Playoff beharangozó: Szolnok - Kecskemét

Holnap délután megkezdődik az NBI/A csoportjának idei döntője a Szolnoki Olaj KK és a KTE-Duna Aszfalt együttesei között.

A fináléban a toronymagas esélyes Szolnok, illetve az idény során a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó kihívó, a Kecskemét mérkőzik majd meg.

Az Olaj az Adria Ligában nagy hullámvasutat mutatott be az idény folyamán, de jó hajrájának köszönhetően a hetedik helyen végzett, ezzel és 12-14-es mérlegével is a legjobb eredményét érte el a tiszaparti alakulat a délszláv bajnokságban. Közben megnyerték a Magyar Kupát, méghozzá imponáló magabiztossággal, a döntőben épp a KTE-t győzték le 18 ponttal. A magyar középszakaszban aztán voltak problémák a Szolnoknál, hiszen mindössze 5-3-as mutatót hozott a címvédő, négy idegenbeli meccséből háromszor is kikapott.

Az is igaz, hogy az egyetlen idegenbeli győzelmet épp a kecskeméti csarnokban szerezték, Sztojan Ivkovics alakulatát oda-vissza verte az Olaj a bajnokság ezen periódusában is, és 16 pontjukkal első kiemeltként vághattak a rájátszásnak. A Szedeák elleni negyeddöntő első két meccsén sem igazán brillíroztak Báderék, de végül söpréssel jutottak az elődöntőbe, ahol már könnyedén múlták felül a Kaposvár ellen 5 meccsre kényszerülő, így jóval fáradtabb Sopront - négy nagyon magabiztosan megvívott csatából érkeznek tehát.

A KTE-Duna Aszfalt az egész szezon során megbízható játékot nyújtott, védekezésben (talán) a legstabilabb gárda volt a kecskeméti a teljes idényt - alapszakaszt, Magyar Kupát, középszakaszt és rájátszást - figyelembe véve. A Szolnokról kölcsönbe érkező Miljan Rakics és Tomislav Ivosev segítségével ha nem is olyan minőségi állománnyal rendelkeztek, mint például az Olaj, de hasonlóan bő rotációt alkalmazhatott Ivkovics mester, 19-5-ös mérlegükkel így második helyen végeztek az alapszakaszban.

A kupadöntő előtt Rakics visszatért Szolnokra, de így is bejutottak a döntőbe, a középszakaszban pedig hiába voltak az egyetlen csapat, amely egyszer sem tudta legyőzni az Olajt, a többiek ellen remekül teljesítettek. A címvédővel azonos, 5-3-as mérleggel és 15 ponttal végeztek, így második kiemeltként kezdhették a PO-ot. A Pécset simán, 3-0-val ütötték ki, viszont az elődöntőben az idény elején még az egyik favoritként számontartott, az alapszakaszt előttük megnyerő, ám később sok sérüléssel bajlódó ASE következett számukra. Idegenben nem tudtak meccset nyerni, hazai találkozóikat azonban sikerrel vették, így végül egy szoros csatában, 3-2-vel múlták felül a Paksot.

A helyzet a Szolnok szempontjából hasonló, mint az előző körben. Alapvetően is mások a lehetőségei a két klubnak, állomány alapján jobb csapat az Olaj, de egy olyan ellenféllel kell megküzdeniük, akik jóval fáradtabbak náluk. Az előző körben bejött ez a Sopron ellen, hiszen tükörsimán nyerte a gárda a hazai meccseket, és idegenben is kézben tartották a második találkozót, egy hét alatt pedig valószínűleg most sem estek ki a játékból. Szinte az egész idény folyamán heti két meccset játszották, valószínű, hogy az egyhetes pihenő most is inkább pozitív hatással lesz rájuk - fizikailag jó állapotban volt az együttes a szezon során, de fejben is tudnak így egy kicsit pihenni.

Nagy különbség azonban a Sopron elleni párharchoz képest, hogy a KTE jóval több embert forgat rendszeresen, hiszen a Kinney-Kovács-Djeraszimovics-Ivosev-Barovics ötös mögött a két Pongó, Hegedűs és Karahodzics is aktív tagja a rotációnak - még úgy is jobb erőállapotban lehet a Kecskemét, mint volt a Sopron, hogy utóbbiak 5, míg előbbiek 8 meccs után érkeznek a Tiszaligetbe. Emellett az sem elhanyagolható tény, hogy a Sördögök védekezése esett leginkább szét Szolnokon, habkönnyű helyzeteket kellett értékesítenie az Olajnak sima 2-2-k után, Ivkovicsék viszont pont védekezésben erősek. Az nyilvánvaló, hogy csak kevéspontos meccseken van esélyük a támadásban sokkal több lehetőséggel bíró Szolnok ellen, így hátul mindent meg fognak tenni, hogy megnehezítsék a bajnok dolgát.

A két gárda középszakaszbeli, szolnoki ütközete nem sok jóval kecsegtet a pályahátrányból kezdő kecskemétiek számára, hiszen 84-55 lett az akkori találkozó végeredménye, mindössze 12 percig tudta magát tartani a KTE. Az első egymás elleni középszakasz meccsük jóval szorosabb volt, de összességében nézve azért nehéz elképzelni, hogy a Kecskemét elhúzza a párharcot 5 meccsig. Ha egy meccset nyernek is komoly fegyvertényt hajtottak már végre, a teljes fordulatszámon pörgő, kipihentebb Szolnok ellen egy győzelem is szép teljesítmény lenne tőlük, de reálisan nézve a döntőbejutással már kihozták a legtöbbet ebből az idényből - főleg úgy, hogy a Kupában is begyűjtötték az ezüstérmet.

Hogy mihez kezd a KTE az Olajjal, azt természetesen végigkövethetjük majd, a finálé összes meccsét közvetíti ugyanis a Duna World csatorna!


1. mérkőzés, Szolnok, 2015.05.20., szerda, 18:00
Szolnoki Olaj KK - KTE-Duna Aszfalt

2. mérkőzés, Kecskemét, 2015.05.23., szombat, 18:00
KTE-Duna Aszfalt - Szolnoki Olaj KK

3. mérkőzés, Szolnok, 2015.05.26., kedd, 18:00
Szolnoki Olaj KK - KTE-Duna Aszfalt

Amennyiben szükséges
4. mérkőzés, Kecskemét, 2015.05.29., péntek, 18:00
KTE-Duna Aszfalt - Szolnoki Olaj KK

5. mérkőzés, Szolnok, 2015.05.31., vasárnap, 18:00
Szolnoki Olaj KK - KTE-Duna Aszfalt


Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus