VTB Liga, elődöntők: Söpört a CSZKA, elfogyóban a Himki

Idegenben sem okozott gondot a címvédőnek a Novgorod legyőzése, de a Loko is csak egy lépésre van a döntőtől a foghíjas Himkivel szemben.

 

Elődöntő, 3. mérkőzések

Nyizsnyij Novgorod (orosz, 5.) –  CSZKA Moszkva (orosz, 1.) 80-92

A tavalyi döntőhöz hasonlóan ezúttal is söpréssel ért véget a CSZKA Moszkva és a Nyizsnyij Novgorod párharca, az egész sorozatot figyelembe véve sem nagyon tudta megnehezíteni a Nyizsnyij a címvédő dolgát. Pedig küzdött becsülettel a fekete-fehér alakulat, ezúttal hatalmas tűzijátékkal kezdve a meccset. Azonban ebből is a CSZKA jött ki jobban, hiszen Andrej Kirilenko, és a meccset három triplával nyitó Andrej Voroncevics (16/12 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz) az első három percben 17 pontot szereztek, így a nyitó játékrészt 36-30-ra hozta a Moszkva. A második félidőben aztán még dominánsabbak lettek a vendégek, hiszen a magasemberek hatékony játéka mellett a kinti dobók is hozzászóltak a meccshez, így már a 20 pontot is meghaladta a csapatok közti differencia (61-84). Voroncevics továbbra is kiemelkedően játszott, de mellette szinte mindenki tudott valami pluszt adni a CSZKA-nak. A túloldalon ezzel szemben csak az extra dobóformát kifogó Tarence Kinsey (19/15 pont, 6/5 tripla) tudott húzóember lenni, ez pedig édeskevés az oroszok kirakatcsapatával szemben.

A három győzelemig tartó párharc végeredménye: 3-0 a CSZKA Moszkva javára.

 

Lokomotiv Kubany (orosz, 3.) – Himki Moszkva (orosz, 2.) 78-55

A Lokomotiv a klub nevéhez és arculatához méltó módon robogott át a Himki Moszkván a második félidőben, ezáltal már csak egy meccs választja el őket a döntőbe jutástól. 40-16-ra nyerte meg a meccs második felét a Loko, hiszen a fővárosiak a harmadik negyedben mindössze 7, a negyedikben pedig 9 egységet szereztek. A Himki helyzetét nem könnyítette, hogy két erőteljes centerük, Paul Davis és James Augustine továbbra sem voltak bevethetők, de a hazaiaknál sem játszott a második meccsen próbálgatott, ám még mindig maródi Anthony Randolph. Ennek ellenére nem elsősorban a palánk alatt nyerte meg ezt a meccset a Loko, hiszen a második meccsen parádézó Derrick Brown és Richard Hendrix is visszafogottak voltak. Nem úgy Malcolm Delaney (23/6 pont, 6 gólpassz), aki kimagaslóan a mezőny legjobbja volt és hatalmas energiával vezette csapatát. Tyrese Rice ugyanakkor ezt a lendületet eddig nem tudja megadni a párharc során a Himkinek, és ha ez így lesz a negyedik meccsen is, akkor nem lesz esélyük kicsikarni a mindent eldöntő ötödik összecsapást a moszkvaiaknak.

A három győzelemig tartó párharc állása: 2-1 a Lokomotiv Kubany javára.
 


A rájátszás állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus