NBI/A csoport - Elődöntő beharangozó (2.)

Holnap este elkezdődik a magyar férfi A-csoportban az elődöntők köre, így most is végignézzük, hogy mi történt eddig a csapatokkal, és mi várható tőlük - másodjára a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely és az Egis Körmend párharcát vizsgáljuk.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely (2.) - Egis Körmend (3.)
(Egymás elleni eredmény: 2-3, 1-1 az alapszakaszban, 0-1 a kupában, 1-1 a középszakaszban)

Mindkét vasi gárda 3-1-gyel jutott tovább a negyeddöntőből. A Falcónál az első két hazai találkozón nagyon rezgett a léc, de végül idegenben tudtak továbbjutni a Kaposvár ellen, az utolsó összecsapáson már egyértelműen az ő akaratuk érvényesült. A Körmend rögtön elbukta a pályaelőnyét, aztán a második meccsen a második félidőben, Csorvási Milán sérülése után szerkezetváltásra kényszerült Gasper Potocnik, ami jól sült el - nem volt teljes a dominanciájuk a Pécs ellen így sem, a harmadik meccs első félidejében is jobbak voltak Csirke Ferencék, de végül kétszer is nyertek idegenben, így mentek tovább négy mérkőzésen.

A két csapat esetében mindig vasi rangadókról beszélünk, ahol az előzmények és a körülmények kevésbé számítanak, de azért vannak érdekes pontjai ennek a párharcnak.

Megint döntő fontosságúnak érzem, hogy a körmendi amerikaiak hogyan fognak pörögni és nem túlpörögni. A sérülésből visszatérő Allen és Petty is kicsit lassan lendültek formába, de előbbi újfent rengeteget vállal, méghozzá kiválóan, utóbbi pedig a jobbik énjét hozza eddig a PO-ban, ami kulcs a Körmendnél - a rosszabbik énje már az első körben is végzetes lehetett volna, most biztosan az lesz. Úgy tűnik, hogy Kromah-nak meggyógyult a keze, Smith pedig rettenetesen intelligensen játszik úgy, hogy jóval kevesebb labdája van, mint korábban - most láthatóan tudja tartani a szintet kevesebb labdabirtoklással is, a kevés pontjai ellenére egyáltalán nem tűnt el a Pécs ellen. Ez a négyes lényegében ezt a sorozatot is megnyerheti egy hasznos Gibbsszel és egy triplákkal operáló Ferencz Csabával, még ha kevesen vannak darabra, akkor is - Németh Ákossal ez hét fő rotációnak, de a négy kiemelt amerikai határozza meg a lényeget.

A kérdés az, hogy mi lesz akkor, ha visszatér Csorvási - elvileg már edz, és vagy az első, vagy a második találkozón pályára is léphet a center. Kiváló szezonja van, többször is nyerőember tudott lenni, Horti kiesése után pedig az egyetlen igazi ötös a csapatban, de nagy kérdés, hogy a Körmend alacsony szerkezete kinek előny és kinek hátrány. A Pécsnél Sejfic nagyon megszenvedett Allen ellen, és hiába volt borzasztóan hasznos Zsigeranovics például a Kaposvár elleni negyedik találkozón, neki ugyanúgy gondokat okozhat Allen őrzése, ahogy Sejficnek. Cserébe persze ott van, hogy pattanózásban a Falco rommáverheti a Csorvási nélküli Körmendet, de ez sem ilyen egyszerű - messze átlagon felüli a posztjához képest ebben a szegmensben Smith és Petty is, jóval fizikálisabbak, mint mondjuk Medford és Govens, úgyhogy ha erővel bírják a piros-feketék, akkor ez a szerkezet akár előnyös is lehet. Ha Csorvási pályán van, akkor nyugodtan előkerülhet a túloldalon Zsigeranovics, ami egyáltalán nem biztos, hogy összességében nem rosszabb a Körmendnek, viszont normál szerkezetű ötöst csak így küldhet pályára Potocnik, és egy plusz ember nagyon kellene nekik a rotációba, úgyhogy természetesen megvannak az előnyei is.

A túloldalon Govens a biztos pont egyelőre, az ő jó játékát gyakorlatilag előre be lehet vésni - elvileg a Petty-Kromah-Smith sor rendesen megdolgozhatja, de rettenetesen kevés olyan meccs volt idén, amin a Falco amerikaija nem volt kiemelkedő támadásban. Az már más kérdés, hogy mellé ki fog tudni felnőni, mert ebben komoly hullámzások voltak az elmúlt időszakban - itt a Zsigeranovics, Váradi, Medford, Barham, Pustahvar ötösből még legalább három embernek fel kell nőnie 15 pont környékére, hogy tudják állni a körmendi rohamokat, mert a hibátlan hazai pálya ellenére már a Kaposvár ellen is voltak gondjaik saját közönségük előtt, a legsimább meccset idegenben játszották a párharcban.

Zsigeranovics szerepéről az előbb írtunk már, egy Csorvási nélküli Körmend ellen pro és kontra érveket is fel lehet hozni ellene, az pedig csak adott napon dől el, hogy támadásban nagyobb plusz Allen ellen, vagy védekezésben nagyobb mínusz. Váradi egészen megbízható eddig, Barham pedig akkor is hasznos, ha nincs benne pont, hármójukkal kevés gond van. Pustahvar és Medford produkciói viszont a párharc szombathelyi kulcsai lehetnek a szerb center használhatósága mellett. Ha előbbinek nem megy kintről a dobás, akkor nem sok mindent lehet vele kezdeni (igaz, szerkezetváltással, Barhammel és Tóth Norberttel azért Szrecsko Szekulovics kezében van kártya, amit kijátszhat helyette), Medford pedig ahogy esik, úgy puffan továbbra is, Körmenden az alapszakaszban például rajta ment el a meccs a végjátékban. A Kaposvár elleni utolsó két meccsen hozta, ami kellene tőle, de hogy ezt tudja-e a Körmend ellen is tartani, az már más kérdés - Pettyvel rendezhetnek egymást túlpörgő versenyt is, és a körmendi csapat sebessége, tempója könnyen lehet az a virtuális ló, ami elszalad vele...

Összességében nézve a körülményeket, a két gárda között szerintem nincs túl sok különbség. A Falco oldalán még mindig ott van a hazai pálya, ami borzasztóan sokat számíthat, nagyon könnyen elképzelhető, hogy 3-2-vel bejutnak a döntőbe, de javulniuk kell az előző körhöz képest, hogy maradjon a hazai makulátlan mérlegük. A túloldalon az öt amerikai egyre jobb formában van, újra egységesnek tűnik a csapatuk, de nyilván borul a rotáció és a szerkezet is, ha visszatér Csorvási. Nekik is előre kell azért lépni, a Pécs elleni félmeccses kihagyások nem férnek bele ezúttal, és védekezésben összességében több kell tőlük. Óriási csaták várhatóak, hiszen két szomszédvárról van szó, a Szombathely nagyjából minden második idegenbeli mérkőzésen tudja hozni otthoni szintjét (a papírforma szerint az egyik körmendi meccsen lehet némi esélyük, de az meglepő lenne, ha mindkettőn lenne), a Körmend pedig egyértelműen felfelé ívelő formát mutat a visszatérőkkel. A söprésen kívül bármi más eredmény nem lenne meglepő - a 3-2 és az 1-3 a legvalószínűbb forgatókönyvek, de kifejezetten jó meccsekre van kilátás.

Tipp: 3-1 az Egis Körmend javára.


Menetrend

Első mérkőzés: Május 24., szerda, 20:00 (M4)
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Egis Körmend

Második mérkőzés: Május 27., szombat, 18:00
Egis Körmend - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

Harmadik mérkőzés: Május 30., kedd, 18:00
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Egis Körmend

Negyedik mérkőzés: Június 2., péntek, 18:00 (ha szükséges)
Egis Körmend - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

Ötödik mérkőzés: Június 4., vasárnap, 18:00 (ha szükséges)
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Egis Körmend

Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus