Bemelegítés - A-csoport, Alapszakasz - 20. forduló

Ma este elkezdődik a magyar férfi A-csoport alapszakaszának 20. fordulója, amely jövő szerdán ér véget - a találkozók felvezetőit olvashatjátok.

Pécsi VSK-VEOLIA (8-10, 8.) - MAFC (4-15, 14.)
2018.02.07., szerda, 18:00

Itt most nincs kérdés a Pécs számára, két vereség után muszáj legyőznie a Debrecenben nyerő, de legutóbb, a ZTE ellen elég simán kikapó fővárosiakat, mert ez kulcsmeccs lehet majd a középszakasz végén is a rájátszásba jutás szempontjából, egy ilyen meccs nagyon hiányozhat, ha bebukják. A hazaiak legutóbb Jászberényben veszítettek, amit mostanában egyre több csapat mondhat el magáról, pánikolniuk persze még nem kell, de az egészen pozitív szezonkezdet után most egy kisebb hullámvölgyben vannak Csirke Ferencék, néhány dolgot helyre kell tenniük - veszítettek nagyon szoros mérkőzéseket is, de a szezon elején többször is látott élességük mostanában egy-egy periódusra elveszik, ezek pedig meg is bosszulják magukat. A MAFC ezúttal is teher nélkül léphet pályára, és okoztak már gondokat más együttesnek is, de a hazaiakat a visszavágás vágya is fűtheti, miután 30 pontos zakóba szaladtak bele Budapesten ősszel. A Pécs a favorit.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely (13-5, 3.) - Sopron KC (4-15, 13.)
2018.02.09., péntek, 18:00

Itt sincs sok tárgyalnivaló. A Falco elkezdett idegenben is nyerni, de ha nem tenné, hazai pályán akkor is topfavorit lenne a Sopronnal szemben. A vendégek legutóbb pár gyengébb mérkőzés után legyőzték a nagyon tartalékos Szedeákot, és a szombathelyieknél is lehetnek sérültek - legutóbb Perl nem játszott, Zsigeranovics pedig Kaposváron, a pályán sérült meg, de még ha egyik sem tudja vállalni a játékot is jobb csapat a Falco, amely az alapjátékát tudná játszani. Ha Perlék kiesnek, akkor az lehet érdekes, hogy két elég rövid rotációt láthatunk majd, de mindezektől függetlenül az év meglepetése lenne, ha Sabáli Balázsék győzni tudnának az Arena Savariában.

Alba Fehérvár (13-5, 4.) - KTE-Duna Aszfalt (10-9, 7.)
2018.02.09., péntek, 18:30

Három hete nagyon komoly rangadó lett volna ez, de a Kecskemét egy kicsit szétesett az elmúlt két fordulóban - legutóbb az egyre jobban összeálló Pakstól kaptak ki, ami még akkor is elfogadható lenne, ha tudjuk, hogy Seth Allen már nem játszott az ASE-nél, előtte viszont Szegeden buktak a Boltics-Juhos-Sulovics trió nélküli Szedeáktól. Jó eséllyel ide össze fogja szedni magát Forray Gábor csapata, csak az a kérdés, hogy ez mire lesz elég azzal az Albával szemben, amely ledarálja az összes ellenfelét - az elmúlt 9 mérkőzését megnyerte a székesfehérvári gárda, győzött Szolnokon (saját magának megnehezítve a végjátékot), kétszer megverte a Körmendet és kétszer a török Büyükcekmecét is ebben a periódusban. Tegnap Kasey Hill nem játszott, de így sem nagyon volt kérdés a Körmend elleni EC-siker - azzal a védekezéssel, amit az Alba hoz, nem tud mit kezdeni senki, abból pedig a támadójátékot már könnyedén és látványosan oldják meg. A Kecskemétnek volt már idén 2-3 olyan meccse, amin közel tökéletes játékot produkált, de eléggé kétséges, hogy ezt a címvédő ellen meg lehet-e csinálni jelen pillanatban.

Zalakerámia ZTE KK (11-8, 6.) - Egis Körmend (14-4, 2.)
2018.02.10., szombat, 18:00

A forduló rangadóját rendezik Zalaegerszegen, ahol a felsőház környékén toporgó ZTE a második helyezett Körmendet fogadja. A vasiak nincsenek rossz formában, ha az eredményeket nézzük, elmúlt 9 meccsükből 7-et megnyertek, csak az Alba tudta megverni őket két alkalommal a FIBA Europe Cupban, de összességében még mindig felemás teljesítményt nyújtottak, és a tegnapi, fehérvári produkciójuk nem sok bizakodásra adhat okot - annál a teljesítménynél energiában, hozzáállásban és odafigyelésben sokkal több kell most tőlük, ha győzni akarnak. A ZTE stabilan hozza magát, ez ellenféltől függően elég az eredményekre, de a Körmend annyira erőtlenül kosarazott tegnap Fehérváron, hogy ha annak a közelében teljesítenek, simán fog nyerni Bencze Tamás legénysége. Egyébként szoros mérkőzés várható, Zalaegerszegen a legjobbak is azt játszottak felemás eredményekkel, kérdés, hogy most kinek a javára dönt az a pár pont.

Atomerőmű SE (11-7, 5.) - Naturtex-SZTE-Szedeák (7-12, 10.)
2018.02.10., szombat, 18:00

Az ASE masszív favorit ezen a találkozón annak ellenére is, hogy nincs még meg Seth Allen helyettese, hiszen a Szedeáknak rengeteg gondja van a sérülésekkel - ha tud is Boltics játszani, a szokásos Juhos-Csirics duó most még biztosan nem lesz. Az ASE egyébként a bajnokság legkiszámíthatatlanabb csapata, de hatalmas blama lenne, ha hazai pályán kapnának ki egy ennyire sok bajjal küszködő klubtól. Andjelko Mandicsék egyébként az előző fordulóban is egy ideig jól tartották magukat, de Sopronban a végén nagyarányú vereséget szenvedtek - ha nagy csatát tudnak vívni a Pakssal, az már nagyon nagy szó lesz esetükben.

JP Auto - JKSE (6-13, 11.) - Szolnoki Olaj KK (15-3, 1.)
2018.02.11., vasárnap, 18:00

A Jászberényt otthon már nem lehet leírni, szépen gyűjtögeti a győzelmeket a jászsági alakulat, de a megyei rivális, a listavezető látogat most hozzájuk. Az Olaj több sebből vérzik az utóbbi időben, nem megy a védekezés a csapatnak, de a támadójátékkal is vannak már gondok, és bár nagyot harcoltak az Alba Fehérvár ellen, hosszabbításban végül kikaptak - az kérdés, hogy ez a meccs hogyan csapódik le a játékosokban. Mindettől függetlenül a két gárda játékosállománya között szakadéknyi a különbség, jóval jobb együttes a Szolnok, de ma még egy mérkőzést játszanak Vojvodáék, míg a Jászberény nem. Fáradtságtól, gyengébb formától függetlenül itt az Olaj esélyesebb.

DEAC (6-13, 12.) - Kaposvári KK (8-11, 9.)
2018.02.14., szerda, 18:00

A liga leggyengébb formában lévő csapata a DEAC, de az utóbbi fordulókban már nagyon komolyak is voltak a gondok, a szezon elején látott masszív, egységes játék teljesen eltűnt. Keron DeShields le is lépett, de ettől még nem fog megjavulni minden (vagy bármi), óriási talány, hogy Berényi Sándor hogyan tud majd választ találni a jelenlegi problémákra. A túloldalon a Kaposvár szépen összeszedte magát a mélyrepülését követően, legutóbb a Falcóval hatalmas meccset játszott a Somogy megyei alakulat, és most az sem tűnik perdöntőnek, hogy idegenbe látogatnak, ahol jelentősen gyengébben teljesítenek. A DEAC győzni tudott még az odavágón Kaposváron, a jelenlegi állapotok alapján azonban az nagyon komoly meglepetés lenne, ha ezúttal nem tudna visszavágni ezért Fekete Ádám legénysége.

Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus