Kivéreztetve

A lengyel kilép a zuhanyból, elégedetten dudorászva. Algapakolását a csap alatt mossa le, helyére szemránckrém kerül és vitalizáló mélyhidratáló. Bár a közös vacsora korai időpontja miatt késésben van, hosszan gyönyörködik tükörkép önmagában. Ez a minimum, ami a ma délutáni után jár nekem, állapítja meg. Bosszankodva fedez fel eddig ismeretlen barázdákat vasalt arcán. "Átkozott magyarok! - szitkozódik magában. Ez is a ti hibátok, miért kellett annyira ugrálnotok?!"

...Néhány perccel később - immár - halszálkás öltönyben lép be a szálloda elegáns, földszinti éttermébe. Utolsónak érkezik, a haverok már mind ott ülnek az asztalnál. Szépen felöltözve, elégedett ábrázattal. Mindegyikükkel kezet fog, ahogy az egy vezérürünél dukál.

- Mit rendeltetek, kollégák? - kérdezi érdeklődön.

- Jókai bableves, Göcsei gombás tekercs és Gundel-palacsinta. - válaszol készségesen a görög, a négyes legvisszafogottabb tagja.

- Ej, de jól hangzik! - lelkesedik a lengyel, szinte már a szájában érezve a finom falatokat. - Farkaséhes vagyok, kimerített ez a meccs. A fene se gondolta volna, hogy a magyarok így fognak harcolni..

- Sejteni azért lehetett, hiszen az életükért küzdöttek. - mondja halkan a görög, inkább csak magának, mint az asztaltársaságnak címezve.

- Ne bolondozz már! - dörren a terebélyes bolgár ellenőr. - Méghogy az életükért?! Immár 15 esztendeje színét se látták az Európa Bajnokság döntőjének. Miért pont most jött volna nekik össze? Néhány éve még az osztrákok és a szlovákok püfölték őket. Maradtak a helyükön, ahová valók.

- Igazad van bolgár barátom. - veszi át a szót lelkesen, felettese kioktatását és sporttörténeti műveltségét dijazandó, bőszen bólogató román. - Kizárt dolog, hogy a magyarok komolyan hittek volna a tizenhét pontos különbség elérésében. Egyébként sem az összefogás és a közös célért való feltétlen küzdés mintapéldányai. Én már csak tudom, történelem tanár végzettségem van..

- Hohóó, megjött a leves! Isteni illata van! - rikkant fel a lengyel. - Azért, van valami varázslatos a bíráskodásban. Első osztályú utazás, szállás, kiszolgálás. Egyetértek az előttem szólóval, ám azt meg kell adni, a magyar konyhának párja nincs. - és már meríti kanalát lendületesen a leveses tányérjába, élvezettel szürcsölve a bablevest.

Néhány percnyi hangos kanalazás és kéjes szürcsölés után szól a bolgár, miután kigombolja feszülő ingje felső gombjait:

Büszke vagyok rátok fiúk, kiváló munkát végeztetek egy játékvezetői szempontból cseppet sem könnyű mérkőzésen. Hogy ezek a magyarok mi hajcihőt rendeztek?! Minden, számukra kedvezőtlen ítéletnél tomboltak, fütyültek. Ilyen éktelen hangzavarban koncentrálni?!

- Köszönjük a dícséretet - hajbókol a román serényen, nagy igyekezetében magára fröccsentve levese maradékát. - Az a villámléptű, a Vojvoda nem akármilyen napot fogott ki. Néhányszor rendesen megrugdosták a védők. Élete meccse lehetett ez. Szó se róla , kajálták az irányváltásait rendesen. Az utolsó akciónál komolyan megfordult a fejemben, hogy bepörköli a magyaroknak hiányzó hárompontost. Hála istennek, hogy azt az izomembert, Kollert vagy Kellart játszották meg, akinek fújni tudtam a két büntetőt...

- Vojvoda Dávid az Európa bajnoki selejtezők 5. legjobb dobója, Keller Ákos pedig a mezőnyből a legpontosabban célzó játékos 70% feletti hatékonysággal. Ha jól emlékszem, mindketten a Szolnok kosarasai. Ügyes kölykök. - mondja csendesen a görög.

- Ügyes kölykök, ügyes kölykök, akkor miért otthon játszanak?! Miféle bajnokság az a magyar?! Van egyáltalán légiósuk a magyaroknak? - horkan fel a lengyel. - Kicsoda? Hanga Ádám? Ja, talán valami rémlik, hallottam már róla. Laboral Kutxa? Sérült? Na ugye! És akkor is, az csak egy nyomorult játékos! Bezzeg a cseheknél! Hatan pattogtatnak Spanyolországban. Satoransky egyenesen a Barcelonába megy, az a nem semmi. Tarthatatlan is volt ma!

- Egy-két kiharcoltja, lássuk be, könnyű síppal jött, de ne izguljatok, az még bőven belefért a tűréshatárba. Aki ilyen renoméval bír, az kapja csak meg a neki kijáró tiszteletet! Amúgy bent a szövetségnél már a sorsolás pillanatában tudtuk, a grúz és a cseh lesz a két legnagyobb esélyes. - szól a bolgár, aranyfogait kivillantó mosollyal kísért kacsintással flörtölve a csinos magyar pincérnővel.

- Apropó grúzok. Megérkezett már a Pachulia által az unokaöcsédnek dedikált közös fotó? - kérdez izgatottan közbe a román.

- Persze, Zaza talpig úriember. Hiába na, az NBA más világ és Zaza egy sztár!

Eközben a pincérek a második fogást tálalják, ínycsiklandó falatok, a konyhaművészet remekjei kerülnek az asztalra.

Nem meggyőző csapat ez a cseh. - csóválja fejét a lengyel, méretes falatot tuszkolva a szájába a tekercsből. - Kis híján elbénázták a továbbjutásukat. Az lett volna a valódi blama. Képesek lettek volna tizenhéttel kikapni a magyaroktól. Vicc. Figyeltétek az utolsó három percben az arcukat? Fehérek voltak, mint a tegnapi Somlói galuskán a tejszínhab.

- Bizony ám, a honosított amcsi irányító szétdobta őket, az a darabos négyes, a Tóth nevű, meg az ősz hajú is bevert nekik egy pár triplát. Sőt, még a harmadik számú kisembernek sem  akármilyen sorozata volt a negyedik negyedben. - kontrázott főbírójára a román.

- Bükkfakezű brigád a cseh, a magyarok gyorsabban, eredményesebben és vagányabbul játszottak. Ha valaki azt mondja a feldobás előtt, hogy a második negyedben kozmetikáznunk kell, nem hiszem el...

- Anélkül a három ítélet nélkül simán kétszámjegyű előnnyel fordulhattak volna a magyarok. - morfondírozik csámcsogva a bolgár.

- Kicsit furcsa lesz hazamenni. A mai után. Ne értsetek félre srácok, teszek a magyarok fájdalmára. Otthon, Görögországban sem rózsás a közhangulat, de mégis. Furcsa volt látni a síró magyar arcokat. Játékost, edzőt, szurkolót és a gyerekeket. Főleg a gyerekeket. Mintha elvettünk volna tőlük valami fontosat. Tudom, hülyeség, lehet, már az Újfehértói Meggypálinka beszél belőlem, ám egy pillanatra belémhasított a felismerés, hogy ezt most tényleg akarták. Valóban tettek érte és megérdemelték. És mi is segítettünk az álmuk szertefoszlatásában...

- Halljátok fiúk?! Egy valódi költő veszett el fiúban. Nem hiába, görög hon az irodalom egyik bölcsője! - kacag fel röfögve a bolgár, barátilag jól meglapogatva kissé már pityókás kollégájának hátát. - Álmok. Remények. Könnyek. Mindjárt magam is elmorzsolok néhányat. Maguknak köszönhetik a vesztüket. Kellett nekik hússzal zakózni Grúziában vagy kihasználatlanul hagyni a valós győzelmi esélyüket Csehországban! Szóval, nekem ne gyere ezzel a romantikus maszlaggal, meg kisírt szemű kölkökkel, hallod?!

- Nyugalom uraim, nyugalom! - csitítja a feleket a lengyel. - Egy hajóban evezünk. A hierarchia megmaradt, a papírforma nem borult, az erősebb kutya megint hazavitte a pudlit. Vagy, ha nem is feltétlenül az erősebb, de mindenképp az elismertebb. És csak ez számít. Itt ülünk a négycsillagos hotelünk éttermében, a magyarok pénzén faljuk nemzeti ételeiket, locsoljuk a Tokaji aszújukat és képesek vagyunk miattuk hajbakapni?! Ugyan már, ez abszurd. Velük bármit meg lehet csinálni, birkán elviselik. Hőzöngenek kicsit, aztán elcsendesednek, és marad minden a régiben. Három nap múlva senkit sem fog érdekelni, hogy annak az arcátlanul magabiztos Ivkovicsnak a csapata kettő pontra volt az európai nagyszínpadtól. A magyaroknak megint nem sikerült, csak ez marad meg. Végszóra megérkezett a palacsinta. Ajánlom figyelmetekbe a dió és a csokoládé különleges ízvilágát..

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus