Euroliga: Triplazápor Diamantidisz ezredik gólpasszával

Történelmet írt az Euroliga harmadik fordulójában a Pana ikonja, Dimitrisz Diamantidisz, csapata pedig szökőévente látható triplaparádéval köszöntötte karmesterét a Fener elleni rangadón. A Zalgiris nagy bravúrral idegenben verte az Efest, a Kazany rátalált a helyes útra, a Real, a Maccabi és a Zvezda pedig ellenállhatatlan volt. Íme Jaycee Carroll és A.J. Slaughter nagy estéjének, valamint a roppant eseménydús játéknapnak az összefoglalója!

(A mérkőzések statisztikái az eredményekre kattintva elérhetők)

Alapszakasz, 3. forduló

A-csoport

UNICS Kazany (orosz, 1-2) – Dinamo Sassari (olasz, 0-3) 85-62

Egy félidőt bírt a Sassari Kazanyban, a meccs második felében kerek 50 pontot szerezve átfutottak a tatárföldiek vendégeiken, így ők szerezték meg első győzelmüket. Pedig félidőben még vezetett is a Sassari (35-37), fordulás után viszont nagyon elkapták a fonalat az egészen kitűnő csapatvédekezéssel előrukkoló oroszok. D’or Fischeren (14 pont, 9 lepattanó, 7/6 mezőnyből) kívül addig nagyon csendes volt a hazai kezdő, de ekkor Keith Langford és Curtis Jerrells pontjai mellett James White (11/3 pont, 7 lepattanó) és Kosztasz Kajmakoglu (11/3 pont, 8 lepattanó) is hozzá tudott szólni csapatuk 12-0-s rohanásához, amivel megtörték a szárdok ellenállását. A negyedik negyed elején David Logan még próbálta visszahozni a meccsbe csapatát, ekkor viszont egy újabb hazai játékos, Nikosz Ziszisz lépett elő, a görög karmester ezúttal ponterős is volt, ennek köszönhetően pedig 20 fölé nőtt a különbség, eldőlt a meccs.

Sokkal többen nyújtottak jó teljesítményt a Kazanyban, nem az volt a helyzet náluk, mint eddig többször is, hogy míg szinte csak Langford klasszisára építettek, addig a többiek szépen lassan kiestek a ritmusból. Heten szereztek 9 és 14 pont között, a palánk alatt pedig nagy fölényben voltak, a duplákat (43/29, 67% - 34/12, 35%) és a lepattanókat (40-30) is uralták a meccsen.

A Kazany legjobb dobói: Fischer 14, Ziszisz 13/3, Kajmakoglu 11/3, White 11/3, Langford 10, Jerrells 10
A Sassari legjobb dobói: Sanders 18/6, Sosa 13/9, Logan 10/3

 

Anadolu Efes (török, 2-1) – Zalgiris Kaunas (litván, 2-1) 62-65

Elsősorban Edgaras Ulanovas (19/3 pont, 7 lepattanó, 10/7 mezőnyből) hatalmas extrájának köszönhetően nyerni tudott a Zalgiris az indiszponált Efes otthonában, ezzel az idei Euroliga szezon első igazán nagy meglepetését okozva. Dario Saric hiányát alaposan megérezte a statikus, ráadásul kintről katasztrofálisan dobó (11/1 tripla) Efes. Egyedül Nenad Krsztics (22 pont, 5 lepattanó) dicsérhető maximálisan a törököktől, a többiek még a közepes szintet sem nagyon ütötték meg, élen Sztratosz Perperogluval (12/2 mezőnyből) és az ezúttal rossz döntéseket hozó Dontaye Draperrel (9/2 mezőnyből).

A Zalgiris sem nyújtotta legjobbját, nem úgy Ulanovas, akinek talán mindegyik mezőnykosara bravúr kategóriába sorolható. Horgok és félhorgok jobb és bal kézzel, vagy éppen tripla, ezen az estén mindegy volt a fiatal litván játékosnak. Az első félidő végén is villogott Ulanovas, ekkor szerzett 8 pontos előnyt a Zalgiris (26-34) a sokat hibázó csapatok csatájában. Az Efes nem tudott fordítani, pedig a végére elmaradtak a vendégek az extra dobásai, de a törökök nem tudták levetkőzni dekoncentráltságukat, így teljesen megérdemelten nyert a Zalgiris, hatalmas lépést téve ezzel a továbbjutás felé.

Az Efes legjobb dobója: Krsztics 22
A Zalgiris legjobb dobói: Ulanovas 19/3, Milaknis 14/12, Javtokas 12

 

Real Madrid (spanyol, 3-0) – Nyizsnyij Novgorod (orosz, 1-2) 112-83

Jaycee Carroll (32/21 pont, 9/7 tripla) triplaparádéjával a főszerepben ismét régi fényében tündökölt a Real. Igaz az irányítója, Tarence Kinsey nélkül érkező Nyizsnyij Novgorod személyében ideális ellenfelet is kaptak ehhez a királyiak. A találkozó néha jobban hasonlított bemutató mérkőzéshez, mint egy Euroliga tétmeccshez, mindkét csapatnak 70 körüli rádobása volt, ami így együttesen nagyon magas szám.

Már a meccs elején sejteni lehetett, hogy nagy meccse lesz Carrollnak, hiszen ő dobta csapata első kilenc pontját. De ekkor még csak javarészt duplákból volt eredményes az amerikai, a triplazuhatag csak a félidő előtt jött, mintegy 4 perc leforgása alatt 5-ből 5-öt pörkölt be a vonalon túlról. Maga a mérkőzés sok szót nem érdemel, a kimagasló triplázáson (27/14, 51%) túl a Real játékosai remekül járatták a labdát, 33 kosarukat is gólpassz előzött meg, így végül fölényesen nyertek.

A Real Madrid legjobb dobói: Carroll 32/21, Fernandez 14/6, Reyes 12, Llull 10/6
A Nyizsnyij Novgorod legjobb dobói: Rochestie 23/9, Thompkins 16/3

 

B-csoport

ALBA Berlin (német, 0-3) – Maccabi Tel-Aviv (izraeli, 2-1) 69-84

A vártnál sokkal könnyebben nyert a Maccabi Berlinben, a múlt heti (majdnem) bravúr után nem tudott egyenrangú partner lenni az ALBA. Pedig előzetesen egy lehetséges hazai győzelmet is vizionáltunk, ám Devin Smith és Alex Tyus visszatérésével teljesen máshogy néz ki a címvédő rotációja, mint egy hete Moszkvában. Az első félidőben egy 17-0-s rohanással ráduplázott a hazaiakra a Maccabi (20-40), ezzel az öt perces szakasszal pedig el is dőlt a meccs érdemi része. Brian Randle (25/9 pont, 5 lepattanó, 3 blokk, 9/8 mezőnyből) kirobbanó formába lendült az utóbbi hetekben, Jeremy Pargo (15/3 pont, 10 gólpassz) pedig a CSZKA elleni szenvedés után ismét az alfája és omegája volt a Maccabi támadójátékának.

Az ALBA Berlin legjobb dobói: Redding 15/3, Radosevic 13, McLean 12
A Maccabi legjobb dobói: Randle 25/9, Smith 16/6, Pargo 15/3, Tyus 10, Pnini 10/3

 

C-csoport

Panathinaikosz (görög, 2-1) – Fenerbahce Ülker (török, 2-1) 91-73

Rangadónak indult, aztán igazi ünnep lett a Pana számára a Fener elleni összecsapás. Az alaphangot Zseljko Obradovics mester visszatérése adta meg, ki ne tudná, hogy ő volt a Zöldek legutóbbi aranykorszakának egyik fő sikerkovácsa Athénban. Aztán a kezdés után az élő legenda, Dimitrisz Diamantidisz írta be magát az Euroliga történelemkönyvébe, hiszen a mérkőzés legelső támadásában az A.J. Slaughternek kiosztott gólpassza kereken az ezredik volt, soha egyetlen játékos sem érte el korábban ezt a határt a sorozatban (Papalukasz a második, 978-cal), és a közeljövőben biztosan nem is fogja.

Ez a bizonyos gólpassz aztán egy egészen elképesztő sorozat kezdetét jelentette a Pana számára, hiszen nem mindennapi triplaparádé kerekedett a görögök előadásában. Az első félidőt egészen elképesztő, 12/10-es távoli mutatóval zárták a Zöldek, csak A.J. Slaughterrel (23/21 pont, 4 lepattanó, 10/7 tripla) esett meg az a „csúfság”, hogy rontson, de mivel ötöt így is berámolt, alighanem megbocsájtottak neki az OAKA extázisba esett szurkolói. Nemcsak kintről, hanem főleg Esteban Batista (14 pont, 5 lepattanó, 8/6 mezőnyből) révén bentről is teljesen szétszedte a Fenert a Panathinaikosz, az uruguayi játékos az összes pontját az első félidőben szerezte. A félidőig 58 pontig jutottak a görögök, lejátszották a pályáról ellenfelüket, ezen a történelmi estén senki sem tudta volna megállítani őket. Végül Diamantidisz 10 gólpasszal, csapata pedig a 16/14-es részszakasz után 26/18-as triplamutatóval (69%) fejezte be a meccset.

A Panathinaikosz legjobb dobói: Slaughter 23/21, Batista 14, Focisz 13/12
A Fenerbahce legjobb dobói: Bjelica 16, Vesely 13, Bogdanovics 10/6

 

D-csoport

Crvena Zvezda Telekom (szerb, 2-1) – Valencia Basket (spanyol, 0-3) 76-63

Harmadjára is belefutott a késbe a Valencia, semmi esélyük nem volt a spanyoloknak nyerniük a Kombank Arena 16 ezer szerb fanatikus szurkolója előtt. A Galata elleni meccshez hasonlóan ezúttal is egy hosszú perceken át tartó lefagyás végzett a Valenciával. Igaz sok izgulnivalójuk addig sem volt a Zvezda játékosainak, akik szépen lassan, percről percre növelték előnyüket, félidőben már 13 egységgel vezettek (39-26). A nagyszünet után viszont Marjanovics palánk alatti pontjai mellé elkezdtek behullani a piros-fehéreknek a triplák is, így 65-40-nél már kiütéses volt a különbség.

A Crvena Zvezda meccseinél eddig mindig kiemeltük a Marcus Williams (14/6 pont, 8 gólpassz, 4 lepattanó) – Boban Marjanovics (16 pont, 9 lepattanó, 8/6 mezőnyből) párost, és ezúttal sem tehetünk másként, egészen elképesztő ez az irányító-center duó. Williams bármikor képes megnyerni egy meccset csapatának, Marjanovics erőlködés nélkül használja zseniálisan 221 centijét, mellettük pedig a csapat többi tagja is óriásit melózik a meccs mind a 40 percében. A Valenciáról hasonló jókat nem mondhatunk el, ez az új keret eléggé színtelen-szagtalan eddig, főleg, ha ez olyan pocsék kinti dobóformával párosul, mint ma este (23/3, 13%).

A Crvena Zvezda legjobb dobói: Marjanovics 16, Williams 14/6, Blazic 13, Kalinics 12/6, Mitrovics 10
A Valencia legjobb dobói: Buycks 14, Ribas 13/3, Van Rossom 12, Dubljevics 10/3


A csoportok állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus