Tüzér-tűz - 7.rész (2.évad)
Blogot írni a magamfajta szereplés-imádó fazonoknak kánaán. Pláne, pozitív apropó kapcsán. Színek, illatok, magasztos melléknevek, csillogó jelzők, hozsanna. Az éremnek azonban két oldala van. Azt is fel kell vállalni, amikor tragikus, rettenetes és kétségbeejtő a történet. Következzék a parketta feltöröltetés Honvéd módra!
Megérkeztek a vadiúj mezek. Fényesen tündököl a piros-fehér alapon az aranyszínű szám. Jó rá nézni a fiúkra. Büszkén feszítenek a Salgótarjáni Városi Csarnok kosárlabda pályáján. A bemelegítés végéig...
Elfogadható felkészülési időszakkal (két tornagyőzelem, 10-5-ös győzelem/vereség mutató), kilenc, tisztességgel végigdolgozott héttel a tarsolyunkban vártuk a nógrádi szezonnyitót. Ellenfelünk dörzsölt, harcedzett, nemzetközi sereg (hat nem Magyarországon született játékossal), amely tudja, mitől döglik a légy. Igyekeztünk készülni belőlük. Sok 1-1, inkább az egyéni képességekre építő támadó stratégia, amelyben, ha az ellenfél kellően inkompetens, benne van 85-90 dobott pont bármikor. Márpedig akkor nem sok esélyünk lehet, hiszen az világossá vált a nyár folyamán, 70-75 pontnál többet csak piros betűs ünnepnapokon "termelünk" majd...
Rémálomszerű kezdés, a hazaiak első hét dobásából hat célba ér, míg mi a tisztákat sem tudjuk értékesíteni. Nehezen találunk fogást Gorszkijék 1-3-1-es területvédekezésén. Sajnos sormintát mutat az előre játékunk: egy eladott (volt belőle HUSZONHAT...) - egy kihagyott üres - egy begyötört labda. Megrendítő gyomor/fej/gyomor kombinációt helyeznek el rajtunk, alig találunk le a "sarokba". 32 pontot egy félidőben szoktunk kapni, nem egy negyedben! Ismét beigazolódik a tézis, miszerint fontos, tapasztalatokkal és visszajelzésekkel telített időszak a felkészülési rész, de a valódi tánc a tétmeccseken veszi kezdetét...
(Aki régebb óta olvassa a bejegyzéseimet tudja, ritkán foglalkozom az ellenféllel, ha mégis, akkor kizárólag pozitív kontextusban. Éppen ezért örlődtem sokáig, hogy ezt a részt beleírjam-e a mostani fejezetbe. Végül úgy döntöttem, annyira felháborító volt a szóbanforgó eset, hogy nem tudom magamban tartani. Különben is, a kivétel erősíti a szabályt. Az udvarias, jólnevelt ex-játékos/edző/kommentátor/édesapa szerepből kilépve látszik igazán, hogy gyarlóbb vagyok bármelyikünknél és nálam is elgurul a gyógyszeres fiola...)
A második negyedben sűrű cserékkel próbálok olyan ötöst találni, amely képes kiegyensúlyozottan teljesíteni. Mácsai Karcsira (10-13-as dupla-dupla 26 VAL) és Angyal Tomira (15 pont 7/8-as mezőnnyel) komolyabb panaszom nem lehet, bár a 8 eladott labdájuk rettentően magas szám, pláne belső emberekként. Sinkovits Dani irányításával elkapunk valamifajta ritmust, Haris Robi első triplája csont nélkülire sikerül.
Utóbbi kettő a visszás szituáció főszereplője. Na meg persze Sormaz, az ellenfél szerb-magyar irányítója, akitől a félpályán Sinki elveszi a labdát. A büntetőterület környékén, hátrapillantva látja, Robi érkezik lendületből. Otthagyja neki a játékszert. Hirtelenszőke és sajnos kellően rutintalan bedobóm elköveti azt a hibát, hogy egy lábról szeretne ziccert dobni. Ő még csak 19, nem ismeri az összefüggéseket. Ha egy irányító, főleg, ha délszláv gyökerekkel bír, labdát veszít a félpályán, derék fodballista mentalitással "vagy a labda vagy a baba" elvet követve próbálja kozmetikázni gyermeteg hibáját. Ilyenkor - ezt villámgyorsan felmérve - szigorúan két lábról, a testet, az egyensúlyt védve, a labdát testközelben tartva kell támadni a gyűrűt, felkészülve valami agresszív megmozdulásra. Lehetőleg könyököt kicsit kirakva, akár dobócselből 2+1-es akciót generálva. Mondom, Robinak még sok sót meg kell ennie a vonalak között, hogy ez a fajta "tapasztalat-szoftver" lefuthasson a szürkeállományában. Ettől függetlenül Sormazt nem menti fel semmi. Mikor látta, hogy a Honvédos tacskó naívan süteményziccert dobna, sunyi módon alálép, amiből játékosom úgy esik, hogy később a mentő szállítja a megyei kórházba.
Ekkor előjön belőlem az állat. Magamból kivetkőzve, teli torokból üvöltök a tettessel és haragomat csak fokozza a játékvezetők ítélete. Támadóhiba. No comment, azaz egy fenét! Tovább tombolok, játékosaim, akik kultúrált, a reklamálást zsigerből elítélő edzőnek ismernek, döbbent arccal nézik őrjöngésemet. Lelkük mélyén a sporik is érzik, valami nem kóser, ilyen patáliát tőlem csak maximálisan indokolt esetben láthatnak. Kérlelnek, álljak le, mert ezt a káromkodás és indulatáradatot szabálykönyvileg meg kell torolniuk. Nem érdekel. Jöjjön a technikai, teszek rá. Az egyik "fogadott fiam" komoly fájdalmak közepette fekszik a földön és a bűnös ártatlan arccal gyűjti be a pacsikat a kiharcolt fault miatt! Bárcsak, egy Frank Drebines mozdulattal letéphetném az élére vasalt Honvéd pólót és beállhatnék egy mozgó elzárásra...
Kerülöm a "bezzeg az én időmben.." tartalmú mondatokat, ám itt feltétlenül elgondolkodtató, hogy - a teljesség igénye nélkül, a leghíresebb egykori játékostársaimat említve - egy Heinrich Róbert, egy Andrius Jurkunas, egy Trummer Rudolf vagy éppen Drahos Gábor nem hagyta volna "szó" nélkül az ilyenfajta alattomos, gyáva és sérülésveszélyes megmozdulást. Talán a CSAPAT fogalmát, erejét ez is mutatja. Mert a fentebb említett úriemberekkel sem feltétlenül tartottuk együtt a családi Karácsonyt, de a pályán, a közös célért egyesítettük erőforrásainkat, véd és dacszövetséget kötve...
Félreértés ne essék, ha a szóban forgó derbit reggelig játszuk, akkor sem hagyjuk el győztesként a pályát. Egységesebb, pontosabb, sokkal több kiemelkedő egyéni teljesítményt felvonultató produkciót nyújtott Papp Attila csapata. Kétséget kizáróan ők voltak a jobbak azon a vasárnap estén.
A második félidő talán még az elsőt is alulmúlta. Amit lehetett mellédobtunk. Hetvenegy (!) mezőny és 19 büntető kísérletünk volt, mégis kaptunk majd negyvenet. Elképesztő. Ami bíztató és a tavalyi szezon után feltétlenül előrelépés, a lepattanózás. Tudom, sovány vigasz és a számok is sokszor csak arra jók, hogy elvesszünk bennük, a 40-36-ra megnyert pattanóharc legalább fényt mutat az M3-as éjszakájában...
Haris Robit megvizsgálták és saját felelősségére hazaengedték. Életfilozófiám, hogy minden szituációban meg kell keresni a jót. Az biztos, ő többet az életben nem vállal egylábas libellét lendületből a palánk környékén...
Szombatra a szakmai grémium kirendeli a Budapesti Honvéd Akadémia apraját-nagyját. Szükség lesz a hangorkánra, mert az első fordulóban bravúrosan bemutatkozó Békés érkezik, síppal, dobbal, nádihegedűvel!
Győzni kell!!!
Mindenkinek szép napot és lelki békét!
Hajrá Honvéd!