Videó: nem csak egy "nevet" vesz a Bucks Thanasis Antetokounmpóval

Giannis bátyja Euroliga-tapasztalattal, kétszeres görög bajnokként, kétszeres görög All-Star MVP-ként érkezik Milwaukee-ba.

Az Antetokounmpo-testvérek közül Thanasis a legidősebb, de később került át az NBA-be. Először ő is jelentkezett a 2013-as draftra Giannisszal, de aztán visszalépett. 2013 őszén került az akkor még D-Liga néven futó "NBA-előszobába", ahol fel tudta magára hívni a figyelmet, 2014-ben az 51. helyen draftolta a New York Knicks. A Nagy Alma fiókcsapatában játszott 2014 és 2016 között, közben egy 10 napos szerződés keretében összesen két NBA-meccsen is szóhoz jutott. 

Ennél többször viszont nem, ezért 2016 nyarán elfogadta az ACB-s Morabanc Andorra invitálását, ahol kiteljesedhetett - nagy segítségére volt a klubnak, hogy 22 év után újra bejusson a spanyol liga rájátszásába. A Real Madrid elleni negyeddöntő-sorozatban hívta fel magára igazán a figyelmet, 12.7 pontot és 4.7 lepattanót átlagolt. Rögtön le is csapott rá a görög sztárcsapat Panathinaikosz, az elmúlt két évet újra szülőhazájában töltötte. 

2016-ban hívta a nigériai válogatott, de ő a görögöt választotta, ott lehetett a 2016-os olimpiai selejtező tornán, a 2017-es Európa-bajnokságon, illetve segítette a nemzeti csapatot a világbajnoki selejtezőkön is.

Kétszeres görög bajnokként, görög kupagyőztesként, 62 meccs Euroliga-rutinnal a lábában érkezik a tengerentúlra, és bár a számaitól nem tesszük le a hajunkat a legmagasabb szintű európai versenysorozatban, valami mocorog Thanasisban - nem véletlen, hogy Spanyolországban és Görögországban is megkapta a "legkülönlegesebb játékosnak" járó díjat. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus