Tüzér-tűz 11.rész (3.évad)

Szerettem volna így kezdeni legújabb blogbejegyzésemet:

"Kiváló csapatteljesítményt nyújtva harcoltuk ki a legjobb nyolc közé jutást a Hepp Kupában. Mind a tizenkét játékosom komoly játékidőt kapott a bizonyításra, amit produktívan töltött a parketten. Az egész mérkőzésen koncentráltan, ellenfelünket maximálisan komolyan véve kerültünk a Budapesti Honvéd történetében először a legendás Hepp Ferenc emlékére kiírt versengés negyeddöntőjébe."

Erősen mazochista és hatásvadász - bevallom -, de jelen körülmények között még ez is jobb lett volna:

"Drámai körülmények között ért véget az idei Hepp Kupa menetelésünk. 93-90-es vezetésünknél egykori csapatkapitányunk, Taga Gyuri tíz és fél méterről, emberrel a nyakán bombázta be aznapi tizenkettedik tripláját, s mivel a rázuhanó védők szabálytalansága miatt megítélt, időn túli büntetőnél sem remegett meg a keze, nem tehettünk mást, minthogy gratuláljunk a BKG-DSE csapatának a továbbjutáshoz. Harcoltunk, brusztoltunk, de sajnos ismételten gyengén dobtunk, míg az ellenfélnél az utóbbi években vállvetve velünk, a piros-fehér sikerekért küzdő Kovács Doma parádés tripla-duplájára építve mindig volt valaki, aki továbblendítette a szigetszentmiklósiak szekerét..."

Ehelyett a nyolcaddöntőnk krónikája összesen ennyi:

"Mivel a hazai csapat az MKOSZ versenykiírásában világosan rögzített feltételnek, nevezetesen a helyszínen tartózkodó orvos biztosításának nem tett eleget, így játék nélkül, 20-0-s eredménnyel jegyzőkönyvezett különbséggel jutottunk a nyolc közé."

Száraz, lehangoló, szánalmas és komolyan elgondolkodtató jelenség...

Élénken él bennem a kép, ahogy az NBII és NBI/B osztályban vitézkedő csapatok számára létrehozott versenysorozat debütáló szezonjában a döntőre készülődünk. Komoly lobbi és háttérmunka árán sikerült Jászberény városába hozni a négyes döntőt, ahol parádés finálét vívtunk a már akkor is fantasztikus erőkből álló Bonyhád gárdájával. A teljesség igénye nélkül Márkus Tamás, Ruttkai Péter, Tömösváry Máté, Lukács Attila, Lőrincz Viktor, Kovács Balázs és a fájdalmasan korán eltávozó Morgen Ferdi fémjelezte tolna megyeiek csak az utolsó percekben adták meg magukat. Drahos Gábor, Mészáros Richárd, Godena Ferenc, Likár Péter, Horváth Csaba, Wehner Zoltán, Kovács Attila és jómagam alkottuk a JKSE csapatának derékhadját 2010-ben. Micsoda öröm és büszkeség volt 800, diadalittas jász szurkoló előtt a magasba emelni a kupagyőztesnek járó trófeát! Ezt az eufóriát, ha lehet, még tovább fokozta a Körmend elleni Magyar Kupa meccs. Akkoriban még a két döntős jogot szerzett az MK-ban való résztvételre, így a jászfővárosban fogadhattuk Trummer Rudolfot, Fodor Gergőt, Ferencz Csabát és a többieket.

Sajnos azóta komolyan degradálódott a Hepp Kupa. Alig öt esztendő alatt eljutottunk odáig, hogy nem egy, nem két csapatnak nyűg az indulás, sőt, van, ahol pezsgőbontással ünneplik a minél korábbi kiesést. Nem kell utazni, nem kell rendezni. A klub pénztárában komoly százezrek maradnak, egy gonddal kevesebb. Akinek nem inge, nem veszi magára, de szégyelljük magunkat mindannyian, hogy ki-ki a maga módján asszisztál(t) ehhez a kutyakomédiához. Milyen versenysorozat az, ahol érdem lehet a vereség? Hogyan neveljünk profi gondolkodású magyar kosárlabdázókat, amikor akár csak elméleti síkon is felmerülhet a "hasznos bukta" gondolata? Távol álljon tőlem a bűnbak keresés. Ez ugyanannyira a szövetség, mint a csapatok sara. Komoly értékcsökkentő határozatnak vélem az A-csoportosokkal történő összecsapások esélyének elvételét. Az erkölcsi siker, a csillogó érmek vitrinbetétele mellett óriási kihívás, élmény és cél volt ezeknek a meccseknek az elérése. Nem gondolnám, hogy egy professzionális alapokon nyugvó A-csoportos csapatnak akár pénzügyileg, akár szakmailag gondot kellene okoznia egy minőségi B-csoportossal való megmérkőzés, ráadásul borítékolható telt ház előtt, remek hangulatban. Nekik egy kitűnő alkalom éles körülmények között tartott gyakorlásra, míg a vendéglátóknak valóságos ünnep és megismételhetetlen lehetőség a kosárlabdasport reklámozása a helyi közösség körében.

Ez azonban mindössze az egyik összetevője a történetnek. Fájó pont, mit szépítsem, ám ettől még nem kell odáig jutnunk, hogy lassan házon belüli prémium jár a Hepp Kupából kieső együttes edzőjének! (Mint egy Monthy Python gyöngyszemben, látom magam előtt: a helyi szakosztályvezető fülig érő szájjal tömködi a ropogós tizesekkel teletömött borítékot a parádésan becsomagolt, drámai végjátékban elveszített derbi után, a büfé előtt jéghideg sörüket kortyoló, szesz/adrenalin által fűtött és az utolsó négy akció érthetetlen eladott labdája miatt puffogó szurkolók gyűrűjében edzője farzsebébe, fülébe suttogva a következőket: "Bravó Pistám, egy kiló lett volna megrendezni a következőt vagy elzötykölődni Bivalybasznádra. A fele a tied, vegyél magadnak egy új zakót, az asszonynak kölnit, a purdéknak nyalókát. És hívd meg a fiúkat egy körre. Rászolgáltak...")

Nincs mese, érdekelté kell tenni a csapatokat a presztízsen túl. Nem várhatjuk, hogy minden induló hasonlóképp vélekedjék. Tetszik, nem tetszik, ezt el kell fogadnunk. De beletörődnünk nem kell! Ha csinálunk valamit, teljes erőbedobással, komolyan tegyük vagy sehogy. Annyi meg annyi szövetség által rendezett megbeszélés van év közben, ahol a klubguruk összedugják fejüket az aktuális feladatok, problémák kapcsán. Ahelyett, hogy a Hepp Kupa értelmetlenségén siránkoznának, arról kellene ötletelniük miképpen adhatnánk méltó rangot a MI, a nem A-csoportosok kupájának. Ennek legegyszerűbb módja az anyagi motiváció lehetne. Tudom, a B-csoportban jóval kisebb büdzséből gazdálkodnak a vezetők, és a csalánt verni sem illdomos a máséval, de például 100.000 forint még a tűréshatáron belül lehetne. Azt nem várhatjuk, hogy a teljesen amatőr alapon működő NBII-esek is a zsebükbe nyúljanak, ám nyilvánvalóan jobban csipkednék magukat, ha teszem azt, elérhető célként lebegne a januári négyes döntőbe jutás, ahol a mérkőző csapatok között - végső helyezés szerint - szétosztásra kerülne a nevezés feltételeként megszabott pénzekből befolyt összeg.

Pocsék matekos vagyok, viszont ezt még kibírom számolni: 24 X 100.000 = 2.400.000. Mondjuk, a végső győztesé 850.000, az ezüstérmes 700.000, a bronzos 500.000, míg a negyedik 350.000 derék magyar forinttal gazdagodik. 

Szerintem, ennyiért még Szigetszentmiklóson is sikerül keríteni egy derék doktort, aki végigbóbiskolja azt a bruttó egy és háromnegyed órát...

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Hajrá Honvéd!

Foto - Gémesi Balázs