Tüzér-tűz 10.rész (5.évad)

A kút legmélyén...

Élénken él bennem az a nyári nap, mikor egy élelmiszer multi kőbányai áruházának parkolójában váratlanul megcsörrent a telefonom. Épp a Sáskáimnak aktuálisan bevásárolt kajamennyiséggel egyensúlyoztam a bevásárlókocsi - csomagtartó viszonylatban. Hosszas ügyeskedést követően, elhelyezve a mázsás pakkokat, kibányásztam kitartóan zenélő mobilomat. A kijelzőn a név: Lujó. Rég nem hallott barát a múltból. A kötelező udvariassági körök után feltette a kérdést, amely alapjaiban határozta meg utóbbi fél évtizedemet:

"- Lenne kedved elvállalni a Budapesti Honvéd felnőtt csapatának vezetőedzői posztját?"

Az azóta eltelt időszak - némi önfényező barokkos túlzással - történelem. Vagy maradjunk annyiban, a Tüzér-tűz blogbejegyzéseimnek köszönhetően, folyamatos eseménykövetéssel dokumentált csapat-valóságshow, ahol a narrátor a rendező is egy személyben. Eseménydús időszak, tele érzelmekkel, élményekkel. Fájdalmas pillanatok töménytelen tapasztalattal, eufórikus pillanatok örökre beégő emlékképekkel. Változatos utazás egy legendás történelemmel bíró kosárlabda csapat kormányosaként, ahol oly' sok irtóztatóan nehéznek tűnő akadályt sikerült együtt leküzdenünk. Ezeken a hasábokon panaszkodtam "bükkfakezűségünkön", hozsannáztam óriási győzelmeket. Való igaz, előbbiből több akadt az idők során, ám ezen írásokat is átjárta piros-fehér családunk iránt érzett mérhetetlen szeretetem és a bizalom a folyamatos fejlődéssel kapcsolatban.

Legjobb barátom, állandó kommentátor társam, Rádonyi Kristóf vesszőparipája szerint egy edzőnek az ötödik a kritikus idénye ugyanannál a csapatnál. Véleménye szerint ekkorra múlik el a varázs, fogynak el a forradalminak gondolt ötletek. Hagyjuk a Jim Boeheim-féle negyven évet, hiszen az NCAA még az NBA-hez és Gregg Popovich huszonegy évadához képest is gyökeresen más világ, de akkor mi a helyzet Pablo Lasoval, mondjuk? Ne rugaszkodjak el annyira, a határainkon belül itt van Fekete Ádám vagy Csirke Feri.

Nekik van soha meg nem unható edzésgyakorlatuk? Náluk a játékosok századszorra is csillogó szemekkel hallgatják a motivációs beszédeiket? Az ő szürke hétköznapjaik ennyi esztendő elteltével sem okoznak unalmas megszokást?

E kereteken belül töménytelen - sokszor hatásvadász céllal bepötyögött - jelzős szerkezetet elpuffogtattam már. Negatívat, pozitívat egyaránt. Nem emlékszem mindegyikre, ám abban száz százalékig biztos vagyok, a "kilátástalan helyzet" egyetlenegyszer sem volt közöttük. A Vasastól elszenvedett, megalázóan sima Hepp Kupa vereséget követően sajnos ennek is eljött az ideje...

Két forgatókönyv létezik. Az első szerint bekopogok Mészáros "Lujó" Istvánhoz, és Kristóf gondolatmenetére felfűzőtt búcsúbeszéddel köszönöm meg az öt évnyi bizalmat. Hazudnék, ha azt mondanám, ez a lehetőség nem rágta lelkemet a meccset követő átvirrasztott éjszaka. Annál azonban sokkal több munkát fektettünk ebbe a csapatba, hogy megalkuvón meghátráljak az utóbbi idők legkomolyabb krízishelyzetében, magukra hagyva a játékosokat. Akkor pedig marad a második variáció. Hétfőtől még keményebben dolgozunk tovább azokkal, akik hasonlóképpen elszomorítónak és egyben dühítőnek találják jelenlegi helyzetünket.

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Csak a Honvéd! 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus