Bemelegítés - A-csoport, Alapszakasz - 10. forduló

Csütörtöktől szombatig játsszák a magyar férfi A csoport alapszakaszának 10. fordulóját - lássuk, mi várható az egyes találkozókon!

10. forduló

Naturtex-SZTE-Szedeák (1-9) - OSE Lions (4-6)
2019. december 12., csütörtök, 18:00

Szrecsko Szekulovics a Szolnok elleni vereséggel mutatkozott be a Szedeák kispadján, míg az OSE legutóbb egy rettenetesen hullámzó meccset mentett előbb hosszabbításra, majd vesztette el azt. Az oroszlányiaknál hiányzott Bozsovics az Alba elleni mérkőzésről, ezúttal viszont elvileg mindenki bevethető lesz, legalábbis Sebastjan Krasovec vezetőedző nyilatkozata alapján, így pedig hiába vendég az OSE, esélyesebbnek számít. A Szedeák legutóbb egy negyedig nagyszerűen játszott, még a félidőben sem állt rosszul a Szolnok ellen, de ennyire futotta erejéből - a kérdés ugyanaz, mint eddig, van-e ennél több a jelenlegi szegedi keretben?

PVSK-VEOLIA (6-3) - Sopron KC (1-9)
2019. december 13., péntek, 18:00

A Pécs legutóbbi három mérkőzését elveszítette a bajnokságban, nagy mértékben Aiken kiesésének és ezzel a lepattanózás összeomlásának köszönhetően, míg a Sopron zsinórban 9 vereségnél jár, hiába játszott a vártnál jobban Szombathelyen és főleg Kecskeméten. Az SKC az előző fordulókban azért sokkal biztatóbb teljesítményt nyújtott, mint a korábbiak során, egy hajszál választotta el őket a KTE elleni bravúrtól, és azzal a játékkal most is lehet esélyük. Csirke Ferenc együttese komoly hullámvölgyben van - mivel mindkét gárdának nagyon kellene a siker, így egy görcsösebb összecsapás várható. Az simán eldöntheti a meccset, hogy melyik csapat nyugszik meg, oldódik fel hamarabb, de hazai pályán még Aiken nélkül is esélyesebb valamivel a PVSK - igaz, jelen helyzetben nem sokkal.

DEAC (5-5) - Jászberényi KSE (1-9)
2019. december 13., péntek, 18:00

A DEAC legutóbb papírforma vereséget szenvedett a Falcótól, a Jászberény pedig megszerezte első győzelmét a Kaposvár otthonában. A két klub állománya között elég komoly különbség mutatkozik, a mérlegben is látható ez a differencia, ráadásul a DEAC hazai pályán léphet pályára - ha azonban a hajdúsági együttes ideje korán elhiszi, hogy ez egy sima meccs lesz, komoly meglepetések érhetik még Kovács Adrián csapatát. A JKSE legutóbb egészen szívósan küzdött, és kihasználta a Kaposvár gyengébb napját, az önbizalom valószínűleg megnőtt a vendégeknél, és túlságosan nagy nyomás sincs most a gárdán, hiszen Debrecenben semmilyen szinten nem tekinthető esélyesnek. Ebből kijöhet egy felszabadultabb játék egy újabb szép eredménnyel a vendégek szempontjából, még ha a papírforma nem is ezt jósolja.

Egis Körmend (7-3) - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely (10-0)
2019. december 14., szombat, 13:00

Szombaton kora délután játsszák az idei első vasi El Clásicót, ami hatalmas hagyományokkal rendelkezik, és általában jó meccset hoz. Ezúttal azonban nagyon úgy tűnik, hogy a megszokottnál egyoldalúbb lehet a találkozó: a Falco messze kimagaslik jelenleg a magyar mezőnyből, a BL-ben ráadásul sikert sikerre halmoz a bajnok hazai pályán - a hétközi, Dijon elleni diadal még tovább sokszorozhatja Perlék erejét. A Körmend 20 ponttal bukott tegnap, a Ventspils ellen, azt se mondhatni tehát, hogy túl jó passzban lenne a piros-fekete alakulat, és bár a vasi derbik előtt nem nagyon szokott számítani a forma, a játékerő vagy a tabellán elfoglalt helyezés, ezúttal top favoritnak tekinthető a Falco minden előzetes információ alapján - csak a hazai pálya szól a Körmend mellett, igaz, ez egy ilyen meccsen elég sokat is érhet.

Zalakerámia ZTE KK (4-6) - Alba Fehérvár (6-4)
2019. december 14., szombat, 16:30

A ZTE-nél most már talán ki lehet jelenteni, hogy elindult kifelé a gárda abból a gödörből, amit a szezon elején ásott magának: a Szedeák elleni siker után a Kecskeméten elszenvedett szoros vereség és a Körmend legyőzése egyre meggyőzőbbnek tűnik Bencze Tamás legénységétől. Az Alba egészen elképesztően kétarcú csapat, az OSE ellen is egy agyonnyert összecsapást sikerült eldobnia Jesus Ramirez együttesének a rendes játékidőben, hogy utána a hosszabbításban mégis győzzön. A vendégektől percekre, negyedekre, fél meccsekre látjuk a bennük rejlő potenciált, de egy teljes mérkőzést egyelőre ritkán sikerül összerakniuk - az kérdés, hogy a ZTE ki tudja-e ezt használni. Az Alba erősebbnek, a vendéglátó most egy kicsit stabilabbnak tűnik, ez Zalaegerszegen elég kiegyenlített találkozónak tűnik így elsőre.

Atomerőmű SE (8-2) - Szolnoki Olajbányász (6-4)
2019. december 14., szombat, 19:00

A Körmend-Falco mellett ez lesz a forduló másik rangadója. Az ASE és a Szolnok is az előző körben volt a legmagabiztosabb az idei szezon során - igaz, a Paks a tartalékos Pécs otthonában, az Olajbányász pedig az egyik sereghajtó, a Szedeák vendégeként játszott jól, de ennyire összeszedett játékot talán egyik gárdától sem láthattunk még idén. Az ASE visszaengedte a meccsbe a Pécset, de azonnal eldöntötte a mérkőzés kimenetelét, amint ez megtörtént, míg a Szolnok a gyengébb kezdés után darálta be a szegedieket - hasonlóan meggyőző volt mindkét klub. Az Olajnak nagy szüksége lesz a Szedeák elleni utolsó három negyedben látott védekezésére, különben idegenben nem tud majd meccset nyerni. Ha ezt hozni tudja a Potocnik-legénység, akkor egy színvonalas, szoros mérkőzés lehet ebből (az állományok között olyan hatalmas különbség jelenleg, Eilingsfeld hiányában nincs), ha nem, akkor simán győzni fog Dzunics Braniszlav együttese.

Kaposvári KK (4-6) - KTE-Duna Aszfalt (6-3)
2019. december 14., szombat, 19:00

A Kaposvárnak nagy pofon volt az előző forduló, hiszen egyrészt hazai pályán kapott ki az addig még nyeretlen Jászberénytől, másrészt Davis hosszabb időre kidőlt egy térdsérülés miatt, ez óriási vérveszteség a gárdának. A KTE megszenvedett a Sopronnal, de győzött, és jelen állapotában, Davis kiesése miatt (is) egyértelműen esélyesebbnek tekinthető, még idegenben is. A Kaposvárnál meg kell oldani Davis pótlását, márpedig Ponjavics eddig leginkább védekezésben tudott hozzátenni a csapathoz - ezúttal ez kevés lesz, Norfleetnek pedig az első számú fazonszabásznak kell lennie a kisemberek között. Kérdés, hogy az alapvetően is szervezett kecskeméti védekezést mennyire tudja feltörni a KKK egy kényszerűségből újraszervezett játékkal - ezért is favorit a KTE, főleg a hazaiak JKSE elleni veresége után.

Fotó, Slide - hunbasket.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus