Tüzér-tűz 21.rész (2.évad)

Büntető vereség és a visszaszerzett becsület.

Véletlenben, szerencsében nem hiszek. A sors hosszútávú, kiegyenlítős mivoltában sem feltétlenül. Azonban legutóbb úgy tűnt, erről (is) szólt a történet.

A húsba, lélekbe hasítóan kiábrándító kecskeméti vereséget követően változtatnom kellett. Keményebb edzések, ridegtartás érkezett. Utálom a langyos vízben pacsálást. A lehetőségeim behatároltak szankciók, fegyelmezés, motiváció területén, de annyit megtehettem, hogy sivárabb edzésgyakorlatokkal, sztoikus viselkedéssel egyfajta szélsőséges módon igyekeztem ébresztőt fújni a srácoknak. Hosszú idő után először fordult elő, hogy semmiféle módon nem készültünk speciálisan az adott rivális ellen. Nem volt sem egyénre szabott elemzés sem pedig csapatspecifikus elemek gyakorlása. Futás, sok futás, nagyon sok futás, megspékelve lábmunkával, ugrásokkal. A becsületünk visszaszerzése, a patinás piros-fehér színekhez méltó, tisztességes szereplés volt a cél.

Ez sikerült. Ami a fiúkban aznap volt, azt kiadták magukból. Harcoltak, brusztoltak. A 74-79-es végeredmény elfogadható. Ha már vereség, akkor így. Kikaptunk, mert tragikomikus volt a büntetőzésünk. 15/30 bárhol, bárki ellen elfogadhatatlan. Pedig közel álltunk a nagy bravúrhoz. Csoportunk leghatékonyabban lepattanózó gárdáját (41,2/m.) reguláztuk meg e tekintetben (33-30). Sokkal jobban dobtunk középtávolról (67 ill. 54%) és a triplavonalon túlról (41 ill. 20%). Minden egyéb mutatóban egálra hoztuk őket, legbeszédesebben talán az összindex arány (94/101) szól a felek kiegyenlítettségéről.

A kosárlabdát azonban nem statisztikára, összképre, szimpátiára vagy éppen érdemre, hanem dobott pontra játszák és ebből a büntetőivel (25/33, 76%) sokkal jobban sáfárkodó sárga-kéket szereztek többet.

Hogy miért emlegettem fentebb sorsszerűséget? A Tehetséges Fiatalok elleni rangadón hasonló volt a képlet: Fegyelem, koncentráció, csapatmunka, sok jó egyéni teljesítmény. Amihez, amolyan kiemelt bónuszként hozzáadódott az aznapi, irreálisan extra büntetőzésünk (22/25, 88%). Egyszer fenn, egyszer lenn...

 

Szép napot és lelki békét Mindenkinek!

Hajrá Honvéd!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus