A Dream Teamek egyik legfelemelőbb pillanata - egy meccs szünetében
Az 1996-os olimpiai döntő szünetében egyszer csak feltűnt a pályán a NOB vezetője, majd a sporttörténelem legismertebb bokszolója, Muhammad Ali is.
Az akkor még Cassius Clay néven küzdő fiatal tehetség 1960-ban, 18 évesen nyerte meg a félnehézsúly küzdelmeit a római olimpián, ám hazatérve szembesült azzal, hogy továbbra sem engedik be mindenhová annak ellenére, hogy dicsőséget szerzett az Egyesült Államoknak, ezért (Ali elmondása szerint) az Ohio folyóba dobta dühében az aranyérnét (más források szerint elvesztette).
Ali később páratlan profipályafutást tudhatott magáénak, az egész világon a boksz szinonimájává vált a neve, azonban már a 80-as években Alzheimer-kórt diagnosztizáltak nála, a korábbi abszolút médiakedvenc ex-sportoló szinte teljesen visszavonult a nyilvánosságtól. 1996-ban aztán általános meglepetésre ő volt az utolsó fáklyavivő az atlantai olimpián, aki meggyújtotta a lángot.
Hagyományosan az olimpia utolsó napján rendezik a csapatversenyek döntőit, így a legnagyobb érdeklődésre számot tartó férfidöntőt is, így volt ez Atlantában is: a Dream Team III a Vlade Divac vezette Jugoszláviával találkozott a Georgia Dome-ban. A nagyszünetben aztán Juan-Antonio Samaranch, a NOB első embere ment le a küzdőtérre, majd Muhammad Ali is megjelent, akinek a spanyol sportvezető ünnepélyes keretek között adott át egy "pót" olimpiai aranyérmet.
Alit aztán pillanatok alatt körbevette az amerikai válogatott, beszélgettek, fotózkodtak vele, a megszokott rajongói közegébe kerülő Ali pedig picit átváltozott azzá a csibészes mosolyú showmanné, aki fénykorában volt. A történet másik szépsége, hogy miután az amerikai csapat elköszönt tőle, a komplett jugoszláv válogatott "támadta le" néhány fotó erejéig:
