Bemelegítés - A-csoport, Elődöntő - 2. mérkőzés

Holnap megrendezik a magyar férfi A csoport elődöntőinek második mérkőzéseit - a meccsek felvezetőit olvashatjátok.

Elődöntő, 2. mérkőzés

Alba Fehérvár (0-1) - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely (1-0)
2018.05.31., csütörtök, 18:00

Az első mérkőzés a várt izgalmakat hozta, és most sem várható más azt leszámítva, hogy az Alba valószínűleg egy fokkal nyugodtabban fog játszani hazai pályán. A kérdés az, hogy a Falco meg tudja-e közelíteni az első meccs első félidejében látott játékát idegenben is - ha igen, akkor egy újabb szoros, akár az utolsó pillanatokban eldőlő találkozót láthatunk, ahogyan legutóbb, vagy ahogy a két együttes székesfehérvári mérkőzésén a középszakaszban, ott bizonyította Szrecsko Szekulovics alakulata, hogy veszélyes lehet a bajnokra még Fehérváron is. Nagy meglepetést egyik együttes sem okozott - nyilván mindkét gárdának az a célja, hogy a jobb periódusait hosszabb ideig tudja most produkálni, kérdés, ki tudja a másikra erőltetni az akaratát, Kellerék tudják-e a harmadik negyedben és a negyedik felvonásban jó ideig látott védekezésüket hozni, vagy a Falco az első félidei támadójátékot. Székesfehérváron a hazai pálya miatt az Alba az esélyesebb - nagyobb a nyomás is Lórántékon, hiszen ezt a meccset kötelező hozniuk, ha nem akarnak lehetetlen helyzetbe kerülni, mert ha kikapnak, akkor háromból hármat kellene nyerniük a Falco ellen, abból kettőt Szombathelyen.

Egis Körmend (0-1) - Szolnoki Olaj KK (1-0) (TV - M4 Sport, ÉLŐ)
2018.05.31., csütörtök, 19:00

A másik ágon is a pályaelőnyből induló csapat nyert, a Körmend azonban 35 percig kifejezetten jól tartotta magát Szolnokon, abból építkezhetnek a mostani, hazai meccsre is. Kérdés, hogy hazai pályán ezúttal is teljesen másik arcukat mutatják-e játékban, mint ahogy az a negyeddöntőben történt - akkor a KTE ellen jelentősen jobban teljesítettek saját közönségük előtt. Ha igen, kifejezetten jó találkozó lehet ebből, ha viszont a fáradtság ezúttal is kiütközik, ahogy az előző összecsapás utolsó 5 percében, akkor komoly esélye van az Olajnak arra, hogy idegenből is győztesen távozzon - sokkal pihentebb jelenleg Dragan Alekszics együttese. A vendégeknél Vojvoda Dávid láthatóan nincs még csúcsformában azt követően, hogy az ASE ellen betegség miatt két meccset is kihagyott, de a Perry-Ford-Milosevics-Andric sor kiegyensúlyozott produkciót nyújt nagyon. A Szolnoknál nagyjából belőhető a színvonal, amit hozni fognak, maximum az lehet talány, hogy ezúttal is olyan gyengén dobnak-e kintről, ahogyan azt az első találkozón tették. A nagyobb kérdés a Körmend - papíron még a vasiak pályáján is favoritnak számít az Olaj, de egy jobbik arcát mutató Körmenddel ez is így kiváló meccs lehet. A találkozót az M4 élőben közvetíti 18:45-ös műsorkezdettel.

Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus