BSL, elődöntő: Kiütéssel jutott döntőbe a Besiktas

Nem kis meglepetésre a Besiktas idegenben játszva is lesimázta az Efest az elődöntős párharcuk negyedik mérkőzésén. A Szolnok korábbi BL-ellenfele volt, hogy már 37 ponttal is vezetett és készülhet a Fenerbahce elleni döntőre.

Elődöntő, 4. mérkőzés

Anadolu Efes (3.) – Besiktas Sompo Japan (2.) 65-91

Az előző találkozón még egy utolsó másodperces Brown-kosárral életben maradt az Efes a Besiktas ellen, ezúttal viszont a fekete-fehérek minden várakozást felülmúlva idegenben is nagyon simán tudták verni Perasovicékat, így lezárták a párharcot, és készülhetnek a Fenerbahce elleni döntőre. Az Efes egyetlen egyszer, még 2-0-ra vezetett az egész mérkőzésen, innentől aztán már végig a Besiktas kezében volt a találkozó. A vendégek egy 14-0-s rohammal léptek el 16-30-ra, innentől fogva pedig már látótávolságon belülre sem tudott kerülni az Efes. A félidőben 33-52 állt az eredményjelzőn, majd mivel a kék-fehérek mindössze 9 pontot tudtak összekaparni a harmadik negyedben, így a különbség nemhogy csökkent volna, hanem egészen 28 pontosra hízott (42-70). A negyedik negyednek így már lényegében semmi jelentősége nem volt, a Besiktas fölénye viszont már-már megalázó volt, a  legnagyobb vezetése 37 pontos (52-89) volt a vendégeknek. A Besiktasban szinte mindenki remekelt, de elsősorban Michael Roll (22/12 pont, 4 gólpassz) és Vladimir Stimac (18 pont, 12 lepattanó) voltak azok, akik vitték a prímet ezen fantasztikus siker során. Az Efes legeredményesebbje Thomas Heurtel (15/9 pont, 5 gólpassz) volt.

A három győzelemig tartó párharc végeredménye: 3-1 a Besiktas javára.

 

Korábban véget ért párharc:
Fenerbahce (1.) – Darüssafaka Dogus (4.) 3-0

 

A rájátszás alakulása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus