BSL, elődöntők: Az Efes megcsinálta, a Fener (még) nem

Az Efes egy újabb bravúros fordítással sokkolta és kisöpörte a Darüssafakát, a nagyot harcoló Galata viszont egy szoros meccsen életben maradt a Fenerrel szemben.

Elődöntő, 3. mérkőzések

Darüssafaka Dogus (4.) – Anadolu Efes (1.) 83-88

Az első meccshez kísértetiesen hasonlított az Efes és a Darüssafaka harmadik összecsapása, ez a mostani meccs végi nagy leolvadás és Efes-fordítás viszont már végzetes volt a Dogus számára, így söpréssel ért véget ez a többre hivatott párharc. Pedig a Darüssafaka most is szinte végig vezetett a mérkőzésen, ám a végjátékra ismét teljesen szétestek a hazaiak, az Efes pedig könyörtelenül kihasználta a hibáikat és lezárta a párharcot. Ezzel egy egészen elképesztő széria folytatódott tovább, hiszen minden sorozatot figyelembe véve a két csapat legutóbbi 30 egymás elleni meccsét kivétel nélkül az Efes nyerte, ilyenre alighanem csak nagyon kevés példát találunk a sport világában.

A két center, Semih Erden (23 pont, 9 lepattanó) és Marcus Slaughter (14 pont, 4 lepattanó) eredményes és hatékony játékára építő Darüssafaka már a feldobás után magához ragadta a kezdeményezést, előnyük pedig egyre csak nőtt. Félidő előtt már 13 ponttal, 46-33-ra mentek a házigazdák, ez volt a meccsen a legnagyobb különbség. De még a záró játékrészhez közeledve is 65-54 volt az állás, látszólag magabiztosan őrizte tehát vezetését a Darüssafaka. A hajrája azonban nagyszerűen összerakta csapatjátékát az Efes, mintegy varázsütésre elkezdtek remekül védekezni és még annál is jobban támadni a kék-fehérek. A különbség így egyre csak csökkent, pontról pontra közelítette meg ellenfelét az alapszakasz-győztes. 8-9 után 81-82-nél mutatott ismét vendégelőnyt az eredményjelző. Ekkor még tudott egy kosarat szerezni a Darüssafaka, a meccs utolsó 6 pontját azonban az Efes dobta, így egy újabb hatalmas hajrával és a 29-18-ra megnyert negyedik negyeddel elsőként bejutottak a döntőbe Saricék. A vendégek játékosai egymást múlták felül a végjátékban, Derrick Brown (16 pont, 8 lepattanó), Jayson Granger (17/6 pont, 4 gólpassz), Thomas Heurtel (15/9 pont) és Cedi Osman (13/9 pont, 7 lepattanó) is fontosabbnál fontosabb kosarakat szereztek.

A három győzelemig tartó párharc végeredménye: 3-0 az Efes javára.

 

Galatasaray Odeabank (3.) – Fenerbahce Ülker (2.) 65-63

Nem sikerült a Fenerbahcénak, ami az Efesnek igen, azaz söpréssel lezárni a Galatasaray elleni párharcot. A Eurocup-győztes és az Euroliga-döntős harmadik összecsapását ugyanis nagyot küzdve végül meg tudta nyerni a Galata, akik így a következő meccsen is saját csarnokukban fogadhatják riválisukat, ahol már a mindent eldöntő ötödik meccs kiharcolása lesz a tét számukra. A találkozó meglehetősen kevés kosarat hozott, ami a Fener védekezését ismerve nem volt meglepő, ehhez azonban ezúttal a Galata is fel tudott nőni, ez volt a kulcsa a bordó-sárgák győzelmének.

Az első félidőben felváltva vezettek a kintről pocsékul dobó csapatok (15/3, 20% – 18/3, 17%), 1-2 pontnál nagyobb különbség nem is alakult ki a felek között ekkor. A meccs második felét azonban 7-0-lal kezdte a Galata, ami után egyszer sem tudott már előnybe kerülni a Fener. Pedig az ekkor kialakult 8 pontos fór volt a maximum a találkozón, ezt a néhány labdás előnyt azonban gondosan őrizték a házigazdák. A végén aztán többször is feljött egyetlen pontra a vendégcsapat, akik ekkor rendre valamilyen hibát vétettek és nem tudták kihasználni, hogy ellenfelük is többször bizonytalankodott. A Fenerben egyedül Ekpe Udoh (18 pont, 10 lepattanó) játszott jól, illetve Jan Vesely (11 pont, 7 lepattanó) elfogadhatóan, a többi kulcsember – elsősorban a 9/2-es mezőnyözéssel mindössze 4 pontig jutó Bogdan Bogdanovics – átlagon aluli volt. A Galatában ezzel szemben most egyszerre volt jó Stephane Lasme (13 pont, 9 lepattanó, 4 gólpassz), Errick McCollum (15 pont, 5 lepattanó), Blake Schilb (15/3 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz) és Chuck Davis (15/3 pont, 6/5 mezőnyből), ők négyen csapatuk 65 pontjából 58-at szereztek.

A három győzelemig tartó párharc állása: 2-1 a Fenerbahce javára.

 

A rájátszás állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus