Tüzér-tűz 14.rész (2.évad)

Kezdünk csapatként funkcionálni, ez pedig meglátszik a decemberi teljesítményünkön. Figyelünk a másikra, megosztjuk a labdát (20 gólpassz/meccs), sok az extrapassz, ami az előbbiekre nem volt jellemző (14,5 az első hat mérkőzésen). Ennek egyenes következménye a javuló dobószázalék (50 % mezőny, 44% tripla, szemben az addigi 43,8-23%-kal) és a jelentősen emelkedő szerzett pontszám (84 átlagosan decemberben, 73,2 előtte).

Hajlandóak voltunk elfogadni a másik tökéletlenségét és a közös cél érdekében együtt melózni. A bővebb keret és az általam favorizált sűrű rotáció miatt mindig akadtak extra teljesítmények, amelyek, kiegészülve a húzóemberek stabilitásával, hármas győzelmi szériát eredményeznek. Az utolsó sem volt épp fáklyásmenet. A Szolnok hat elveszített mérkőzéssel, ám a tavalyi siker emlékével érkezett a Dózsa György útra. Kiváló szerkezet, atletikus, fizikálisan magasan képzett játékosok alkotják Kmézics Zorán gárdáját.

Hasonlóan parádés volt az első játékrész, mint a Kaszások vendégeként legutóbb. 47-31 ide. Gördülékeny akciók elöl, fojtogató védekezés hátul. Sajnos, állandó vesszőparipám megint beigazolódott. A legritkább esetben képes a nagyarányú különbséget kialakító fél hasonló szintű koncentrációra és eredményességre (pláne, ha szünet is közbejön) a folytatásban. Tudtuk, értettük, talán el is fogadtuk, hogy a kis-Olaj nem annyira indiszponált, mint az első húsz percben láttuk, mégis képtelenek voltunk érdemben hozzászólni fergeteges feltámadásukhoz. A második - a 24. percben kikért - időkérésemet így zártam:

"- Srácok, végjáték lesz, nem pazarolhatom el az utolsó időmet most. Kapjuk össze magunkat, mert meccsünk van!"

David Blatt-i magasságokat verdeső zárómondatom betalált. Összeszedtük a védekezést, bár a védőlepattanózásunk több volt, mint pocsék (20 támadólepattanót engedélyeztünk Csákváriéknak), a hátsóudvar stabilizálódása kellő önbizalmat biztosított a támadásainkhoz. Kwame Robertet (17 pont, 11 kiharcolt, 26 VAL) jórészt pankrációba illő módon tudták lefékezni, Mácsai Karcsi (18 pont, 8 lepattanó és 26 VAL) mozgékonyságát képtelenek voltak a robosztus vendég centerek lekövetni, míg az Angyal-Bohanek-Kovács-Máté-Taga ötösfogat összegereblyézett 36 pontot és 56 VAL-t, 14/24-es mezőnymutatóval.

Kiizzadt sikerünk fő letéteményese azonban leginkább Sinkovits Dani (6 pont, 5 gólpassz, 13 VAL, +16) volt, aki végigrobotolva, a csapatot kiválóan mozgatva bizonyította ismét, hogy bármikor lehet számítani rá.

A negyedik skalp övretűzéséhez negyven percnyi, emelt szintű figyelem, fegyelem szükségeltetik. Érkezik a Tiszaújváros, amely parádésan kezdte a szezont (6/6) és mindössze a csoportunk kiemelkedő csapataitól (DEAC és Hódmezővásárhely) szenvedett szoros vereségeket. Eszméletlen intenzív és darálós, valódi derbi várható, szikrázó összecsapásokkal és drámai végjátékkal, ahol minden labdának jelentősége lesz!

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Hajrá Honvéd!