSZKA hiányosságaira ugyanis fény derült, Hines távollétében a védekezés nagyon döcögött főleg a meccs elején, amire jó bizonyíték a Himki első negyedben termelt 34 pontja, ilyet azért ritkán láthatunk az Euroliga rájátszásában. Rodriguezék azonban így is, illetve De Colo első félidei sérülése ellenére is nyerni tudtak végül, ez pedig ismét a rendkívüli erejükről tett tanúbizonyságot. A francia klasszis kiválása viszont okozhat fejtörést nekik a folytatásban, akinek a hírek szerint a teljes rájátszást ki kell hagynia, a talán két legfontosabb láncszemüket, Hinest és De Colót is egyszerre nélkülözni pedig még az ő rendkívül mély keretüket is megviselheti. A Himki szemszögéből nézve nem sok jóval kecsegtetnek ennek az első mérkőzésnek a tanulságai, hiszen szinte a maximumot hozta ki magából a Barcokasz-csapat, nyerniük azonban mégsem sikerült, és nem valószínű, hogy ennél tudnak jobban játszani. Shved mellett ugyanis jött a nem várt extra is Vjalcev részéről, illetve Gillék is nagyon jók voltak a mezőnysorban. Ezt így egyben megismételniük nem lesz egyszerű, pedig mindezek nélkül biztosan nem lesz esélyük még egyszer a győzelemre.

 

Panathinaikosz Superfoods (görög, 4.) – Real Madrid (spanyol, 5.) (20.15, TV: DIGI Sport 2, csúsztatva 21.10-től)

A három győzelemig tartó párharc állása: 1-0 a Panathinaikosz javára

A Panathinaikosz és a Real Madrid első összecsapásán mindenre számítottunk, csak egy végtelenül egyoldalú mérkőzésre nem, pedig éppen ez történt kedden Athénban. A Pana ugyanis lényegében tökéletes meccset játszott, védekezésben és támadásban sem volt gyenge pontjuk a görögöknek. Az előző két playoffban egyaránt söpréssel kizúgó Pana ugyanis most alaposan felszívta magát, Xavi Pascual pedig kiválóan felkészítette csapatát az ellenfélből. Ennek eredményeképp és az OAKA félelmetes hangulatát meglovagolva valósággal nekiestek a Zöldek a madridiaknak, akiket agresszív letámadásukkal teljesen összezavartak és 20-0-s kezdésükkel valósággal megsemmisítettek, majd Calathes zseniális, 16 gólpasszos teljesítményével igazi gálát varázsoltak a folytatásban is. Az első meccs tehát totális Pana-fölényt hozott, ám ez az eredmény pontosan ugyanannyit ér a görögök számára, mintha egyetlen ponttal nyertek volna, az 1-0-s vezetéstől nem lankadhat a figyelmük és a koncentrációjuk a párharc folytatásában sem. Nem árulunk el vele nagy titkot ugyanis, hogy a Real jóval jobb csapat annál, mint amit két napja mutatott, mikor szinte kivétel nélkül mindenki betlizett közülük. Az athéni fanatikusok által keltett elképesztő hangulatra sem voltak felkészülve Doncicék, akin egyébként a szezon során talán először volt látható bizonytalanság és zavarodottság. A Realnál tehát levonhatták a tanulságokat Lasóék, pontosan tudhatják, hogy min kell változtatniuk a mai találkozón, ami után érdeklődve várjuk, hogy milyen meccset kapunk ezúttal a két fellegvártól.

 

Élőképes streamek ezen a linken találhatók a mérkőzésekhez!

 

A rájátszás alakulása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus