Magyar Kupa - Az elődöntők

Ma délután és este lejátsszák a Magyar Kupa idei kiírásának két elődöntőjét, a Naturtex-SZTE-Szedeák - Szolnoki Olaj KK, valamint az Alba Fehérvár - Egis Körmend összecsapást - a találkozók felvezetőit olvashatjátok!

Naturtex-SZTE-Szedeák - Szolnoki Olaj KK  16:30

Tegnap mindkét csapat szoros küzdelemben jutott tovább, de amíg a Szedeáknak a végjátékban már arra kellett figyelnie, hogy ne szórakozza el a negyedik negyed közepén megszerzett előnyét, addig az Olaj sorsa lényegében Wisseh kezében volt a rendes játékidő végén. Az irányító nem tudott pontot szerezni, a ráadásban pedig már a Szolnok akarata érvényesült, miután Pavlicsevics két triplát is elsüllyesztett az extra 5 perc elején.

Egyszer játszott már egymás ellen a két együttes, január elején pont a 98-97-es hosszabbításos szegedi győzelem után váltott edzőt a bajnok. Akkor Andric összesen 8 mezőnykísérlettel rendelkezett - az nem lenne meglepő, ha ezt most egy negyed alatt produkálná, egyrészt mert Kmézics Zoránnál központi figura a center, másrészt tegnap megmutatta, hogy elég komolyan odateszi magát a kupadöntőn (29 pont, 13 pattanó, 48 VAL), harmadrészt pedig azért, mert Pavlicsevics két technikaival kiszállt tegnap, így ma nem játszhat automatikus eltiltása miatt, ezzel gyakorlatilag kétpólusúvá vált az Olaj. Andric a montenegrói irányítótól függetlenül is képes hozni magát, Sulovicsnak óriási problémákat okozhat, de tőle hasonló produkció kell, mint tegnap - még ha nyilvánvaló is, hogy ezt a 48 VAL-os hatékonyságot nem biztos, hogy megint szállítani fogja.

Az is egyértelmű, hogy Vojvoda fogja átvenni teljes egészében a ballhandler feladatokat, és a magyar válogatott játékosa irányítóként is bőven meg tudja állni a helyét - a kérdés az, hogy ki fogja tudni ebben tehermentesíteni. Wittmann ugyanis nem ilyen típusú egyes, ráadásul nincs is túl nagy formában, Bryantet nem nevezte a hétvégére a Szolnok, Popovics, Boriszov és Barnies pedig szintén nem arról híresek, hogy az 1-1-ek, 2-2-k után megoldják maguknak a helyzetet, sokkal hatékonyabbak akkor, ha egy kipassz után csak dobniuk kell. Az lesz a kulcs a szolnokiaknál, hogy Vojvoda milyen napot fog ki, mennyit hibázik, illetve lesz-e bárki ebből a Boriszov-Barnies-Popovics trióból, aki rövidebb periódusokra vagy legalább alkalomadtán át tudja venni a fazonszabász szerepét - ha nem, akkor Vojvoda kiosztásaiból most a jobbik arcát kell mutatnia mindenkinek kintről.

A túloldalon lényegében az történt, amit lehetett várni, azzal együtt, hogy Lilov kifejezetten agresszív volt támadásban, így Bolticsékat sem kellett olyan rettenetesen sokszor erőltetni. A Pécs elleni siker kulcsa volt Bán Tibor is, aki 11 pontot szórt a padról 3/3-as triplamutatóval, nagyon kellett az ő teljesítménye, viszont a meccs végén sérülést szenvedett - ha nem tud ma játszani, az óriási érvágás, mert tegnap Wirth és Révész összesen nem töltöttek 5 percet a pályán, rettenetesen rövid lenne úgy Nikola Lazicsék rotációja, és egymás utáni napokon ez talán az egyik legfontosabb faktor, főleg egy olyan együttesnél, amely nem nemzetközi kupázott.

Pavlicsevics távollétében egyértelműen Bolticsnak lehet kulcsszerepe, aki az egymás elleni mérkőzésen is parádézott (21 pont, 7 gólpassz, 9 pattanó, 37 VAL), alapvetően is nagyban tőle függ csapata játéka (összességében tegnap is a legjobb volt 24 VAL-lal, 15 pontos, 8 pattanós, 7 gólpasszos teljesítményével), és most többféleképpen büntetheti majd az Olajt. Előszeretettel szokta levinni az emberét "center pozícióba", hogy palánknak háttal dolgozzon, ez Wittmann ellen működhet, a többi védőjét (Vojvoda/Popovics) pedig egyszerűen a gyorsaságával megverheti, itt elég erős mismatch-ek lesznek, bárki is őrzi majd. Lilovnál tegnap láthattuk, hogy Vojvodához hasonlóan bármikor el tudja kapni a fonalat, és Sulovicsnak lesz még döntő szerepe - neki egyrészt Andricot valahogy limitálnia kellene (valószínűleg ma Révész is megkapja ezt a feladatot, várhatóan többet lesz a pályán, mint a Pécs ellen), emellett támadásban elengedhetetlen szereplő ahhoz, hogy gördülékenyen menjenek a figurák a szegedieknél.

Az a legfontosabb, hogy ki hogyan tud regenerálódni a tegnapi után, a Szolnok később és többet játszott, Andric 34, Vojvoda 33 percet töltött a parketten, de ők legalább a szerda-szombat ritmushoz hozzá vannak szokva, míg a Szedeáknál 37-38 perceket játszottak a kulcsemberek, és az ilyen terhelés éles körülmények között új lesz nekik ebben az idényben. Pavlicsevics nélkül is esélyesebb azért az Olaj, jóval mélyebb a kispadjuk még a montenegrói hiányában is, de természetesen egy ilyen elődöntőben senkit nem lehet leírni. Andricnál megint az a helyzet, ami tegnap, szerintem csak saját magát tudja igazából megfogni, de Vojvodára kitalálhat valamit Lazics, akkor pedig megszorongathatja a tavalyi döntőst a Szedeák.


Alba Fehérvár - Egis Körmend  19:00

Az Alba tegnap lényegében megerőltetés nélkül, könnyed és jó játékkal verte a ZTE-t, a Körmend pedig ha nem is ugyanennyire simán, de lényegében nagyobb izgalmak nélkül győzte le a Falcót, a bajnokság két listavezetője nagyon meggyőző teljesítményt nyújtott a negyeddöntők során.

Az Albánál lényegében minden flottul működött, Edwards az elején, Lóránt azt követően volt vezér támadásban, a második negyedben elit védekezést mutattak be - lényegében csak az volt kérdéses, hogyan dobnak kintről, de az is pazarul ment nekik. A mai napon ugyanez lehet a kulcskérdés. A palánk alatt egyértelműen többen vannak a fehérváriak, Lóránttal, Kellerrel és Farr-ral meg kell próbálniuk minél hamarabb Csorvásit faultgondba keverni (illetve kihasználni azt, ha esetleg emiatt nem olyan kemény hátul), mert ha ő kiszáll vagy le kell ültetni, már csak az alacsony szerkezet marad a Körmendnek. A vasiak azonban a Falco ellen is kiválóan szállták meg a festéket, mikor Zsigeranovics labdát kapott (ez nemcsak a magasembereknek, hanem Edwards betöréseinek sem fog most kedvezni), a kipasszok után pedig pocsékul dobtak a szombathelyiek.

Ha az Alba a tegnapi dobóformáját hozza kintről (és a Falco rengeteg üres helyzetet is mellélőtt), akkor ez a mérkőzés nekik áll - ha nem, akkor ugyanazt a szenvedést mutathatják be, mint a Falco, azt hozzátéve, hogy nekik azért sokkal több opciójuk van támadásban, mint a Szombathelynek, nem feltétlenül fogják szétforgácsolni kintről a gyűrűt akkor sem, ha nem megy nekik a külső dobás, és itt jöhet a képbe megint a középtávolról is pontos Lóránt, vagy Edwards, aki mindenhonnan veszélyes, kettejük klasszisa (is) az Alba felé döntheti a mérleg nyelvét.

A Körmend tegnap taktikailag lenullázta a Falcót, lényegében egy pillanatig sem történt az a pályán, amit ellenfelük szeretett volna, és Gasper Potocnik ismeri már az Albát, a bajnokságban az egymás elleni találkozón már ő irányította a piros-feketéket - akkor egyébként 91-84-re nyert a Körmend idegenben, de a végeredménynél simább volt az a meccs. Ugyanaz a három kulcs van náluk, ami tegnap is.

Egyrész a triplák, amiket Fehérváron 46%-kal (12/26), tegnap pedig 43%-kal (10/23) dobtak - ez elengedhetetlen lesz ahhoz, hogy fel tudják ma venni a versenyt a jóval hosszabb Albával. Másrészt Csorvási, akinek ma Keller ellen kellene hasonló produkciót nyújtania támadásban, mint tegnap Zsigeranovics ellen, illetve ma a saját palánkja alatt várhatóan jóval nehezebb dolga lesz Farrék miatt, nemcsak egy támadásban használható magasembere van a fehérváriaknak. Harmadrészt pedig az, hogy az amerikai játékosaik hasonlóan jól osszák el a labdát, mint tegnap, a Falco ellen nagyon kevés alkalommal pörgött túl bárki is, egészen kiválóan találták meg az egyensúlyt és egymást. Az is egyértelmű, hogy hasonlóan jó védekezés kell majd a körmendiektől, mint a negyeddöntőben, de az amerikaiknál valószínűleg a fáradtság kevésbé lesz mérvadó, Csorvásiról és az ötös posztról pedig már írtunk.

Az teljesen egyértelmű, hogy az Alba helyzeti fölényben van a jóval nagyobb rotációs lehetősége miatt. A jelentősen hosszabb kispad nem is feltétlenül a pihenés miatt jelenthet előnyt majd nekik, azt sem gondolom, hogy túl sokat számít, hogy két és fél órával korábban játszottak, hanem ugyanaz igaz, ami tegnap: Potocniknak adott 6-7 játékos az aktív rotációban és nem több, ha valakinek nem megy vagy/és faultgondban van, nem tud variálni. Ha sem a palánk alatti számbeli fölényéből nem tud előnyt kovácsolni az Alba, sem a várhatóan üres dobóhelyzeteit nem tudja értékesíteni kintről, akkor saját magának köszönheti az esetleges kiesést. Az is nyilvánvaló ugyanis, hogy a Körmend nagyon felkészült erre a három napra, az ellenfél minden hibáját ki fogják használni, és a tegnapi produkciójuk alapján se feltartott kézzel nem fognak felmenni a pályára, se esélytelenül nem kell nekivágniuk a meccsnek - a Falco elleni teljesítmény kevesebb emberrel, de hasonlóan meggyőző játék volt tőlük, mint a szezon korábbi részében.

Foto, Slide - Rébay Viktor, MKOSZ Kosarsport facebook-oldala

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus