A magyar NB1-ben és az Euroligában indul idén az UNI Győr

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke és főtitkára, Szalay Ferenc és Bodnár Péter szerdán Győrben meglátogatta a szombati buszbalesetben elhunyt Tapodi Péter és Fűzy Ákos özvegyeit. Gyorssegélyként a szövetség dolgozóinak felajánlásából 500-500 ezer forintot nyújtottak át a két családnak.


A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége még hétfőn adománygyűjtést is indított az elhunytak családjainak megsegítésére. Az MKOSZ alábbi – elkülönített alszámláján – továbbra is várja a felajánlásokat:

10300002-20316431-49020504

Szalay Ferenc és Bodnár Péter tárgyalt Fűzy Andrással, az UNI Győr társadalmi elnökével, aki tájékoztatta a szövetség vezetőit a balesetben megsérült játékosok jelenlegi állapotáról és felépülésük várható időpontjáról.

A klub elnöke elmondta, hogy tekintettel a kialakult helyzetre a csapat a magyar-szlovák-horvát bajnokságban nem tudja vállalni az indulást, de a magyar NB1 A-csoportjában el kíván indulni, ahogy vállalja az Euroliga-szereplést is.

A felek abban állapodtak meg, hogy az MKOSZ az NB1 A-csoportjának csapatait felkéri, nyilatkozzanak arról, hogy a Győr helyén melyik csapat szándékozik elindulni a magyar-szlovák-horvát bajnokságban, ugyanis ebben az esetben nem kellene módosítani a versenykiírásokat. Az MKOSZ a beérkező szándéknyilatkozatok elbírálása után dönt a további lépésekről.

A tervek szerint az UNI Győr az NB1 2. körében csatlakozik a többiekhez, de mivel az első kör nem számít be az összeredménybe, így a bajnokság végkimenetelét a győriek későbbi beszállása nem befolyásolja.


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus